Tudósok egy csoportja öt majmot helyezett egy ketrecbe, melynek a közepén volt egy létra, a létra tetején pedig banánok. Minden egyes alkalommal, amikor egy majom elindult a létrán fölfelé, a tudósok hidegzuhanyt engedtek a lent maradt majmokra. Egy idő múlva a majmok elkezdték megverni azt a majmot, amelyik éppen felment a létrán.
Néhány verés után már egyik majom sem mert felmenni a létrán, hiába voltak ott a csábító banánok. Ezek után a tudósok kicserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom első dolga az volt, hogy felmászott a létrára, és amikor lejött, akkor a többi majom természetesen megverte, pedig most már nem is kaptak hidegzuhanyt a nyakuk közé. Az új majomnak persze fogalma sem volt arról, hogy miért kapja a verést, mégis néhány alkalom után megtanulta, hogy ne akarjon felmenni a létrán.
Egy másik majmot is lecseréltek, és ugyanez történt, sőt, az új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, miért verik azt a majmot, amely felment a létrán. A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Vagyis volt öt majom, amely nem mert felmászni a létrán, mert a többiek megverték, holott nem is kaptak érte hidegzuhanyt.
Ha a majmok tudnának beszélni, és megkérdeztük volna őket, hogy miért verik meg azt a társukat, aki felmegy a létrán, bizonyára azt válaszolták volna: "Fogalmam sincs, itt ez a szokás."
Gondoljunk bele, hány olyan dolog van az életünkben, amit csak elfogadunk úgy, ahogy mások csinálják, és nem is gondolkodunk el rajta, hogy van-e valami értelme. Nagyon is elképzelhető, hogy számos vallási, politikai és ideológiai dogma is így alakult ki, valaki elhitette velünk, hogy így kell csinálni, vagy ezt vagy azt nem szabad csinálni, mert Isten megbüntet, holott valójában mindez előnyt jelentett a papoknak vagy a dogma megalkotójának.
A félelem megbénítja az ember gondolkodását és szabad akaratát, és a legjobb eszköz arra, hogy egy közösség tagjait sakkban tartassuk egymással. A másik dolog, ami szintén tanulságos, hogy az irigység mennyire alapvető állati ösztön, és hogy mennyire nehéz túllépni rajta, pedig az embernek megvan erre a lehetősége, hiszen az állatokkal ellentétben spirituális evolúcióra képes lény. Mégis azt látjuk, hogy a társadalmakat általában az irigység irányítja: "Ha nekem rossz akkor neki is legyen az, ha pedig neki jó, akkor elveszem tőle azt, ami az örömét okozza. Elgondolkodtató, nem?
És végül a kísérletre visszatérve, mindegyik majom inkább lemondott a banánról, mintsem hogy vállalta volna a szenvedést, hogy másnak jobb legyen. Az önzetlenség és az önfeláldozás valóban isteni erények, és egyáltalán nem lúzer az, aki kifejleszti magában! Csak egy önmegvalósított bölcs képes arra, hogy mások érdekét az önfenntartási ösztöne fölé helyezze, és hajlandó legyen szenvedést, áldozatot vállalni az emberiség boldogulása érdekében. A valódi spiritualitás tehát nem arról szól, hogy miképpen kerüljük el a szenvedést és érjük el a boldogságot, hanem arról, hogy miképpen enyhítsük mások szenvedését és tegyünk boldoggá másokat.
2 megjegyzés:
"Az önzetlenség és az önfeláldozás valóban isteni erények" - ezek valójában emberi erények. Az isteni "erény" inkább az önzőség, valamint az önfeláldozás hiánya. Buddha ezt nagyon pontosan megismerte és tanítota, de a bibliát és más isten-meséket olvasva is látható, hogy az isten önző és hisztis.
Valóban igazad van abban, hogy Isten önző (is tud lenni), és a legtöbb vallás ezt erénynek állítja be, hiszen Isten a Főnök, Ő megteheti, hogy mindent élvez és irányít. Ugyanakkor, mivel minden tulajdonságnak Ő a forrása, nyilvánvalóan az önzetlenség és az önfeláldozás is megtalálható benne. Én úgy értettem az isteni erényt ebben a kontextusban, hogy olyan tulajdonság, ami közelebb visz bennünket Istenhez, a spirituális azonosságunk megvalósításához.
Megjegyzés küldése