Magánzárka

Így nevezi Paul Wade az intenzív gyakorlást a "Fegyencedzés"-ben, amikor csak elvonulsz a saját belső teredbe és 100 százalékosan a gyakorlásra koncentrálsz. Vasárnap reggel én is egyedül gyakoroltam az Atmában. Ennek is megvan a maga szépsége, de nem igazán szeretem. Nem szeretek egyedül maradni az elmémmel. Alapvetően társas ember vagyok, és már egy valakivel együtt gyakorolni is jobban tudok, mint egyedül. Ilyenkor továbbtart a sorozat, és az ember azon sopánkodik, hogy mennyire nem mennek a dolgok. A pénteki és szombati edzés után nem is csodálkoztam, hogy mennyire merev vagyok, de ilyenkor pont jól jön a jóga, még ha egyes pózokhoz kábé közöm sem volt a második sorozatban. 

Visszatérve a dolog pszichológiai oldalára, kezdő jógás koromban, amikor első kislányom megszületett, voltak próbálkozásaim az otthoni gyakorlásra. Persze az is jobb, mint nem gyakorolni, Orsi most is így nyomja, amikor Lola alszik éppen. De én hamar kiábrándultam belőle, és ráálltam inkább arra, hogy hamarabb bemegyek az Atmába, és óra előtt legyakorlok. Ez azért mostanában nem mindig sikerül, pedig az edzés mellé még inkább kell a nyújtás, hogy az eddigi hajlékonysági formámat hozni tudjam. 

Igazából, ha az ászanák kivitelezését nézzük, akkor a vékony, hosszú karok és lábak, a tömör, nyúlós izmok a legjobbak a jógához. ha elkezdesz erősíteni, akár sajt testsúllyal, akár külső súlyokkal, vagy akár csak futni, akkor az izmaid nagyobbak lesznek, és meg is rövidülnek egy kicsit. Szóval így nehezebb végrehajtani bizonyos ászanákat, főleg az összecsavarodós-gabalyodós meg lábat a nyakba rakós pózokat, de a mély hátrahajlításokkal is többet kell dolgozni. De véleményem szerint egy férfi azért nézzen ki úgy, mint egy férfi, és legyen ahhoz méltó ereje is, ne roskadjon össze, ha fel kell vinni egy hűtőszekrényt az emeletre. Ez azonban magával hozza azt is, hogy nagyon sokat kell jógázni az edzés mellett, legalább ugyanannyit illene, mint amennyi egyéb edzést végzünk. Ezt az egyenletet mindmáig érvényesnek tartom, ha ki akarjuk hozni magunkból a teljes potenciálunkat erő és hajlékonyság terén.

A szervezett órákat szeretem a legjobban, mert ott még az sem annyira feltűnő, ha az ember elméje elkalandozik egy-egy pillanatra. Nálam ez mindig annak a függvénye, hogy éppen mennyi megoldani való probléma van az életemben, bár ha magas szintű jógi lennék, akkor ezeket ki tudnám kapcsolni gyakorlás közben. még nem megy, de azért nem adom fel :-) A keddi gyakorlások Panninál mindig nagyon hasznosak, bár most fáradtnak éreztem az izmaimat, a vinyászák sem mentek annyira könnyedén. Panninak van egy etalonja, hogy mennyire kell engem belenyomni a pózokba, és ezt minden héten megcsinálja, függetlenül attól, hogy most éppen mennyire van beállva a hamstringem a futástól vagy a guggolástól. Egy idő múlva az ember valahol megérti, hogy a gyakorlás célja nem is feltétlenül a test fejlesztése, vagy az ászanák külsődleges tökéletesítése, hanem sokkal inkább a belső alázat, engedelmesség, nyitottság kibontakoztatása. És ebbe beletartozik az is, amikor az eredményorientáltságot kell elengednie az embernek, mert esetleg nem úgy megy a gyakorlás, ahogy elképzelte.

Az óra előtti gyakorlások (mikor mennyi idő jut rá, de már pár perc is nagyon sokat számít) a félig-meddig kategóriába tartoznak, abból a szempontból hogy egyénileg gyakorlok ugyan, de van egy időkorlát, amikorra végeznem kell, és a végefelé kezdenek beszállingózni az emberek, ami valamennyire közösségi hangulatot ad a dolognak. Persze egy igazi jógi megtanul mindig, minden körülmények között gyakorolni, megtalálja rá az időt és a helyet, kigurítja a matracát és elmerül a légzésében. Mégis, ez egyedüli, magányos gyakorlás során kerülünk igazán szemtől szembe az elménkkel, és ott derül ki, hogy ki kerül ki győztesen: a test, az elme vagy a lélek, illetve hogy sikerül-e mindhármat egy irányba fordítani és rábírni az együttműködésre. Ez a jóga állapota.