"Az önátadás állapotában már nem a külvilág a megelégedettség forrása, hiszen a boldogság forrását megleltük magunkban. E boldogságban mások is részesülnek, ezért aki átadta magát, az a kapcsolatai terén támogató, együtt érző, bátorító, türelmes és toleráns. Megerőltetés nélkül nagyra becsüli mások értékét és fontosságát, és szem előtt tartja az érzéseiket. Elengedte a hatalmi játszmákat, azt, hogy „igaza” legyen, akárcsak igazának bizonygatását. Hozzáállása automatikusan ítélkezésmentes, és mindenkit támogat a fejlődésben, a tanulásban, a tapasztalatszerzésben, és abban, hogy megvalósíthassák a belső lehetőségeiket. Nyugodt, gondoskodó elfogadással van mások iránt. Laza, élénk, és ereje teljében érzi magát. Az élet eseményei magától, megerőltetés nélkül zajlanak. Többé nem úgy reagálunk, mintha bármi is áldozathozatal volna, vagy valamiről is „lemondanánk” másokért. Sokkal inkább úgy látjuk magunkat, mint aki szeretetteljesen szolgál másokat és a világot. Az élet történései inkább lehetőségeknek tűnnek, mintsem kihívásoknak. A személyiségünk szelíd, és szüntelen hajlandósággal nyitott az elengedés és az önátadás felé, köszönhetően a folyamatosan kibontakozó belső feltárulásnak.
A folyamat kibontakozása során egy belső átalakulást érzünk, amely idővel elvezet az állandó hála, öröm és a célunkkal kapcsolatos bizonyosság érzetéhez. Leginkább a jelenben élt élet jellemzi, nem pedig a múltba vagy jövőbe feledkezés. Megjelenik a védtelenségbe vetett bizalom, mivel újra kezünkbe vettük az erőt, amit azelőtt a világra vetítettünk. Belülről tapasztaljuk meg az erő és a sebezhetetlenség érzését, ami belső nyugalomhoz vezet." /Dr. David R. Hawkins - Elengedés: Az önátadás útja/
Ez az a folyamat, vagy állapot, amit nem lehet megjátszani. Patandzsali nemes egyszerűséggel szamádhinak, vagyis elmerülésnek nevezi. A helyzet ugyanis az, hogy ameddig nem sikerült felfüggesztett állapotba hozni az elménket, addig foggal-körömmel fogunk ragaszkodni bizonyos dolgokhoz. Ez a ragaszkodás persze értelmetlen, mert előbb-utóbb úgyis mindent el fogunk veszíteni, sőt az örök és változatlan léleknek valójában nincs is szüksége semmilyen külső, átmeneti dologra a boldogsághoz és a teljességhez.
Az átmeneti dolgok, tárgyak, kapcsolatok, információk, élmények csupán csak olyan benyomásokat hivatottak létrehozni, melyek hozzásegítenek bennünket a lényegtelen dolgok lefaragásához a lényegről. Az önvaló megismerése olyan, mint egy szobor kifaragása. A szobrász addig üti a vésővel és a kalapáccsal, addig pattintgatja le róla a fölösleges darabokat, míg végül a műalkotás szépsége felragyog, a lényeg el lett választva a lényegtelentől.
Az önátadás is valahol egy ilyen természetes folyamat, ami mindaddig nehezen megy, amíg azt érezzük, hogy van veszítenivalónk, hogy el fogunk veszíteni valamit, ami fontos számunkra. A lemondás mindaddig mesterkélt, amíg azt érezzük, hogy valamiről le kell mondanunk. Amint azonban az a dolog jelentőségét veszíti, mert tudásszerzési és tapasztalási folyamatunkban eljutottunk arra a pontra, hogy már értéktelennek és feleslegesnek látjuk, már semmilyen erőfeszítés nem kell ahhoz, hogy lemondjunk róla.
Mondhatjuk azt is, hogy mindaddig, amíg nem tudunk valamit elengedni, még dolgunk van vele, még meg kell, hogy tanítson nekünk pár leckét. Persze ez a tanulási folyamat sokszor kellemetlen és szenvedéssel teli, de néha erre van szükségünk ahhoz, hogy érettebbé váljunk.
A szenvedés megerősít, de csak a tudással együtt nemesíti meg a lelkünket annyira, hogy az erőhöz magabiztosság, nyugalom és alázat is párosuljon. Amíg a félelem és ragaszkodás még ott van, addig az erőt továbbra is mások irányítására és nem mások szolgálatára akarjuk majd használni.
Ha képessé válunk elengedni azokat a dolgokat, amiket kizsaroltunk az Univerzumtól, akkor megnyílunk azoknak az ajándékoknak, amiket az Univerzum tartogat a számunkra, és amik minden elképzelésünket felülmúlják.
A felszabadulás, vagy megvilágosodás, bárhogyan is nevezzük, az Isteni kegy megnyilvánulása, amit megpróbálhatunk kiérdemelni, hinni benne, reménykedni a bekövetkezésében, de végeredményben nem fog számítani, hogy hittünk-e benne vagy sem, megérdemeljük vagy nem, készen álltunk-e rá vagy sem, amikor be kell következnie, akkor be fog következni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése