Statikus és dinamikus erő

Folytatódik az erőről szóló eszmefuttatásom, és itt most egy kicsit jobban előtérbe kerül a jóga is, mert kaptam ilyen kritikákat, hogy most már nem is a jógáról szól a blog, hanem az edzésről. Ez persze ilyen formában nem igaz, de jeleztem korábban is, hogy ezen túl az edzésről szóló bejegyzések is meg fognak itt jelenni, egészen egyszerűen azért, mert azzal is foglalkozom, igényem van rá, és nem akarok egy másik blogba belekezdeni, ez a blog arról szól, ami éppen velem történik, engem foglalkoztat. Akinek nem tetszik, ne nézze, de hozzáteszem, hogy amíg egy jógaelméleti bejegyzésemet jó, ha 30 ember elolvassa, addig az edzésről, táplálkozásról, életmódról szóló blogjaimat van, hogy ezer fölötti ember is megtekinti. persze a népszerűség nem minden, azért nem lesz bulvárblog a Hotashtanga! :-)

Nos, térjünk vissza az erőre, illetve arra, hogy amikor edzünk, vagy éppen jógapózokat gyakorolunk, akkor vannak dinamikus és statikus gyakorlatok. A dinamikus izommunkát izotónikusnak nevezik szakszóval, a kontrakció az, amikor terhelés alatt összehúzódik egy izom, az extenzió pedig az, amikor nyúlik. Például a húzódzkodásnál a bicepsz rövidül, amikor felfelé húzzuk magunkat (kontrakció) és hosszabbodik, amikor lefelé engedjük (extenzió). De ilyenkor is dolgozik, főleg ha lassan engedjük le magunkat, mert ellenállunk a gravitáció húzó hatásának. Statikus gyakorlat például az, ha félig behajlított karral kitartjuk magunkat a rúdon lógva.

A jógában dominánsan statikus gyakorlatokkal dolgozunk, hiszen felveszünk egy pózt, és utána kitartjuk. A pózok között vannak erőt igénylő pózok, például a kartámaszok, amikből mondjuk egy percig kitartani némelyiket eléggé komoly kihívást jelent. De vannak belelazulósabb, nyújtós pózok is, amelyekben a cél az, hogy minél több izmot ellazítsunk, és így hagyjuk, hogy a gravitáció lefelé húzza a testrészeinket a súlyuknál fogva. Ilyenkor egy kis plusz nyomást vagy súlyt is rá lehet tenni az adott testrészre, hogy jobban nyúljon. Persze van sok olyan jógapóz is, amely az erő és nyújtás keverékét igényli, vagyis bizonyos izmok nyúlnak, bizonyos izmok pedig izometriásan összehúzódnak. 

Nem kell félreérteni a dolgot, az izometriás gyakorlatok nagyon jók az erőfejlesztés céljára is, hiszen csak az akaraterőnk szab korlátot annak, hogy mekkora erővel húzzuk-nyomjuk az egymásnak feszülő izmokat. Az izometriás gyakorlatokat az előző századok erősemberei is előszeretettel használták, mert kicsi volt az eszköz- és helygényük. Egy ilyen, maximum közeli feszítés bizony komoly terhelést ró az ízületekre is, de a keringési rendszert is keményen megdolgoztatja. Ez persze nem a jóga végcélja, hiszen az ászanával csak felkészítjük a testünket a jóga magasabb ágainak (pránájáma, meditáció) gyakorlására. 

Éppen ezért gyakorolunk statikus pózokat a jógában, hiszen a mozdulatlanná dermedt testtartásban könnyebb a légzésünkre koncentrálni és egy pontra fókuszálni a figyelmünket. A légzést tehát elvileg a nehezebb gyakorlatok közben is lassítani kéne és az orrunkon keresztül lélegezni, ami lejjebb húzza az anaerob küszöböt, vagyis az orrunkon keresztül lassan lélegezve hamarabb kerül oxigén deficitbe a szervezet, mint a szájunkon keresztül szaporán lélegezve, ami jóga közben kerülendő. Tehát a nagyobb erőt igénylő pózok közben hamarabb el fogunk fáradni, nem leszünk képesek öt-tíz percig kitartani őket. A lassú légzés és a statikus pózok viszont kedveznek az elme lecsillapításának, hiszen paraszimpatikus túlsúly alakul ki.  

Míg a dinamikus, aerob gyakorlás általában a szimpatikus idegrendszer dominanciáját okozza, vagyis a szervezetünk és az idegrendszerünk "készültségi állapotba" kerül, és még több fizikai terhelés képes elviselni. Ezt "fight or flight" ("harcolj vagy fuss") reflexnek nevezik, és nem igazán hasznos a meditációhoz. Ennek ellenére manapság egyre népszerűbbek a dinamikus jóga-gyakorlási irányzatok, én az Ashtangát is ide sorolnám. A vinyásza Flow például folyamatos mozgásban végzet ászana-gyakorlás, és úgy látszik, hogy erre is igény van. Van, aki a mozgásban tud elmerülni, mert a pózok passzív kitartása közben hamarabb elkalandozik a figyelme.

A street workoutban, vagy általában a saját testsúlyos edzésben is számos olyan gyakorlat van, amelynek statikus kitartására törekszünk, lehetőleg minél hosszabb időn keresztül. Ezeket statikus erőelemeknek nevezzük, és egy részük a szertornából származik. ott persze nem követelmény az elem hosszú ideig történő kitartása, csak a helyes kivitelezés. Például a mellső vagy hátsó függőmérleg, a mellső támaszmérleg, a zászló, a sárkányzászló, L-ülés, V-ülés stb. ilyen pozíciók, és komoly core-erőt igényel a helyes kivitelezésük. 

Tehetünk egy próbát is: helyezkedjünk el a fekvőtámasz alsó pozíciójában (behajlított karok, vízszintes törzs a levegőben). Azért nem a planket mondtam, mert az túl könnyű :-) Viszgáljuk meg, hogy mennyi ideig bírjuk kitartani a pozíciót, és mit érzünk közben! A pulzusunk nyilván megemelkedik egy kicsit, ahogy fáradunk, de azért nem fogjuk úgy kapkodni a levegőt, mintha sprintelnénk. Ahogy az izmok elfáradnak, egyre több olyan izomrost kezd bekapcsolódni a munkába, amit eleinte nem használtunk a gyakorlatban, így sokkal alaposabb lesz a terhelés. A végén a leggyengébb láncszemnél megszakad a dolog, vagyis nem tudjuk tovább fenntartani a pozíciót, amikor a legkevésbé edzett, és a gyakorlat szempontjából kritikus izomcsoport elfárad. Ha elkezdjük rendszeresen gyakorolni például ezt a statikus tartást, akkor könnyen egy perc fölé vihetjük az időtartamot, akár öt-tíz percig is képesek leszünk kitartani, és arra is rájövünk, hogy az állóképesség jelen esetben dominánsan múlik az elme állapotán, vagyis ha eldöntötted, hogy fáradt vagy, akkor nem fogod tudni tovább fenntartani a testhelyzetet. és azt is megtapasztaljuk, hogy ha lassú, mély légzést végzünk az orrunkon keresztül, akkor hamarabb telik az idő, ás tovább fenn tudjuk tartani a pózt. Tehát a jóga elvei itt is érvényesek, egyébként a jógában csaturanga-dandászanának nevezzük ezt a pózt.

A plank ennél sokkal könnyebb pozíció, azt hiszem másfél-két óra körül lehet a világrekordja. Persze az ember felteheti a kérdést, hogy van-e értelme ilyen hosszúra fejleszteni egy izometriás állóképességet. Az egy perc feletti kitartások ugyanis szerintem az állóképességet, a fáradás-tűrést és a tejsav-semlegesítés hatékonyságát fejlesztik. Tudjuk, hogy a shaolin-szerzetesek is képesek órákig állni a magasba emelt lábbal vagy mély lovaglóülésben, ahol ugyanez a folyamat játszódik le: az akaraterő edzése, az elme győzelme a fizikai test felett. 

A statikus pózok tehát az állóképességet fejlesztik, de a kardió-edzettséget nem annyira veszik igénybe, mint a dinamikus gyakorlatok. Az izomerőt és -méretet is csak korlátozott mértékben fejlesztik, a gyakorlat nehézségétől függetlenül. Mindazonáltal úgy érzem, hogy ha az edzettségünkhöz képest megfelelően nehéz statikus erőgyakorlatot választunk akkor van értelme például 5x1 percig kitartani, akkora szünetekkel, ami valamivel rövidebb, mint ami a teljes regenerációhoz szükséges. Ennél hosszabb kitartásoknak azonban nem sok értelmét látom, akkor inkább nehezítsük a gyakorlatot lábsúllyal vagy más módszerrel. Heti egy-két alkalommal azonban érdemes elővenni a statikus gyakorlatokat, mert jól fejlesztik az állóképességet, ami a dinamikus gyakorlatok ismétlésszámának emelkedésében fog visszaköszönni. Ugyanúgy a jógásoknak is érdemes beiktatni egy-két dinamikus állóképességi vagy erő-edzést, legalábbis ha fizikai szinten maximális fejlődésre vágynak. persze ha a spiritualitás a cél, akkor a statikus gyakorlatok önmagukban teljesen elegendőek.