" Ezek után a Pradípiká kijelenti, hogy ha bölcsen gyakoroljuk a pránájámát, akkor megszünteti az összes betegség okát, de ha elővigyázatlanul gyakoroljuk, akkor az ellenkező eredményt érjük el, vagyis betegségeket hozunk létre (2.16). Ez a vers az egyén helyzetét írja le, de jelen pillanatban globális értelemben véve is egyre igazabbnak tűnik. A természet erejét (a prakritit) elővigyázatosan és békésen is lehet uralni, és mindenki hasznára fordítani, vagy lehet visszaélni is vele, aminek következtében hatalmas ciklonok, hurrikánok, és felfoghatatlan erejű földrengések és szökőár-hullámok formájában fog visszaütni és kísérteni bennünket.
A
Pradípiká
következő két verse az asztmát, tüdőtágulást, fejfájást,
fülfájást, zöldhályogot és a szívbetegségeket sorolja fel,
mint a megzavart prána
következtében fellépő problémákat, és azt mondja, hogy úgy
kerülhetjük el ezeket, ha nagy szakértelemmel és kifinomult
intelligenciával gyakorolunk (2.17-18).
A
felsorolt légzőszervi problémák csak akkor fordulnak elő, ha túl
mélyen lélegzünk be, vagy túl sokáig tartjuk ki a kumbhakát.
A szívproblémák akkor fordulnak elő, ha túl sokáig tart a
kilégzés (vagyis ha olyan számolást választottunk, ami
meghaladja a képességeinket). A fej- fül- és szemproblémák
akkor fordulhatnak elő, ha nem megfelelően alkalmaztuk a
dzsálándhára
bandhát.
Ezen problémák egyike sem fordul elő, ha megfelelően, a
szabályokat követve gyakorolunk.
Itt
egy komoly képességről beszélünk, ami fokozatosan fejlődik a
mesteri szintre, ha türelmesen gyakorolunk és hosszú időn
keresztül. Ehhez olyan hozzáállás kell, amivel egy faültetvény
tulajdonosa rendelkezik. A fát csak hosszú idő után lehet
kivágni, egyes esetekben csak a következő nemzedék tudja
kitermelni. Ha viszont nem ültetjük el, akkor soha senki nem fogja
kitermelni. Az is megtörténhet, hogy túl hamar akarjuk kivágni,
hogy gyors nyereségre tegyünk szert. Nem lehetünk sikeresek a
pránájámában,
ha gyors eredményre törekszünk. Csak akkor tehetünk szert a hozzá
szükséges képességre, amikor feladtuk a gyors sikerre és
eredményre való törekvést. Ekkor képesek vagyunk megérkezni a
jelen pillanatba és a légzés feltárja titkait.
Az
odaadó mentalitás és a mentális fókusz
A
Mahábhárata
elmesél egy történetet a fókusz jelentőségéről (Ádi-parva,
135).
Drónácsárja, a harci guru egy faragott madarat helyeztetett egy
magas fára célpontként. Összegyűjtötte az összes Pándava és
Kaurava herceget, hogy célba lőjenek a madár fejénre. Mielőtt
megengedte nekik, hogy lőjenek, mindegyiknek ugyanazt a kérdést
tette fel: „Mit látsz?„ Egymás után a következő választ
adták: „Látlak téged, magamat, a többi körülöttünk állót,
a fát és a madarat is.” Ekkor Dróna azt mondta a hercegeknek,
hogy álljanak félre, mert még nem készek a lövésre. Ardzsúna
volt az utolsó a sorban. Amikor Dróna megkérdezte, hogy mit lát,
azt mondta: „Csak a madarat látom.” Ekkor Dróna megkérte, hogy
nézze meg pontosabban, mit lát, mire Ardzsúna azt válaszolta:
„Csak a madár fejét látom.” Amikor megkérte, hogy lője ki a
nyilát, Ardzsúna pontosan eltalálta a madár fejét.
Ez
a történet a mentális fókusz fontosságát hangsúlyozza a jóga
gyakorlásában, mivel az elménk nyila csak akkor fogja elérni a
célpontját, ha tisztán látjuk a célt, és nem téríti el a
számtalan zavaró tényező, amit a világ felajánl nekünk. De
pontosan mi a pránájáma
célja?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése