Ezáltal az uddzsájí légzést olyan gyakorló légzésnek tekinthetjük, amely elősegíti az ászanák hatékony végrehajtását, és egyidejűleg segíti a prána beáramlását a szusumnába (központi energiacsatornába). Ez és a bandhák egyidejű alkalmazása biztosítja az Ashtanga gyakorlás meditatív jellegét, bár azt azért nem árt hangsúlyozni, hogy az ilyen módon végzett Ashtanga-gyakorlás nem helyettesíti az ülő pránájámát és meditációt, csupán felkészít rá.
Az érdekes kérdés ott bukkan felé, hogy szabad-e, érdemes-e, ajánlott-e légzésvisszatartást végezni ászana-gyakorlás közben? Ezzel kapcsolatban a következő idézetet olvastam:
"Bármilyen testgyakorlás közben veszélyes dolog a légzésvisszatartás" - írja Michael O'Shea. "A belégzés és kilégzés során növekszik, illetve csökken a nyomás a mellüregben. Amikor edzünk és szaporábban lélegzünk, a nyomásváltozás még jelentősebb lesz. A légzésvisszatartás során megakadályozzuk ezt a természetes nyomás-csökkenést, és a szívre és keringési rendszerre nehezedő nyomás a nyugalmi vérnyomást két-háromszorosára is emelheti. Ez a véredények sérülését, stroke-ot vagy szívrohamot is okozhat."
A jóga gyakorlása közben, mint ahogy bármilyen ismeretlen, új tevékenység közepette, gyakran megesik, hogy visszatartjuk a légzésünket a szükséges koncentráció miatt. Erről le kell szokni. A kezdők esetében a tanár egyik fontos feladata, hogy teljes, mély légzésre bíztassa a gyakorlókat a jóga-gyakorlás teljes időtartama alatt. Ha a gyakorló már legalább egy éve gyakorol, kaphat olyan gyakorlatokat, melyekben lehetőség van a természetesen megjelenő légzésszünetek fokozatos növelésére. Az ilyen gyakorlatot felügyelet alatt kell végezni, és általában csak az izomzárakkal együtt ajánlatos végezni, melyek szabályozzák a vérnyomást és a pulzust. A fent említett mellékhatások megfelelő felügyelet mellett elkerülhetők. Általános szempontból azonban nem tanácsos visszatartani a légzésünket ászana és prájánáma-gyakorlás közben. Úgy tűnik, mintha könnyű lenne elsajátítani az izomzárakat, de megfelelő fejlődésükhöz szükséges egy olyan oktató felügyelete, aki járatos a bandhák fizikai és energetikai hatásaiban.
A fentiekből tehát az következik, hogy a kezdő gyakorlók számára a mély uddzsájí légzés elsajátítása a feladat, mert bár erőlködés közben néha visszatartják a levegőt az ászana- és vinyásza-gyakorlás közben, légzésük általában is felszínes, így először a mély légzést kell elsajátítaniuk. A másik dolog pedig a bandhák elsajátítása. Amikor képesek vagyunk ülő kumbhaka-pránájáma (légzésvisszatartás) közben a bandhák segítségével csökkenteni a pulzusunkat és a vérnyomásunkat, az annak a jele, hogy készen állunk a légzésszünetek alkalmazására az ászanák közben.
Bár a jelenleg oktatott Ashtanga-rendszerben nem végzünk kumbhakákat, a haladó gyakorló számára azonban Krishnamacharya előírta a kumbhakák gyakorlását az ászanák és a vinyászák közben, ezzel kapcsolatban lásd a Jóga-Makarandából vett idézeteket Grimmly blogjában. Természetesen ennek alapfeltétele a lassú, mély, állandó uddzsájí légzés, és a kumbhakák gyakorlását hozzávéve a teljes gyakorlás hossza is megnövekszik. Ettől eltekintve Krishnamacharya is javasolta a külön, ülve végzett pránájáma-gyakorlást, ami kölcsönösen erősíti egymást a vinyásza-gyakorlás közben végzett kumbhakákkal. Az ászanák közben történő légzésvisszatartást azonban csak tapasztalt oktató jelenlétében érdemes megtanulni, és előfeltétele az is, hogy a bandhákat helyese tudjuk gyakorolni, illetve az ülve végzett légzésvisszatartásos pránájámákban (ami szintén haladó gyakorlat) megfelelő jártasságot szerezzünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése