A dzsálándhára bandha aktiválása

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Úgy tudjuk aktiválni a dzsálándhára bandhát, ha nyelünk egyet, mintha lenyelnénk a nyálunkat, és amikor a torokizmokat aktiváljuk, akkor ezt az aktivált állapotot fenn kell tartani a légzésvisszatartás időtartama alatt. Azzal tesztelhetjük, hogy a dzsálándhára bandha aktív-e, hogy megpróbálunk ki-be lélegezni. Ha nem tudunk lélegezni, még akkor sem, ha próbáljuk, akkor és csak akkor helyes a dzsálándhára bandha. Alkalmazzuk ezt a tesztet az első néhány száz alkalommal, amikor a bandhát végezzük.

Még ha el is sajátítottuk a bandhát, rendszeresen ellenőrizzük magunkat, különösen ha már tapasztaltunk olyan negatív szimptómákat, mint a nyomás a fejben, ingerlékenység vagy fejfájás. Ha tudunk levegőt venni annak ellenére, hogy az állunk a mellkashoz van nyomva, akkor nem megfelelő a dzsálándhára bandha. Ha szükséges, nyeljünk többször, amíg a torokzár létre nem jön, hogy ne szökhessen a fejbe a levegő.

Húzzuk össze a torkunkat, és helyezzük az állunkat minél lejjebb a szegycsonton. Minél lejjebb van az állunk annál több stimuláció éri az agyat és a gerincvelőt. Viszont különösen az elején, óvatosan gyakoroljuk és ne erőltessük meg a nyakunkat, mivel az fejfájáshoz vezethet.

Most tartsuk a kumbhakát ki addig, ameddig bírjuk, de ne erőltessük túl! Az a tény, hogy csak addig tartjuk a kumbhakát, ameddig bírjuk, és nem egy meghatározott időtartamig (mátráig), azt jelenti, hogy még nem a pránájámát végezzük, hanem csak a bandhát gyakoroljuk a múdrá lépcsőfokon. Ha már nem tudjuk tovább visszatartani a légzésünket, akkor emeljük meg a fejünket, lazítsuk el a nyakunkat, és lélegezzünk ki lágyan – de pontosan ebben a sorrendben, és nem másban. Sohase lazítsuk el először a torkot, és utána emeljük a fejüket, mert akkor a prána bekerülhet a fejünkbe. A levegőnek nem szabad kitörnie, hanem egyenletesen kell kiáramolnia a kilégzés teljes hossza alatt. Ha löketszerűen jön ki a levegő, illetve kapkodnunk kell a levegőt a belégzéshez, akkor túl hosszú volt a légzésvisszatartás. Az ilyen ki- és belégzéssel inkább pránát veszítünk, mint nyerünk. Más szavakkal inkább hátrányt kovácsolunk belőle, mint előnyt.

Mindig fontos, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk a korlátainkat a pránájámában. Ha nem tesszük, akkor megsérthetjük a tüdő szöveteit, ami erőszakos gyakorlás esetében tüdőtáguláshoz vezethet. Minden esetre fontos, hogy ne lélegezzünk be olyan mélyen, hogy túlfeszítsük a tüdőt. Senki más nem tudja meghatározni, hogy milyen mélynek kell lennie a belégzésünknek, csak mi magunk. Legyünk érzékenyek!"