A légzés és az érzelmek

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Hullámok hanyatt fekve

Az első gyakorlatsorhoz helyezkedjünk el hanyatt fekvésben. Egyes tanulók számára könnyebb a légzés megtapasztalása, ha behajlítják a lábukat és a mellkashoz húzzák a térdüket. Feküdjünk puha felületre, például egy szőnyegre vagy takaróra, hogy kényelmes legyen. Most helyezzük az egyik kezünket, például a balt a hasunkra. Kilégzés után csak a hasunkba szívjuk be a levegőt, hogy a bal kezünk felemelkedjen a plafon felé. Egyes emberek számára, akik megszokták a kizárólagosan mellkasi légzést, ez nehéznek tűnhet, de nagyon fontos, hogy kitartsunk, amíg nem nem tapasztaljuk meg a kizárólagos hasi légzést, vagy még inkább azt, hogy a teljes légzést erre a területre korlátozzuk.

A kizárólagos mellkasi légzés a magunkba fojtott érzelmekhez kapcsolódik. A légzés közben felmerülő érzelmekkel úgy tudunk a leghatékonyabban bánni, ha csak elfogadjuk őket annak, amik, kilélegezzük őket és elengedjük. Az érzelmek, különösen az olyan erőteljes érzelmek, mint a fájdalom, félelem, szégyenérzet és bűntudat, általában növekszenek és erősödnek, ha nem vagyunk hajlandóak közvetlenül a szemükbe nézni. Egyre nagyobbak lesznek, ha hátat fordítunk nekik, és végül akkorák lesznek, hogy már az az érzésünk, hogy bekebeleznek benünket, persze csak átvitt értelemben. A huszadik században divatba jött elméletet jóval megelőzve, a Bhagavad-gítá (3.33) is azt állította, hogy az elfojtás nem működik, és hogy a természetünk szerint kell cselekednünk.

A negatív érzelmek elfojtása és tagadása helyett meg kell fordulnunk és egyenesen szembe kell néznünk velük. Ha elfogadjuk azt, amit eddig tagadtunk, akkor életnagyságúra zsugorodnak. Általában a félelemtől való félelem az, ami a legfélelmetesebb, és nem maga az eredeti félelem. A mélyen ülő érzelmeket fel kell szabadítani és tudatosítani kell, mielőtt továbblépünk a pránájámában, és az ászana-gyakorlás nagyon sokat segíthet ebben.

Fontos emlékezni arra, amikor az érzelmekkel vagy a gondolatokkal bánunk, hogy nem vagyunk azonosak velük, hanem csak a szemtanúi vagyunk. Nem tud megérinteni bennünket mindaddig, amíg nem azonosítjuk magunkat vele. Mint ahogyan a filmkocka sem tapad oda a vászonhoz, amin megjelenik, a gondolat vagy érzelem sem tud odatapadni a tudatossághoz, amiben megjelenik. Ne azonosítsuk magunkat semmilyen mentális képpel, ami a légzés folyamata közben megjelenik, és csak térjünk vissza a légzéshez. Az érzelem elengedése más, mint az érzelem megvalósítása. Ha azzal reagálunk egy érzelemre, hogy átéljük, akkor még erősebben a befolyása alatt fog tartani bennünket."