Dúrvásza Muni és Ambarísa Mahárádzsa

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ambarisa Mahárádzsa és Durvásza Muni története a Srimad-Bhágavata Puránából

A Védikus időszámítás szerint az univerzum életciklusának körülbelül a felén, a hetedik manvantarában Vaivaszváta Sráddhadeva volt a hetedik Manu. Nabhaga volt a fia, és az unokáját úgy hívták, Nábhága. Az ő fia volt az emelkedett, tiszta bhakta, Ambarisa. Az ő tisztasága még egy bráhmana kikerülhetetlen átkát is el tudta hárítani. Ambarisa Mahárádzsa rendkívül szerencsés lélek volt. Az egész föld felett uralkodott, kimeríthetetlen gazdagság tulajdonosa volt, mégis megvetéssel kezelte az anyagi tulajdonokat. Nagyon szerette az Urat és bhaktáit, de a világra és csábításaira úgy tekintett, mint a szemétre.

Ambarisa Mahárádzsa kívül-belül teljesen elmerült Krsnában. Krsna lótuszvirág lábai mindig jelen voltak tiszta elméjében. Hangja tele volt krsna-kathával. Lelkét a templom tisztogatásával tisztította meg. Fülei állandóan a krsna-kathá nektárját itták, a szemei tele voltak a múrtik gyönyörű képeivel. Nem ismert más illatokat, mint a Krsnának felajánlott tulasziét, a füstölőét és a virágokét. A Krsna által megízlelt ételt élvezte; a templomba és a szent helyekre járt. Ambarisa Mahárádzsa egész lényét átitatta a Krsna-tudat. Nem érdekelte más, csak az, hogy Krsnát elégedetté tegye. Mély vonzalom alakul ki az Úr és tiszta bhaktái iránt abban, aki úgy átitatja a testét, elméjét, érzékeit és szavait az Úr szolgálatában, mint ő.

A miniszterek és a bráhmanák, akik a király jóakarói voltak, tanácsokat adtak Ambarisa Mahárádzsának, hogyan intézze a birodalma ügyeit. A császár személyesen nem végzett vallási szertartásokat, hanem azokat rábízta a bráhmanákra. Távol maradt, hogy elmerülhessen a Legfelsőbb Úr iránti odaadásban. Sri Hari rendkívül elégedett volt Ambarisa odaadásával, és megadta neki Szudarsana-csakrája védelmét, aki mindig kész arra, hogy megvédelmezze az Úr bhaktáit a bajtól. Szudarsana mindig ott volt Ambarisa mellett.

Hogy elégedetté tegyék Krsnát, Ambarisa Mahárádzsa és a királynője egy egész évig megtartották az Ekádasi és Dvádasi fogadalmakat Mathurában, a Jamuná partján. A vrata végén, Kárttika hónapban, egy három éjszakás böjt után Ambarisa megfürdött a Jamunában, és a vrndávani Madhuvanába ment, hogy ott imádja Krsnát. Ambarisa Mahárádzsa elvégezte a mahá-abhisekamot, Krsna nagyszabású fürdetési ceremóniáját, a védikus szertartások szerint, pancsa-gavjával, pancsámrtával, szarvausadhival, mahausadhival, stb. Feldíszítette az Urat ékszerekkel és szép ruhákkal, majd selyemruhákat, teheneket és egyéb értékes ajándékokat adott a bráhmanáknak. Otthon a szádhuk és a bráhmanák között sokmillió ezüstözött és aranyozott szarvú tehenet osztott szét, és nagy lakomát rendezett az összes bráhmana számára.

Miközben a böjt megtörésére készült a sziddhárthan bráhmanák útmutatásai szerint, megérkezett hozzá a misztikus Durvászá Muni. Ambarisa tisztelettel fogadta az emelkedett bölcset. Odaült a muni lábaihoz, és megkérte, tisztelje meg nála a praszádamot. A bölcs kegyesen elfogadta a meghívást, mondván, hogy először be kell fejeznie a napi tisztálkodását, de azután szívesen eszik. El is ment, hogy megfürödjön a Jamunában, majd a szertartásai után mély meditációba merült. Közben már csaknem véget ért Ambarisa számára, hogy megtörje a böjtjét, de nem illik, hogy a vendéglátó a bráhmana vendége előtt egyen. A bráhmanák zavarba jöttek, és hallgattak. Ambarisa úgy döntött, hogy vizet iszik, mert a Védák kijelentik, hogy a vízivást lehet evésnek vagy nem evésnek tekinteni. A bráhmanák egyetértettek. A király a Legfelsőbb Úron meditált, ivott egy kis vizet, és várta a bölcs visszatérését.

Miután Durvászá Muni befejezte a szertartásait, visszatért a palotába. Misztikus erejével látta, hogy a császár vizet ivott, és felháborodott. Szidni kezdte a császárt, aki összetett kezekkel állt előtte. „Nézzétek ezt a kegyetlen embert! Fejedbe szállt a gazdagság büszkesége, azt gondolod, hogy Isten vagy, valójában nem vagy még bhakta sem. Megsértetted a vallás elveit. Először vendégségbe hívsz engem, de most, hogy ettél, és nekem nem adtál, meg foglak büntetni.”

Durvászá Muni kiszakított egy hajszálat a fejéről, és egy démont teremtett. A félelmetes tűz-démon háromágú szigonyt tartott a kezében, dobbantott, megremegtette a földet, de Ambarisa nyugodt maradt. Ezután a Legfelsőbb Úr Szudarsana-csakrája, amely az Úr parancsára máris ott volt Ambarisánál, azonnal elemésztette a démont lángjaiban.

Durvászá Muni elképedt, hogy a démonja megsemmisült. Aztán látta, hogy a baljós Szudarsana feléje rohan. Életét féltve ő is futni kezdett, de akárhová futott, a Szudarsana mindig követte, és perzselte a hátát emésztő hevével. Durvászá menedéket keresett a Szumeru hegy barlangjaiban, az égen, a földön, királyok palotáiban és az óceánban; de akárhova ment, nyomon követte a lángoló korong. Elment Brahmához és Sivához, menedékét könyörgött, de ők elutasították, tudták róla, hogy sértést követett el Ambarísa ellen. Siva azt tanácsolta neki, hódoljon meg a Legfelsőbb Úrnak, Visnunak. Durvászá Muni elhagyta az univerzumot, és belépett Vaikunthába, Sri Nárájana lelki hajlékába, odavetette magát az Úr lábai elé, aki békésen pihent a feleségével, Sri Laksmidevivel, a szerencse istennőjével. Durvászá reszkető testtel, és a Szudarsana hevét állandóan érezve imádkozott az Úr lábainál:

„Legfelsőbb Úr! Megsértettem az egyik kedves bhaktádat. Kérlek, bocsáss meg. Ha még a pokol lakója is felszabadul csupán azzal, hogy a nevedet zengi, akkor számodra semmi sem lehetetlen. Kérlek, ments meg.”

Az Úr válaszolt: „Engem teljesen a bhaktáim irányítanak. Nincs szabadságom. Boldogan élek a szívükben. Még a bhaktám bhaktái is nagyon kedvesek Nekem. Nélkülük Én semmi vagyok. A bhaktáim az életem. Én a szeretetüknek a foglya vagyok. Még az ő bhaktáik is nagyon kedvesek nekem. Mivel megsértetted Mahárádzsa Ambarisát, tönkretetted magadat. Ha valaki egy bhakta ellen használja a hatalmát, az csak annak árt, aki alkalmazta. Az alanyt sebzi meg, nem a tárgyat. A lemondás és tanultság kétségkívül jó egy bráhmana számára, de veszélyes annak, aki érdemtelen. Ezért azonnal oda kell menned hozzá, és tőle kell bocsánatot kérned.”

Amint Durvászá Muni megkapta az Úr utasításait, azonnal visszarohant Ambarisa Mahárádzsához, a lábaihoz borult, és szorosan átölelte. A császárt nagyon megzavarta, hogy egy bölcs megérinti a lábait, ezért szívének túláradó részvétével így imádkozott a Szudarsana-csakrához: „Bhakták védelmezője! Minden fegyver megsemmisítője, leghatalmasabb vaisnava, te az istenő erő kiterjedése vagy. Eloszlatod a tudatlanságot, és feltárod az Úr iránti odaadást. Véget vetsz a dzsíva torz látásának, amellyel májá urának képzeli magát, és megadod neki a szolgálat gyönyörű szemléletét a szambandha-gjána formájában. Az Úr téged szeret a legjobban a bhakták közül. Én megbocsátottam neki, kérlek, bocsáss meg te is.”

A Szudarsana-csakra megbékélt, és megmentette Durvászá Munit a perzselő hőség fájdalmától. Durvászá Muni többször is megáldotta Ambarisa Mahárádzsát, mondván:

„Kedves királyom, ma megtapasztaltam a bhakták nagyságát, mert bár sértést követtem el, te az én jó szerencsémért imádkoztál. A bhakták számára semmi sem lehetetlen. Csupán a szent név hallása megtisztít. Te olyan kegyes vagy, hogy elnézted a sértésemet, és megmentetted az életemet. Örökre a lekötelezetted vagyok.”

Durvászá Muni elmondta, mennyire hálás Mahárádzsa Ambarisának. A császár az egész idő alatt a bölcs visszatérésére várt, és csaknem egy évig nem evett. Durvászá lábaihoz borult, és kérte, hogy egyen. Bőségesen megvendégelte, majd a bölcs nagy elégedettséggel kérte, hogy a császár is fogyasszon praszádamot:

„Kedves királyom, nagyon elégedett vagyok veled. Először azt gondoltam, csak egy közönséges személy vagy. Most már értem, hogy rendkívül emelkedett bhakta vagy. Ezért csupán azzal, hogy látlak, megérintem a lábaidat, és beszélek hozzád, úgy érzem, megtisztultam, és áldott vagyok. Dicsérjenek téged a mennyben és a földön az idők végezetéig.”