"Az a néhány évtizednyi többlet élethossz, amit a jóga adhat, úgy eltelik, mint egy szempillantás, ami után elérkezik a nagy pillanat, amikor elhagyjuk a testünket. Ekkor a kényelem és az élvezet, amihez a jógán keresztül jutottunk, nem fog vigaszt nyújtani egy öreg, haldokló testben, amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy miről szólt az életünk, illetve hogy az adás attitűdjét gyakoroltuk-e, hozzátettünk-e valami értelmeset ehhez a világhoz, és beteljesítettük-e a sorsunkat. Gondolkodjunk el egy pillanatra: ha arra törekszünk, hogy tökéletesen arányos és egészséges testre tegyünk szert, az lehet, hogy éppenséggel arra ad lehetőséget, hogy tovább figyelmen kívül hagyhassuk a halálunk tényét. Ennek ellenére akkor is meghalunk, és ha tovább figyelmen kívül hagyjuk ezt a tényt, akkor nagyobb ostobaként halhatunk meg, mintha nem vettünk volna részt élet-meghosszabbító jóga-gyakorlatokban. A "nagyobb ostoba" alatt azt értem, hogy még jobban ragaszkodunk a testünkhöz és elménkhez és azonosulunk vele, és kevésbé értékeljük örök, spirituális természetünket. Nemrégiben beszéltem egy jóga-gyakorlónak arról, hogy a jóga iskolája a halálra készít fel. Nagyon megsértődött rém és azt mondta, hogy éppen most sikerült jó alakra szert tennie a jóga által, egészséges lett és élvezi a testét, ezért nem akar semmit sem hallani a halálról. Ez nagyon aggasztó. Ebben az esetben a gyakorló sikeresen használta a jógát arra, hogy még távolabb kerüljön az életének megégetőbb és legfontosabb kérdésétől, az igazság pillanatától, és a jóga képessé tette arra, hogy hosszabb ideig éljen, mintha örökké élne - egy hazugságban. Ebben az esetben a jóga hatása az volt, hogy az illető még nagyobb sötétségbe került.
Nem az a helyzet, hogy csupán az ászanák gyakorlása által automatikusan fejlődünk spirituálisan. Az is megtörténhet, hogy spirituális értelemben visszafejlődünk, mint például ez a gyakorló, aki arra használta a pózokat, hogy még nagyobb megszállottja legyen a testének - az anyagi aspektusának - , mint amennyire előtte volt. Tradicionálisan a jógapózokat nem azért gyakorolják, hogy egészségesek legyenek (bár ilyen hatásuk is van), hanem az Isten felé fordulás és ima hangulatában kell őket végrehajtani. A pózok mozgó imák. Ezért adta K. Pattabhi Jois a "Jóga-málá" címet a könyvének. A pózokat úgy kell használni, mint a málá (imafüzér) szemeit, hogy emlékezzünk Istenre. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy ha egy cselekedetet nem felajánlásként végzünk isten részére, akkor kötöttséghez vezet (3.9). Ez a helyzet az ászanával és a pránájámával is.
Ezek a modern póz-központú jóga veszélyei. A jóga szándéka az, hogy helyreállítsa az egészségünket, de csak abból a célból, hogy az elménk tisztább legyen, és több energiánk maradjon, hogy az élet nagy kérdéseire irányítsuk. A jóga valódi célja az, hogy zsigeri élményt adjon valamiről, ami még a halál pillanatában is megmarad. A halál pillanatában mindeni, vagy majdnem minden, ami voltunk vagy vagyunk, törlődik a halálélmény intenzitása miatt, de van egy élmény, ami még a halál folyamata közben is megmarad, az intenzív odaadás Isten iránt, amit az Istenről szóló tudásnak is neveznek. Ennek a tudásnak a megszerzése nem csak születési jogunk, hanem isteni kötelességünk is. Csak akkor tudunk teljes és tökéletes békében meghalni, ha beteljesítjük ezt az isteni kötelességet. Ezzel az élménnyel békében halhatunk meg, mivel tudjuk, hogy elmehetünk, hiszen megtaláltuk a teljességet. Ebből a szempontból sokkal fontosabb, hogy tökéletesen haljunk meg, minthogy előtte tökéletes egészségben éljünk. A posztmodern, materialista társadalom új egészségmániája abból a szükségletből születik, hogy hosszabb ideig tudjunk küzdeni a meg nem újuló energiaforrásokért. Többé nem akarunk meghalni - hogy átadjuk a helyünket valaki másnak a kávéházi sorban, a strandon vagy a kaszinóban. "Szeretnék tovább élni és élvezni. Ezért jógázom!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése