A Harvard egyetem 1938-ban kezdte el követni 268 férfi hallgatója életútját, azt vizsgálva, hogy melyek azok a tényezők amelyek hozzájárulnak a boldogságukhoz, és melyek azok, amik akadályozzák. Na persze nem kell ehhez nagy kutatás, mert körülbelül arra jutottak, amit eddig is tudtunk: a szerelem és a szeretet boldoggá tesz, az alkohol és a stressz pedig nyomorulttá. A 75n éve folyó kutatás eredményeit nemrég tették közzé a Triumphs of Experience ("A megtapasztalás győzelmei") című könyvben. Röviden a könyv előszavából:
"Agy olyan korban, amikor sok ember a világon a tizedik X-ét is megéri, az eddigi leghosszabb időtartamú tanulmány az emberi fejlődésről örömhírrel szolgál az időskorral kapcsolatban: az életünk tovább fejlődik idősebb korban, és gyakran örömtelibb, mint előtte. Az 1938-ban megkezdett Grant Study of Adult Development több, mint 200 ember fizikai és érzelmi egészségét térképezte fel, egyetemista koruktól kezdve. A már klasszikusnak számító "Adaptation to Life" tanulmány 55 éves korukig követte az életüket, és segített a felnőtté válás folyamatának megértésében. Most George Vaillant tovább követi az életüket a kilencvenes éveikig, először dokumentálva azt, hogy milyen érzés tovább virágozni a visszavonulás megszokott ideje után. A férfiak életének minden aspektusát (kapcsolatok, politika, vallás, túlélés, és alkohol-fogyasztás, amely a kutatás szerint a vizsgált alanyok egészségének és boldogságának legnagyobb pusztítója) vizsgáló "Triumphs of Experience" tanulmány számos meglepő eredményt közöl. Például, azok, akiknek jól alakul az öregkoruk, nem biztos, hogy jó volt a középkoruk, és fordítva. Míg a tanulmány alátámasztja, hogy a hátrányos gyermekkorból fel lehet épülni, a boldog gyermekkor emlékei egész életre szóló boldogság forrásai. A házasságok sokkal boldogabbak 70 éves kor után, és 80 éves kor felett a genetika sokkal kevésbé befolyásolja az öregedést, mint az 50 éves kor előtt kialakított szokások. Úgy néz ki tehát, hogy méltósággal és életerősen megöregedni sokkal inkább tőlünk függ, mint a génállományunktól."
Mielőtt tovább vizsgáljuk a tanulmányt, hadd szúrjam közbe a reklámot: most kell elkezdeni jógázni, hogy öregkorunkban boldogok és egészségesek lehessünk! Akkor sem lesz késő, de most még sokkal többet tehetünk az egészégünk és életörömünk megőrzése és az öregkori leépülés meglőzése érdekében. Ja és hadd szúrjam közbe azt is, hogy Colin Campbell szinte minden öregkori krónikus betegség kialakulását az álatti fehérje fogyasztásával hozza összefüggésbe a Kína-tanulmányban, vagyis ha mellette még vegánok is leszünk, akkor végképp királyi öregkorunk lesz!
De akkor most vissza a tanulmányhoz: az egyik tényező, amit kiemel: az alkoholfogyasztás és a dohányzás, amelyeket a legtöbb résztvevő az egészsége és boldogsága legfőbb ellenségének tartott. A legtöbb válás oka az alkoholizmus volt, valamint a neurózis és depresszió kialakulásában is erős szerepet játszott. Hurrá, én sohasem hódoltam egyik szenvedélynek sem!
A másik érdekes eredmény a kapcsolatok melegsége és az anyagi, illetve karrierbeli sikerek közötti összefüggés volt. Vagyis a szerető család sokkal jobban motiválja a férfit a nagyobb teljesítményre a munka terén, mint egy egyedülálló férfit a karrier által elérhető befolyás vagy anyagi javak. A szeretet erős mozgatórugó!
A másik érdekes eredmény, ami szintén azt támasztja alá, hogy a sikeres férfi mögött mindig egy erős és törődő nő áll (vagy kettő), az anya szerepe. Azok a férfiak, akik sok szeretetet kaptak az anyjuktól, sokkal sikeresebbek lettek az életükben, mint azok, akik úgy érzeték, hogy nem kaptak elegendő szeretetet és gondoskodást. ugyanakkor az apa szerepével kapcsolatban nem mutattak ki ilyen összefüggést.
A 75 évig tartó, és több, mint 20 milló dollárba kerülő tanulmány végkövetkeztetése: A boldogság az, ha szerethetsz, és ha szeretnek! Én a feléért is megmondtam volna :-) Mondjuk az egy érdekes kérdés, hogy miért nem vizsgálták meg a nők boldogságában szerepet játszó tényezőket. Lehet, hogy azért, mert ahhoz nem lett volna elegendő 75 év és 20 millió dollár? A viccet félretéve, ha egy kicsit többet foglalkozunk egymással, és megtanulunk szeretetet adni és elfogadni, akkor az életünk sokkal boldogabb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése