2015. szeptember 21., hétfő
Rendszer vs improvizáció
Porffy Csaba barátom blogja alapján kedvet kaptam én is, hogy megosszak veletek pár gondolatot a kötött sorozatok vs szabad improvizáció témáját illetően az ászana-gyakorlásban. Először talán pár gondolatot a saját gyakorlásomról. Annak idején, mint sokan a "régiek" közül, és is a Sivananda-sorozattal kezdtem, az első jógaóráimon ezeket tanította az oktató Indiában, ami ismerkedésnek jó is volt. Utána áttértem az Agni sorozatra, ami tulajdonképpen egy kiegészített Bikram-sorozat. Tetszett benne, hogy fel van építve, és nem kell gondolkodni, hogy mi után mi jön, mégis egy viszonylag teljes körű gyakorlást adott. Természetesen ezekben a pózokban is lehet fejlődni, hiszen az ismétlés a tudás anyja. Például az egylábas álló íjpóz nyújott lábbal vagy a rendes sáskapóz nem tudom, hogy mikor lesz meg.
Utána jött az Ashtanga-szerelem, ami még most is tart. Jelenleg a gyakorlásom jelentős részben az első és második sorozatból áll, amiket minden héten megcsinálok. Emellett kisebb tematikus gyakorlósok szoktak lenni, meg egy általános funkcionális nyújtógyaorlatokból összeállított ászana-sor, amit kettlebell-edzés után mindig meg szoktam csinálni. A vastagabb comb, nagyobb váll nem igazán előny bizonyos pózoknál, sőt, a csípőm és a vállaim mozgástartománya is némileg beszűkült a fent említett okok miatt, így extra figyelmet igényel a nyitásuk.
A második szempont, amiről írni szeretnék, az az oktatás. Egy fix sorozatot oktatni, bármi is legyen az, mindig könnyebb, mint minden órán improvizálni vagy akár előre előkészíteni egy sorozatot. Én jelenleg négyféle órát tartok az Atmában: Hot Ashtanga, Agni-óga, Detox-jóga és Hot Vinyásza. Ezek közül az első három fix sorozat, és csak a negyedik az improvizatív óra. Viszont a fix sorozat oktatásának a tanár szempontjából is lehet az a hátránya, hogy montonná válik a dolog, és "kiég" a tanár, elveszíti a motivációját. Ez nem mindenkinél következik be, de akinél igen, annak ezt fel kell ismernie, és tennie kell ellene valamit. Változtatni kell, új dolgokat kell kipróbálni. Ha úgy érzed, hogy elakadtál, és egy helyben toporogsz, akár az oktatásodban, akár a gyakorlásodban, akkor valamit változtatni kell, különben tartósan úgy maradsz.
Az improvizatív órákra is szükség van, legalábbis nekem van igényem rá, hogy új dolgokat próbáljak ki az oktatásomban. Ez egyébként az edzésekben is érvényesül. Bár a saját edzéseim viszonylag monotonak és strukturáltak, a vendégek igénylik a változatosságot, még ha az kevésbé hatékony is a végeredmény szempontjából. Így az edzések tervezésében kiélhetem a változatosság iránti igényemet.
Mielőtt továbbmennénk, érdemes rávilágítani, hogy mi az oka annak, hogy kétféle típusú ember van: az egyik jól tűri a monotonitást (például minden nap lefutja ugyanazt a szigetkört vagy megcsinálja ugyanazt a sorozatot), míg másoknak állandó változatosságra van igényük, illetve van, aki oszcillál a kettő között. Az ok az elmét befolyásoló kötőerőkben (minőségekben) keresendő. Akinek sikerül némi szattvikus színezetet adnia az elméjének, az nem fogja megunni ugyanannak a szigorú rendszernek az ismétlődő alkalmazását (például ha valaki az 1-2-3. sorozatot gyakorolja minden héten, az már változatosabb dolog, de még mindig egy kötött rendszer, és eléggé komoly elkötelezettséget követel). A rendszeresség eleve egy szattvikus tulajdonság, és csak az tudja fenntartani, aki rendelkezik szattvával. Aki a folyamatos változatosságot keresi, akár a jógában, akár a sportban, annak az elméjében jobban dominál a radzsasz, vagyis a szenvedély. Ő minden nap olyan ászanát gyakorolna, ami éppen az aktuális hangulatával van összhangban. Ez sem baj, de ebbe is be kell vezetni valamilyen rendszert, hogy eredményes legyen, bármit is tekintünk például a jóga-gyakorlás elérendő céljának.
A kettő kombinációjával is el lehet lenni, és a legtöbben a két pólus közé fognak esni. Ejtsünk még szót a harmadik befolyásról, a tamaszról is. Ha ez uralja az elménket, akkor meg fog hiúsítani minden rendszerességre és céltudatosságra irányuló törekvést. Vagyis ők az abbahagyók és újrakezdők. Néha ráveszik magukat, hogy elmenjenek jógaórára, néha pedig hetekre kimarad a gyakorlás. Ebben az esetben mindegy, hogy fix sorozatot vagy improvizációt próbál gyakorolni az illető, mert mindkettő előrelépést jelent az ingadozó motivációval végzett próbálkozásokhoz képest. Később még lehet, hogy írok erről a témáról az Ashtanga-gyakorlás szempontjából is, ahogyan én látom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése