Az extrém kumbhakák jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Az extrém kumbhakák jelentősége

A jóga egyik alaptételezése szerint ahová a prána megy, oda megy a csitta (az elme) is. Ha a prána nem mozdul, akkor az elme sem mozdul. Ha az elme nem mozdul, akkor a jógi automatikusan a tudatban leledzik. Egy olyan ember mentális tevékenysége, aki nem vált az elme urává, semmi más, mint önmagunk kivetítése az eredeti természetünkből, a tudatból az elmébe. Ezt nehéz megértani mindaddig, amíg az elme mozog, viszont önmagától értetődővé válik, amikor az elme megáll. Amikor a pránájáma mesterévé válunk, bármilyen életjelenséget meg tudunk állítani. Ezt olyan mértékig lehet fokozni, hogy némely jógik el is temettették magukat. Amikor a földbe temetnek, akkor nem jutunk oxigénhez, ami azt jelenti, hogy hacsak a jógi nem tud egy nagyon magas spirituális állapotba kerülni, akkor meg fog halni. Az elmúlt néhány évszázad legnagyobb ismert pránájáma-mestere bizonyára Trailanga Swami volt. Nagyon sokan látták, amint víz alá merült a Gangeszben Varanasinál, és nagyon hosszú ideig maradt a víz alatt, egyes források szerint hetekig is. De Trailanga tapaszának célja nem az volt, hogy elkápráztassa a tömeget, mivel pucér hajléktalan koldusként tengette az életét a város utcáin, és így sokan megvetették. Miután Paramahamsa Ramakrishna találkozott Trailangával élete vége felé, amikor már 280 éves volt, Ramakrishna megjegyezte, hogy olyan volt, mint Siva mása. Ez alatt azt értette, hogy nem látott különbséget Isten és Trailanga között. Érdekes módon, ez egy olyan lelki tanító kijelentése, akit egyáltalán nem érdekelt a pránájáma, sem egyéb más jógikus technika. Mégis megerősítette, hogy Trailanga, a jógi elérte minden spirituális gyakorlat és jógikus technika célját, ami az Istennel történő valódi összekapcsolódás.

És Trailanga nem az egyetlen személy, akinek az életében a prána fontos szerepet töltött be ezen állapot elérésében. Márk Evangéliumában olvashatjuk, hogy a Szentszellem azután ereszkedett alá Jézus Krisztusra, hogy találkozott Keresztelő Szent Jánossal. A Szentszellem vagy Szentlélek angol fordítása nem adja vissza a görög eredeti teljes jelentését az Új Testamentumban, ahol a „pneuma” szót használják, mely a szanszkrit „prána” kifejezésből ered. A lélegzetet jelenti. Jógikus terminológiára fordítva, Jézus azután kapta meg Isten prána saktiját, miután János megkeresztelte, és onnantól kezdve fölötte lebegett, mint egy galamb. Itt jelentősége lehet annak, hogy a Hatha-jóga Pradípiká is madárként írja le a pránát.”

Megjegyzés: Az ind advaita filozófia hajlamos egyenlőségjelet tenni az egyéni élőlény és Isten között, ugyanazon személytelen brahman részleges, illetve teljes megnyilvánulásának tekinteni a kettőt. Mivel Ramakrishna is az advaita filozófia követője volt, Trailanga önmagvalósított állapotát akarta érzékeltetni azzal, hogy Sivához hasonlította. A felszabadult tudatállapotban valóban képesek vagyunk érezni az egységet az Isteni lényeggel, de alacsonyabb tudatszinten az ilyen hasonlatok csak félreértéshez vezetnek. A kaivalja, vagyis felszabadulás állapotának elérésekor az egyéni tudatnak lehetősége nyílik arra, hogy beleolvadjon a Legfelsőbbe, amennyiben szeretne lemondani egyéni azonosságáról. Addig azonban még a nagyon magas spirituális szintet elért jógik és szentek is a saját karmájuk utolsó visszahatásait merítik ki, ameddig ebben az anyagi testben vannak.

Jézus és a Szentlélek példája szemléletesebb, hiszen Jézus Isten fiának, képviselőjének tekintette magát, aki a megkeresztelés és a Szentszellemmel való átitatódás után vált képessé isteni mivoltának kinyilatkoztatására. Ez is olyan téves értelmezésekhez vezetett egyes újkeresztény felekezetek részéről, hogy mindenki, aki eltöltekezik a Szentszellemmel, és alámerítkezik a keresztségben, olyan csodás tettek végrehajtására lesz képes, mint Jézus. A parányi lélek és Isten között azonban ott van a mennyiségi különbség, még ha minőségében minden parányi élőlény azonos természettel is rendelkezik, mint Isten.