2014. augusztus 13., szerda

Életveszélyes-e a fejenállás?

Régóta megy a vita jógás körökben, hogy szabad-e vagy ajánlott-e fordított pózokat csinálni a menstruációs ciklus közben. Lizzie Wade cikkét olvastam ezzel kapcsolatban legutóbb, de induljunk el először is a tradicionális vonalon! Azt tudjuk, hogy India spiritualitása évezredeken keresztül nem kifejezetten a nőkre volt kihegyezve, így az ászana-gyakorlást is elsődlegesen férfiakra szabták. A jógik pedig vagy cölibátusban élő, magányos férfiak voltak, vagy ha volt feleségük, akkor ő elsődlegesen a gyerekneveléssel és a háztartási teendőkkel foglalkozott, és nem igazán gondolkodott azon, hogy fejen kéne állni menstruáció közben. 

Krishnamacharya óta azonban a nők jóga-gyakorlása is előtérbe került, bár a legtradicionálisabb jóga-iskolákban úgy tekintenek a nők menstruációs időszakára, mint egy betegségre, és ezért ilyenkor majdhogynem ágynyugalomra kötelezik őket, azaz minden ászana-gyakorlást elleneznek. Pattabhi Jois is azt mondta, hogy a nőknek nem szabad Ashtanga-gyakorlást végezniük menstruáció közben. Így örülhet valaki, ha neki csak három napig tart, és így egy hónapban a szombatokkal és a holdnapokkal együtt csak kilenc napot bukik el, de hát nem kell eredménycentrikusnak lenni, ez amolyan nyugati hozzáállás! :-) Ha viszont egy nőnek eleve fájdalmasabb és hosszabb a  menstruációja, akkor akár egy hetet is ki kell hagynia a gyakorlásból. Persze az legyen a vezérelv, hogy ha túl fájdalmas a menstruáció, és gyengének érezzük magunkat, nincs kedvünk gyakorolni, akkor semmiképpen sem érdemes erőltetni.

Amióta a jóga eljött nyugatra, a nők is ugyanolyan egyenjogúan szeretnének részt venni a gyakorlásában, mint a férfiak. Ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, és azt sem, hogy bár a nők biológiailag kevesebb terhelésre vannak tervezve, mint a férfiak, mentálisan általában sokkal szívósabbak, és magasabb a fájdalomtűrő képességük, ezért sok olyan dolgot is bevállalnak, ami még a férfiaknak sem menne túl könnyen. Általában azt szokták javasolni a jógaoktatók, hogy a ciklus első napjaiban hagyjuk ki a fordított pózokat, de mi ennek a magyarázata?

A testünkben ötféle prána kering, és a jógában a prána váju (felfelé áramló levegő) és az apána váju (lefelé áramló levegő9 a legfontosabb. A bandhákkal, ászanákkal és légzőgyakorlatokkal ezeknek az áramlatoknak az irányát igyekszünk megfordítani, és ezáltal elérni a Kundaliní energia felébredését. A fordított pózok például elősegítik az apána felfelé áramlását, ami nagyon kedvező a meditációhoz. A menstruáció azonban, csakúgy, mint a vizelet, széklet ürítése, vagy a gyermek szülése is olyan folyamatok, amelyeket az apána irányít. A jóga klasszikus felfogása szempontjából tehát a fordított pózokkal ilyenkor beleavatkozuk az életenergiák természetes áramlásába, ami zavart okozhat energetikai szinten.

A fent említett cikk azonban azt hozta fel példának, hogy a fordított pózok elősegíthetik az endometriózis kialakulását, ami egy sok fájdalommal járó betegség, és terméketlenséghez, vagy akár daganatok kialakulásához is vezethet. Én is egyetértek egyébként a cikk írójával abban, hogy nem tehető felelőssé a fejenállás az endometriózik kialakulásáért, hiszen sokkal több olyan endometriózisos beteg van, aki életében nem állt fejen, mint amennyi notóriusan fordított testhelyzetben tölti a menstruációs napjait. Ugyanakkor valószínűleg olyanok is vannak, akik fejenállnak a ciklusuk alatt, és életükben semmi gondjuk nem volt belőle. Laikusként (nem vagyok orvos) azt mondanám, hogy a pszichés konfliktushelyzetek és a gyenge immunrendszer tehető elsősorban felelőssé az endometriózis kialakulásáért, ha fejenállunk, ha nem.

Kriston Andrea például kifejezetten ajánlja a fájdalmas menstruáció kezelésére a gyertya- és ekepózt Intim Torna-könyvében. Feltételezem, hogy a nőknek itt is érdemes követniük intuitív alkatukat, és ha az orvos is rendben találja őket, és úgy érzik, semmi bajuk nem lesz a fordított pózoktól ciklus közben, akkor nyugodtan gyakorolhatják. ha viszont úgy érzik, hogy változtatni vagy könnyíteni kell a gyakorlásukon a ciklus közben, akkor ezt bátran tegyék meg, sőt, pihenhetnek is egy pár napot, mert végül is a jóga nem versenysport, hanem egy önmagvalósítási rendszer. 

Nekem szerencsére nincs tapasztalatom ezen a téren, mert a férfiak havi ciklusai másképpen működnek, mint a nőknek, de nálunk is vannak magasabb és alacsonyabb energiaszintű  napok, sőt, néha érzelmileg is olyan ingerlékenyek vagyunk, mint a nők a menstruáció előtti napokban. A jóga egyik célja a tudatosság fejlesztése, vagyis hallgatnunk kell a szervezetünk jelzéseire, és annak megfelelően módosítani a gyakorlást, amikor szükséges. Nem gépek vagyunk, hanem érző lények, és a jóga sem egy mechanikus rendszer, hanem egy eszköztár, amely hozzásegíthet a személyiségünk növekedéséhez, ha megfelelően használjuk. 

3 megjegyzés:

hayni írta...

ne őrjítsél meg: most olvastam Tóth-Soma László Bevezetés a hinduizmus filozófiája c. könyvében (90.o.): "a yoga egy mechanikus folyamat"
http://bhf.hu/hu/system/files/Veda_rahasya.pdf
Most kinek higyjek? :)tudom, magamnak:)

hayni írta...

+ába

hayni írta...

- vallásfilozófiájába /nem sikerült: megőrültem/