Állj újra fel

Néha találkozom emberekkel, akik hajlamosak valaki mást hibáztatni a bajaikért, a szenvedésükért, és azon sopánkodnak, hogy az élet nem adott meg nekik valamit, ami járt volna, egyszóval mélyen megélik az áldozat szerepét. Te is ismersz ilyeneket? Netalán te is egy vagy közülük?

Nos, ez egy kényelmes álláspont, amikor rajtunk kívül álló tényezőket teszünk felelőssé a sorsunkért, mert nem kell felelősséget vállalnunk. Nem kell megvívni a mindennapos küzdelmeinket, elég csak sajnálkozni. Van egy rossz hírem azonban: ezzel csak megkeseríted a saját életedet és megfosztod magadat a boldogság lehetőségétől. Nem mellesleg pedig az emberek is elfordulnak tőled, mert nem szeretik hallgatni az állandó frusztrált panaszkodásodat. Mindenkinek van elég baja, még csak nem is kell kreálni a problémákat, mert az élet tálcán teszi elénk. 

Nem mindegy azonban, hogy milyen mentalitással viszonyulunk a problémákhoz. Van egy mondás, miszerint kétféle ember létezik: az egyik létrehozza a problémákat, a másik pedig megoldja. Én ezt inkább úgy módosítanám, hogy az egyik típus nem kezd semmit a problémájával, csak siránkozik, a másik pedig nekiáll küzdeni, és még ha oly reménytelennek tűnik is a helyzet, nem adja fel, addig kezdi újra és újra, amíg nem talál valamilyen megoldást. 

Ez a különbség az örök vesztesek és a boldog emberek között. Az örök vesztes (és szándékosan nem lúzert írtam, mert annak van egy olyan diszkriminatív felhangja, ami menten az önsajnálatba taszítja az amúgy is önbecsülésüket vesztett embereket, ahelyett, hogy arra bíztatná őket, hogy álljanak fel és küzdjenek) már előre eldöntötte, hogy esélytelen a probléma megoldása, a céljainak vagy vágyainak elérését már feladta. Eben a helyzetben semmi mást nem lehet tenni, csak sajnálkozni, és azok társaságát keresni, akik veled együtt sajnálkoznak sanyarú sorsodon. Mert az ilyen ember nem is vágyik igazán arra, hogy valaki segítsen rajta, és megtanítsa küzdeni. Ő nem akar küzdeni, mert vesztesnek lenni könnyebb, mint nyertesnek. Nem kell erőfeszítést tenni hozzá.

A boldog embereknek nem biztos, hogy kevesebb a problémájuk, vagy több minden jut nekik, mint másoknak, de nagyon értékelnek mindet, amit az Élet adott nakik, és megküzdenek az álmaikért. Még csak az sem befolyásolja a boldogságukat, hogy valóban elérik-e a céljaikat, vagy annak csak egy töredéke valósul meg. Az, hogy soha nem adják fel, hogy újra és újra felállnak, és küzdenek még a legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is, hogy mindig hajlandóak újragondolni, újratervezni az életüket, figyelembe véve és elfogadva azokat a változásokat, amiket az Élet okoz, és azokat a helyzeteket, amikbe a sorsuk juttatja őket, eltölti őket egyfajta elégedettséggel, egyfajta önbizalommal, hittel. És az ilyen emberek másokban is fel tudják ébreszteni a reményt és a hitet, hogy érdemes küzdeni, mert az élet szép, és boldogok lehetünk ebben a problémákkal teli világban is.

A filozófiai igazság egy: mi vagyunk a saját karmánk és sorsunk kovácsai, tehát filozófiai értelemben is csakis mi vagyunk az okozói mindennek, ami velünk történik. A múltbeli döntéseink befolyásolják a jelenünket, a jelenben hozott döntéseink pedig a jövőnket. Ha ezt nem vesszük tudomásul, azzal megint csal menekülünk a saját életünkre vállalt felelősség elől, és nem veszünk tudomást a valóságról. 

A másik igazság, amit nem szabad felednünk, az pedig az, hogy az anyagi világba bele vannak kódolva a problémák. Lehet, hogy egyik vagy másik ember élete, főleg kívülállóként szemlélve könnyebbnek vagy boldogabbnak tűnik, mint a sajátod, de a végösszeg mindig nulla a számlán, vagyis millió és millió reinkarnációnk során 9összességében ugyanannyit szenvedtünk, mint amennyi élvezetben részünk volt. Az éremnek két oldala van, és az Univerzum egyenlete mindig állandó. Ha jót adsz, jót fogsz visszakapni, ha pedig rosszat, akkor rosszat. 

Sem a szenvedés, sem az élvezet nem állandó, és nem is lehet állandósítani. Éppen ezért meg kell tanulnunk a boldogságunkat függetleníteni az adott pillanatnyi helyzetünktől, illetve minden helyzetben megtalálni a pozitívumot, a fejlődés, tanulás lehetőségét. A kesergést és a negatív hozzáállást általában könnyebb állandósítani, mint a boldogságérzetet, hiszen az utóbbiért nap mint nap, percről percre meg kell küzdeni. Le kell törölni a könnyeket a szemünkről és a vért az arcunkról, és mosolyra kell húzni a szánkat. Meg kell köszönni az Életnek, amit adott, és erősebben, pozitívabban kell tovább menni. 

A végére pedig álljon itt a klasszikus idézet a Rocky című filmből:

"Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem, hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz menj és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat! Ne mutogass másra, ne mond, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki. Ez gyáva duma, és te fiam nem vagy gyáva, te jobb vagy annál!"