Tudjuk azt, hogy az Ashtanga-jóga rendszere, legalábbis ahogyan Pattabhi Jois megalkotta, és ahogyan ránk maradt, egy meglehetősen kötött rendszer, melyben elvileg mindenkinek ugyanazokon a fejlődési stációkon kell keresztülmennie. A rendszer nem sok lehetőséget hagy az improvizációra, melyre viszont, ahogy az előző sikkemben kifejtettem, egyrészt az embernek mentálisan is szüksége lehet, másrészt a fizikai inger is sokoldalúbb, ha némi változatosságot csempészünk a dologba.
Az általános gyakorló ugye nekiáll az első sorozatnak, és azután sok esetben meg is reked annál évekre, vagy akár egész életére (amennyiben egyáltalán fenntartja addig a gyakorlását). Ez, amellett, hogy monoton, ráadásul egyoldalú ingert is jelent a szervezet számára, mert sok az előrehajlítás, és nincs hátrahajlítás. Éppen ezért Manju Jois azt szokta mondani, hogy érdemes minél előbb (akár egy év gyakorlás után) hozzátenni a második sorozatot, vagy legalább annak egy részét, még akkor is, ha nem megy még az összes póz tökéletesen. Ez már teljes körűbb ingert ad, bár még így is monotonná válhat, ha a tradíció szerint, heti ötször gyakoroljuk a második sorozatot, és egyszer az elsőt.
Ha sikerül továbblépni, és a harmadik sorozat is bekerül a gyakorlásunkba, akkor már egészen változatos a kép. Bár én személy szerint a rotáló gyakorlás híve vagyok (1-2-1-2-1-2 vagy 1-2-3-1-2-3), ami szembemegy a tradícióval. Volt is idő, amikor mindhárom sorozatot rendszeresen gyakoroltam, mostanság viszont csak az első és második fér bele, és az ízületeim kisebb mértékű visszaszűkülése miatt még ez a kettő is tartogat kihívásokat. Ha az ember sportol és jógázik is, akkor valamivel nehezebb a haladó sorozatokra rátérni, mintha csak jógázna.
Vegyünk most egy eszményi gyakorlót, aki négy, öt vagy akár hat sorozatot gyakorol. Az ő esetében ez már elég változatosnak tűnik, hiszen majdnem minden nap más ászanákat végez, ugyanakkor még mindig egy kötött rendszert követ, vagyis meg van kötve a keze, hogy melyik nap mit csinálhat. De valljuk be, az ilyen gyakorló ritka, mint a fehér holló, Magyarországon talán egy kezünk néhány ujja is elegendő volna hozzá, hogy összeszámoljuk.
Még egy adalék azonban a "strict" Ashtanga hívők számára, akik azért freestyle-ozni is szeretnének. Kino MacGregor már az ötödik sorozatnál tart, és minden nap rendszeresen gyakorol. De délután még szokott tartani egy technikai gyakorlást, amiben olyan pózokat fejleszt, ami az Ashtanga sorozatban nem annyira részletesen jelennek meg, például a kézenállást és a különböző kiemeléseket. Így, ha valakinek van rá energiája és ideje, akkor a "tradicionális" gyakorlás is összeegyeztethető az improvizáció iránti igényünkkel.
Összegzésképpen azt szeretném elmondani, amit minden Ashtanga-gyakorlónak el szoktam mondani, hogy ez a rendszer értünk van,. és nem fordítva. Ki kell próbálni, meg kell nézni, hogy mit ad neked ez a gyakorlási rendszer. Elképzelhető, hogy tökéletesen meg fog felelni az igényeidnek, de az is megtörténhet, hogy hiányát fogod érezni ennek-annak, vagy csak egy átmeneti fázis lesz a fejlődésedben. Mindenki más, mindenkinek azt kell megtalálnia, amitől ő teljesnek érzi magát, és nem azt, amiről valaki valaha kijelentette, hogy ez a legtökéletesebb gyakorlási rendszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése