A jógaoktatás azonban ennél sokkal többről szól, itt emberekkel foglalkozunk, és mint minden más segítő, tanácsadó, tanító pályán, szerintem elsődleges fontosságú az, hogy aki ilyenre adja a fejét, annak legyen egy érett, kialakult személyisége, rendelkezzen a megfelelő empátiával, türelemmel és alázattal. Sok esetben sajnos éppen azok adják segítő pályára a fejüket, akik saját maguk is komoly személyiségzavarral rendelkeznek, vagy éppen túlteng bennük a narcisztikus önimádatra irányuló hajlam. Az ilyen emberek az extrovertáltságukkal igyekeznek a saját figyelmüket is elterelni belső problémáikról, illetve az oktatás során képtelenek a vendégeket a középpontba helyezni, és az óra igazából csak az oktatóról fog szólni.
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az első pont, amit már számtalanszor hangsúlyozni igyekeztem: NEM VAGYUNK GURUK! Lehet, hogy valamelyik vendég annak fogja nézni az oktatót, sőt lehet, hogy az oktató erre rá is fog játszani a viselkedésével, de meg kell érteni a szituációt: jógaoktatók vagyunk, akik szolgáltatnak a vendégeknek, a vendég pedig fizet ezért. Ennek fejében elvárhatja, hogy az oktató odafigyeljen rá, lehetőség szerint vigyázzon a testi épségére, és motiválja, bátorítsa, visszavezesse a vendéget önmagához, visszaadja a hitet önmagában. Felelősséggel tartozunk a vendégeinkért, és ennek megfelelően kell megadni nekik a tiszteletet, amiért az óránkat választották.
Második pont: A VENDÉG NEM TANÍTVÁNY! Az első pontból, vagyis a guru-allűrös egótripből egyenesen következő téveszme, hogy aki eljön az órádra, az automatikusan a tanítványod, követőd, rajongód stb. lesz. Ez nem így van, ezt az elképzelést el kell felejteni. Mert sem az első, sem a tizedik, sem a századik veled töltött jógaóra után nem tekinthetsz úgy a vendégre, mint a te tulajdonodra, akinek te diktálhatsz, akitől feltétlen engedelmességet várhatsz el. Semmiféle jogot nem formálhatsz rá, csupán annak a jogát, hogy a megfelelő munkáddal szolgálod a vendég fejlődését. Ha a vendég ennél több kapcsolatot szeretne, az már nem a jógaoktató kompetenciája. A vendég életproblémáinak megoldásában független tanácsot adhatunk persze, de az ilyen jellegű problémákkal inkább pszichológushoz, terapeutához kell küldeni a vendéget.
Harmadik pont: A VENDÉG A FŐNÖK! Persze az oktatónak kötelessége, hogy irányítsa a vendég gyakorlását, és eldöntse, hogy például egyes nehezebb pózokat vagy egyéb gyakorlatokat végezhet-e biztonsággal. De az órának a vendégről kell szólnia, és nem az oktatóról. Voltam már olyan jógaórán, ahol így kezdte a tanár: "Itt most én vagyok a főnök, és mindenki engedelmességgel tartozik nekem." Amíg az oktató nem tudja az ajtón kívül hagyni az egóját, addig ne várja el a vendégektől se ugyanezt. Az rendben van, ha az oktató szépen tud gyakorolni, de az óra nem látványcirkusz, ahol "impossible" szintű mutatványokkal kell elkápráztatni a közönséget. A kezdő gyakorlót ez inkább elbizonytalanítja, elkedvetleníti vagy megfélemlíti. Ne sugalljuk azt a vendégeknek, hogy "Én mindent tudok, ti meg semmit." Sem a gyakorlatban, sem az elméletben való jártasság fitogtatása nem feladata a jógaoktatónak.
Negyedik pont: HIGGY ÖNMAGADBAN! Az eddigiekben az egó gyorsvonatán utazó kezdő jógaoktatóról volt szó, és sajnos van, aki még tíz-tizenöt évnyi tapasztalat után sem képes leszállni a magas lóról. Van, akiből ez a pozíció nem a legjobb tulajdonságait hozza ki, hanem a hatalom-mániáját és az elismerés utáni szomját. Nem akarok példákat hozni, elég, ha a Google-ba beírjuk a "yoga guru scandal" szavakat, és lehet olvasgatni. Van viszont másik véglet is: azok az oktatók, akik mindig azt gondolják magukról, hogy "nem vagyok elég jó". Ha kishitűek vagyunk, akkor nehéz lesz a vendégek hitét is visszaadni önmagukban, és még ha igazán lelkiismeretesek és tehetségesek vagyunk is, nem leszünk sikeresek. Mert a sikerben hinni kell, és tenni kell érte. A kishitűség és a túlméretezett egó között meg kell találni az arany középutat, és szert kell tenni az egészséges önértékelés és önkritika képességére. Ha az oktatók őszinték, és járnak egymás óráira, visszajelzést kérnek egymástól, akkor ez a folyamat könnyebben működik. Míg ha bezárkózunk a saját elefántcsont-tornyunkba, és azt gondoljuk, hogy "Mindenki más rosszul tudja, csak nekem van igazam", akkor könnyen zsákutcába juthatunk, mind emberileg, mind szakmailag.
Ötödik pont: FIGYELJ ODA! Az átlagember azt gondolja a jógaoktatóról, hogy mindig képes tökéletesen uralni az elméjét, a gondolatait, és fókuszálni a figyelmét. Persze tudjuk, hogy ez nem így van, és én is voltam már olyan élethelyzetben, amikor túl sok teher volt a vállaimon, gyötörtek az aggodalmak, stressz, depresszió, létbizonytalanság stb. Ilyenkor az oktató nehezebben tudja kizárni az ilyen negatív gondolatokat oktatós közben, és nehezebb a vendégekre koncentrálnia. Sőt, ha túl sok órát vállalunk, akkor könnyen kiéghetünk, mert annyi pránát közvetítünk kifelé, hogy belül már nem marad semmi. Ilyen állapotban nem könnyű motiválni az embereket, hiszen előfordul, hogy figyelmetlenül, gépiesen oktatunk. Szóval az is kötelességünk, hogy a zavaró tényezőket lehetőség szerint kiiktassuk az életünkből, és a vendégek valóban egy kiegyensúlyozott, a középpontjában lévő oktatóval találkozzanak, nem pedig egy szétcsúszott, stresszes idegronccsal.
Ez csak pár kósza gondolat volt, és természetesen sok olyan oktató van, aki már felismerte ezeket a dolgokat, és évek óta dolgozik rajtuk. Valószínű, hogy ők sokkal nyitottabb elmével fogják olvasni ezt a bejegyzést, mint azok, akiknek a legjobban volna rá szükségük, de hát én sem vagyok egy megmondó-guru, mindenki azt kezd a szavaimmal, amit akar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése