Megtaláltad önmagadat?

A spiritualitással foglalkozók gyakran és előszeretettel jelentik ki, hogy az élet célja az, hogy megtaláljuk önmagunkat. Valóban, a Jóga-szútra is ezt jelöli meg a jóga céljaként. Amikor az önvaló megállapodott önnön természetében, akkor elérte a jóga tökéletességét. Ezt  a történetet azonban nem árt árnyalni egy kicsit. Ugyanis, ha kizárólagosan a spirituális önvalónk megtapasztalását tűzzük ki életcélul, akkor sanszos, hogy kudarcélmények érhetnek bennünket. Persze vannak, azok, akik nem adják fel, és akiknek sikerül is. Ahogy a Bhagavad-gítá megfogalmazza, sok ezer ember közül egyet ha érdekel az önmagvalósítás, és sokezer spiritualista közül egy, ha célba ér. Szóval ez jól hangzik, de ezek szerint a legtöbb ember számára mégsem ad gyakorlati megoldást arra, hogy mit is kezdjen az életével. 

A spirituális kutatást, érdeklődést persze nem kell azért félretenni, hiszen a Védánta és azzal kezdi, hogy az emberi életet az önvaló megismerésére kell felhasználni. Az elméleti  megismerés, tanulmányozás azonban még messze áll a tényleges megvalósítástól. Éppen ezért sokan az ideáljaik hajszolása közben önmagukat csapják be azzal, hogy elhiszik, már eljutottak valahová, közben még mindig itt róják köreiket a szamszárában. Ardzsuna is azzal a kétellyel fordul Krisnához, hogy mi történik a sikertelen jógival, aki lemond az anyagi világról, de nem éri el a spirituális tökéletességet, nem fog-e a két szék között a pad alá esni?

Krisna erre elmagyarázza azt, hogy a spirituális fejlődés egy hosszadalmas folyamat, ami életről életre tart, és az eddig elért eredményeink nem vesznek el, hanem összeadódnak. Így tudunk eljutni nulláról a száz százalékig, sok-sok életen keresztül. Az instant önmegvalósítás sajnos nem működik, bár jól hangzik, és sokan kecsegtetnek vele.

Krisna arról is beszél, hogy a lemondást szintén lépésről lépésre kell gyakorolni, és azokról a dolgokról kell lemondani, amik iránt már ténylegesen megszűnt a ragaszkodásunk. A hamis lemondást elítéli, amikor külsődlegesen elutasítunk valamit, miközben ez csak felerősíti belső ragaszkodásunkat az adott dolog iránt. 

Krisna a cselekvés és a tudás közötti természetes egyensúlyt javasolja, mint az önmgavalósítás biztonságos útját. Mindaddig, amíg el nem értük a felszabadult állapotot, az anyagi természetünk szerint kell cselekednünk. Krisna ezt gunának és karmának nevezi, vagyis az egyéni feltételekhez kötöttségünkből fakadó, ránk jellemző anyagi minőségek és azoknak megfelelő tettek keverékének. Patandzsali ugyanezt a szamszkárák (tudatalatti benyomások), vászanák (belőlük kalakuló feltételekhez kötött természet) és a karmásaja (a karma tárháza, az előző tettek felhalmozott visszahatásainak összessége) fogalmakkal írja le. 

Mindaddig, amíg nem sikerült maradéktalanul elégetnünk a karmánkat, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a feltételekhez kötött természetünket, annak megfelelően kell cselekednünk. Krisna azt mondja, hogy még a bölcs is a természetének megfelelően cselekszik, mert mások kötelességét követni veszélyes. 

Tehát önmagunk megtalálása azt is jelenti, hogy megértjük önnön feltételekhez kötött természetünket, karmikus gubancainkat, és azokkal dolgozunk, nem pedig mások problémáit póbáljuk megoldani vagy magunkra venni; vagy mások életcéljait elfogadni, mint a sajátunkét. Az önmegvalósítás olyan, mint az emésztés, egyéni és nem lehet sablonokat ráhúzni. Ami az egyik embernek orvosság, az a másik embernek méreg, és ezt gyakran csak kísérletezéssel, tapasztalati úton fogjuk tudni megérteni, ha elég őszinték és józanok vagyunk. A hétköznapi élethelyzetekkel járó küzdelmek megvívása, a látszólag anyaginak tűnő feladatok megoldása tehát ugyanolyan fontos szerepet játszik spirituális identitásunk keresésének útján, mind a spirituális tudás vagy a lelki gyakorlatok művelése.