Pránájáma és odaadás

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A 3.1. szútrában Patandzsali úgy írja le a koncentrációt (dháraná, a hatodik ág), mint az elme egy pontra rögzítését. A szanszkrit kifejezés a helyre az, hogy désa. Ez a kifejezés a 2.50-es szútrában is megjelenik, ahol Patandzsali azt mondja, hogy a légzés megnyúlik és kifinomul a különböző kumbhakák alkalmazása során, ha figyelmesen betartjuk a helyre (désa), időre és légzésre vonatkozó előírásokat. A désa a három paraméter egyike, ami meghatározza a fejlődésüket. Minél szattvikusabb a hely vagy a tárgy, amihez az elmét rögzítjük a kumbhaka során, annál hamarabb jutunk el a misztikus megtapasztalásig. Az ideális meditációs tárgy vagy hely, amihez az elménket köthetjük a kumbhaka közben, az Istenség.

Valójában annak a gyakorlónak, aki teljes és abszolút szeretettel rendelkezik isten iránt, nincs szüksége a pránájámára. A nádík Isten kegyének hatására is megtisztulhatnak és a Kundaliní is felébredhet (Raghuvíra Kumbhaka-paddhatíja, 181-182. versek). A pránájámán kívül az intenzív és totális odaadás (bhakti) által is el lehet érni ezt a kegyet. Azok számára, akik nem képesek elsajátítani az odaadás ilyen intenzív gyakorlását, a pránájáma nagyon nagy segítség, mivel lassan és fokozatosan megtisztítja a tudatalattit (a vászanát). Még ebben az esetben is azonban, a fokozatos tisztulás alatt az Isten iránt érzett odaadás és szeretet mértéke meghatározó.

A Jóga-Kundaliní Upanisad kijelenti, hogy minden nap kell végezni a pránájámát, az elménket szilárdan istenre irányítva. Ugyanezt állítja az ősi Brihadjógí Jágjavalkja Szmriti (9.192-194). Ha a pránájáma végzése közben az elménket tamaszikus (materialisztikus) tárgyakra irányítjuk, akkor az elménk még tamaszikusabb lesz. Ha radzsaszikus (érzéki) tárgyakra irányítjuk, akkor az elme fel fogja erősíteni az adott tárgy radzsaszikus minőségét. A meditáció legszattvikusabb tárgya Isten. Ha az elménket szilárdan rögzítjük Istenre a pránájáma közben, akkor gyorsan elérhetjük a sikert.

Raghuvíra Kumbhaka Paddhatíja (179) kijelenti, hogy a pránájámát sohasem szabad gyakorolni az Isteni iránti odaadás nélkül. A kumbhaka nagy erőt ad. Szinte semmi nincs, amit nem érhetnénk el, ha a kumbhaka mesterévé válunk. Teljességgel elengedhetetlen, hogy ezt az erőt Isten lábai elé helyezzük, és sehová máshová. Istenhez tartozik, mint minden más ebben az univerzumban. Vannak olyan utak, amelyek nem a prána erejére alapoznak, mint például a számkhja és a buddhizmus. Ezeken az utakon nem elengedhetetlen, hogy odaadóak legyünk isten iránt. A jóga és a pránájáma azonban különbözik. Azok a jógik, akik nem adják át magukat őszintén Istennek, azt kockáztatják, hogy az egójuknak és az elméjüknek fogják átadni magukat helyette. Az a probléma, hogy ha vákuum van benne, azt az elme meg fogja tölteni valamivel, ami túl van a tudatos választásunkon. Akkor a választást a feltételekhez kötöttségünk és a tudatalattink fogja megtenni helyettünk. Éppen ezért jobb, ha adunk egy tárgyat az elmének, amin nyugodhat, amit a szívünkkel választottunk, ahelyett, hogy hagyjuk az elmének megtenni a saját választását."