Az elérhető jógaoktató

Sokat gondolkodtam az utóbbi időben azon, hogy egy jógaoktatóról milyen kép él az "átlagfelhasználó", vagyis a kezdő vagy valamilyen szinten jógázó vagy jógázni vágyó átlagember fejében. Persze mindezek az elképzelések Májá, vagyis a megjelölések világában valósulnak meg, hiszen csak egy nagyon fejlett, a megvilágosodott szinten álló jógi lenne képes arra, hogy a tényleges önvalóját megismerje, és még ebben az esetben is a követők a saját illúziójuk fátylán keresztül fognak tudni viszonyulni hozzá.

Marad tehát az, hogy milyennek látjuk magunkat mi, mint jógaoktatók, milyennek szeretnénk láttatni magunkat a közönséggel, és milyen kép csapódik le bennük rólunk. És itt el is kanyarodnék az elvont, filozófiai megfontolásoktól, sokkal inkább a praktikus szolgáltató-vendég viszonyáról szeretnék beszélni. A vendégek ugyanis elsősorban azt fogják megfontolni, amikor kapcsolatba kerülnek egy jógaoktatóval, hogy mennyire tudnak hozzá viszonyulni, mennyire látják benne azt, hogy a számukra befogadható módon fogja átadni nekik a jóga gyakorlatát és elméletét. 

Mivel szolgáltatással foglalkozunk, a személyes márkaépítés, a személyes image kifejlesztése nagyon fontos feladatunk. Vannak, akik túlzott exhibicionizmusnak tekintik azt, ha egy jógaoktató állandóan képeket és videókat posztol az ászanáiról, a gyakorlásáról a közösségi oldalakon. Nyilván az ilyen embereket nem is nagyon fogja vonzani a jóga, hiszen a mai internetes online világunkban kevésbé valószínű, hogy a vendégek mindenáron egy olyan oktató órájára szeretnének eljutni, akiről egyetlen kép, videó vagy más információ sem található az interneten. Legalábbis én, ha valakihez megyek, mindig utánanézek a róla szóló infóknak a neten. 

Természetesen a személyes marketing továbbra is fontos tényező maradt, vagyis ha az ismerőseim ajánlják és pozitívan nyilatkoznak egy jógaoktatóról, vagy éppen elhívnak az órájára, akkor hajlandóbb leszek kipróbálni, mint ha még nem hallottam senkiről sem közvetlen benyomást róla.

Egyes oktatók is úgy gondolják, hogy a médiában megjelenni és állandóan fotózkodni, videózni, esetleg blogolni az egyfajta egótrip, ami nem egyeztethető össze a jóga elveivel. De gondoljunk csak bele: Thirumalai Krishnamacharya a múlt század elején élt, jóval az internet korszaka előtt, és mégis hátrahagyott több könyvet, több száz fotó és még videóanyag is fellelhető a gyakorlásáról, oktatásáról és a bemutatóiról. Azt is tudjuk, hogy számtalan nyilvános élő bemutatót tartott, és a tanítványait és erre ösztönözte. Ezen felül azt is tudjuk, hogy korának egyik legfelkészültebb, legalaposabb és legelkötelezetteb jógamestere volt. Ennek ellenére nehézséget okozott neki, hogy a jógából éljen meg, és nem rajzottak hozzá tömegével a tanítványok. De felhozhatjuk Patabhi Jois példáját is, aki negyven évig meggyőződésből és hivatástudatból oktatta a jógát, és csak a nyolcvanas években kapták fel a nyugatiak az Ashtangát és Guruji mysore-i jógasáláját. 

A következtetés tehát az, hogy a tanítványok számát és a jógával keresett forintok összegét nem feltétlenül a szaktudásod, rátermettséged, vagy akár a marketing-erőfeszítéseid mértéke fogják meghatározni. Mindemögött van egy karmikus vonulat, ami láthatatlan karmesterként dirigálja az aktuális népszerűségi mutatókat. És ha igazi jógik vagyunk, akkor ez egyre kevésbé fog befolyásolni bennünket. 

Nyilvánvaló, hogy kell folytatni a marketinget, ha van egy vállalkozásunk és családunk stb., akkor vannak anyagi kötelezettségeink, amiknek eleget kell tennünk. De emellett ott kell lennie annak a lelkesedésnek, ami a nehéz időkön is keresztülvisz, és akkor sem ingatja meg a meggyőződésünket a jóga fontosságában, amikor látszólag minden tényező ellene szól.

A gyakorlásnak sohasem szabad a háttérbe szorulnia, mert ha nem gyakorlunk, akkor nem fogunk fejlődni, és az egész kapcsolatunk a jógával elvékonyodik, felszínessé válik. Ezt pedig nagyon megérzik a vendégek is. Az oktatást pedig meggyőződésből kell csinálni. lehet, hogy azon kevés szerencsés oktató közé fogunk tartozni, akik meg tudnak élni a hivatásukból, de ha ez nem jön össze, az oktatás akkor is megmaradhat egy szép életfeladatnak, még ha mellette más jövedelemforrás után is kell néznünk.

Nade most szeretnék visszakanyarodni a bejegyzés tulajdonképpeni alapgondolatához. Vannak olyan oktatók, akik annyira elmerülnek az ászanákkal való játékban, hogy már-már a hétköznapi ember számára felfoghatatlan mértékű hajlékonyságra tesznek szert. Ez természetesen nem a jóga végcélja önmagában, vagyis nem feltétlenül az a legfejlettebb jógi és a legjobb tanár, aki egykezes kézenállásban is fel tudja venni a lótuszt, vagy a lábát a háta mögött le tudja tolni a hónaljáig. 

Sőt, mindig nagy kérdés, hogy az ilyen mértékű nyakatekert ászanákról készült fotók mennyire lelkesítik az átlagembert a jóga gyakorlására, vagy mennyi ember legyint rá, hogy "Na jó, hagyjuk, ez nekem úgysem fog sohasem menni!" én a saját oktatásom során azt tapasztaltam, hogy az évek folyamán a vendégek kevésbé lettek bevállalósak, már nem annyira keresik az extrém haladó kihívásokat, mint régebben, a magyar jóga "hőskorában". Ehhez talán valamennyire én magam is idomultam, mert amióta erőedzéssel is elkezdtem foglalkozni a jóga mellett, természetesen megváltozott a testalkatom, és bizonyos hajlékonysági dolgok kevésbé mennek, mint pár éve. Éppen ezért az Instagram-posztjaimban már nem félek az éppen aktuális szintemen teljesíthető, egyszerűbb vagy még nem "tökéletes" ászanáimat sem posztolni, hiszen ehhez talán az átlagember is könnyebben tud viszonyulni. A túl haladó és túl tökéletes pózokat villantó oktatókról néha az a benyomás alakul ki, hogy ők csak haladó ászanákat oktatnak, és a kezdőkkel talán nem is tudnak vagy akarnak foglalkozni. Az "elérhetőséget" tehát úgy értem, hogy a gyakorlók számára elérhetőnek tűnik-e az a kép, amit a jógaoktató mutat önmagából.

Májusban például az Atmába látogat az internet egyik talán leghajlékonyabb és legegzotikusabb jógija, akit még én is néha ufónak nézek. Jani Jaatinen, alias Gokulacandra Das pózai láttán az ember elkezd kételkedni a gravitáció törvényében és az anatómiai ismereteinek helyességében. De ne gondoljuk azt, hogy ha nem vagyunk képesek megcsinálni a fenti képen látható pózt, akkor  semmi keresnivalónk a workshopján, ugyanis több ilyen visszajelzést is hallottam. Gokul már több ezer kezdő és különböző sérülésekkel, korlátozásokkal rendelkező embernek tanította meg azt, hogy kitartó gyakorlással mit kaphat a jógától. Ne feledjük, hogy a jóga nem egy versenysport, ahol az egészséget fel kell áldozni a teljesítmény oltárán. Nem kell összemérned magadat senkivel, mert a fejlődés önmagadhoz képest történik, és nem is mindig feltétlenül a fizikai hajlékonyság fokozódásában nyilvánul meg.

Bevallom őszintén, hogy az elmúlt időkben nem nagyon hívtam meg oktatókat az Atmába, mert a jógások mostanában sokkal kevésbé nyitottak az új ismeretekre és benyomásokra, mint a korábbi években. Csak az olyan oktatók workshopját lehet eladni, akik tényleg komolyabb világhírrel rendelkeznek, és még azt sem mindig. Manju Jois első budapesti teacher trainingjén például négyen voltunk. De Jani Jaatinent azért is hívtam meg, mert úgy gondolom, hogy mindenki sokat profitálhat a workshopjából, bármilyen szintű gyakorlónak is érzi magát. Szóval ne habozzatok, használjátok ki a lehetőséget, hogy itt van, és gyertek gyakorolni!

A wokrshop leírását itt olvashatjátok, jelentkezni ugyanitt tudtok. A Facebook esemény pedig itt található. Mindenkit szeretettel várunk!