Dan John azt elemezgeti, hogy a kudarcaiból az ember sokkal többet tud tanulni, profitálni, fejlődni, mint a sikereiből. Én is azt vettem észre az életemben, hogy ha valami könnyen, természetesen jön, nem kell érte erőfeszítést tenni, és nem buktunk bele számtalanszor, mielőtt végre sikerül, azt általában sokkal kevésbé értékeljük, mint azt, amiért emberesen meg kellett küzdenünk.
Dan számos példát hoz olimpikonokról, akik az aranyérem után hagyták abba a sportot, mert már úgy érezték, hogy elérték, amit akartak, és nem maradt több motivációjuk. Sokkal több sikeres sportoló hagyja abba a pályafutását, mint olyan, aki nem lett első egy versenyen, vagy még nem érte el álmai célját. Ebből több dolog következik:
1. Fel kell készülnünk arra, hogy a siker, a cél elérésének élménye nem fog akkora és olyan tartós elégedettséget, örömöt okozni, mint amit elképzeltünk. Abban a pillanatban, hogy elértük, már elveszíti vonzerejét - ez szinte minden anyagi dologgal így van.
2. Ha elértük a célt, akkor mindig találni kell további célokat, továbblépési lehetőséget, hogy ne veszítsük el a motivációt. Ha megmásztál egy csúcsot, akkor kell találnod egy magasabbat, amiért tovább küzdhetsz.
3. Ne a sikereket hajszold, hanem a hozzájuk vezető utat élvezd, mert abba sokkal több időt és energiát bele fogsz fektetni, mint az elért célok megünneplésébe.
Dan még hozzáteszi azt is, hogy az elért sikereket mindig meg kell ünnepelni, mert ha csak elkönyveljük őket, hogy megvan az érem, stb., akkor még kevesebb örömöt fognak okozni, és nagyon hamar kiégünk.
Persze van, amikor azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, de nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Számos élsportolónak céltalanná válik az élete, miután visszavonult, nincs már motiváció, ami hajtsa, és kiég, kiüresedik. Ilyenkor szoktak belecsúszni a függőségekbe, vagy esetleg öngyilkosok lesznek, vagy simán csak depressziósak. A "hétköznapi" életbe való visszailleszkedés, a hétköznapi célok megtalálása és az értük való küzdelem nem olyan könnyű annak számára, aki már a csúcson volt, aki kiválasztottnak hitte magát.
Éppen ezért a kudarcok, csalódások, az erőfeszítéseink ellenére átélt sikertelenség sokkal jobban meg tudja erősíteni az emberi lelket, és motiválni tud arra, hogy tovább küzdjünk. Nem az a vesztes, akit legyőznek, hanem az, aki feladja. természetesen a kudarcnak is van demotiváló ereje, mert eredmények nélkül még a legkitartóbb ember sem tud a végtelenségig küzdeni és áldozatot vállalni. Ha veszítettünk, elbuktunk, akkor le kell ülni, elemezni kell a helyzetet, módosítani a tervet, vagy akár újból kezdeni a nulláról, és levonni a következtetéseket.
A legtöbb ember, aki valamire vitte az életben, kudarcok sorozatán ment keresztül, és számtalanszor kellett a nulláról újrakezdenie. Ez a közös jellemzőjük, hogy nem adták fel, hanem küzdöttek tovább. Mindig van egy újabb lehetőség, egy újabb dobás, egy újabb játszma. Persze a kudarcokból tanulni kell, mert ha gépiesen ismételjük ugyanazokat a hibákat, akkor legfeljebb az ostobaságunkról teszünk tanúbizonyságot. Az eltökéltség nem elégséges feltétele a sikernek, de elengedhetetlen hozzá. Ha ez intelligenciával és rugalmassággal, analitikai képességgel párosul, akkor előbb vagy utóbb valóban siker fogja koronázni az erőfeszítéseinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése