Az Élet Kapuja

Kedden éjszaka született meg a kislányunk, Lola. Az első lányom születésénél nem voltam bent, csak amikor már kibújt, így most a számomra is új élmény volt "élőben" látni, ahogy egy gyermek a világra jön. Orsi hősiesen viselte a fájdalmakat, bár egyszer-kétszer elejtette közben, hogy ez lesz az utolsó szülése. A születés, ugyanúgy, mint a halál is, fájdalommal jár. Mindkettő csak megtörténik velünk, abban a pillanatban tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk. A Puránák szerint a magzat, amíg kilenc hónapot az anyja méhébe zárva tölt, visszaemlékszik száz előző életére, ám a születés fájdalma olyan óriási, hogy mire világra jön, tualjdonképpen mindent elfejet előző inkarnációiról.

Amikor Lola 1-2 hónapos magzat volt, akkor hirtelen elkezdtünk mindketten nagyon sokat álmodni éjszakánként, és egy csomó ijesztő dolog is volt közötte, olyanok is, amik a saját emlékeinkhez nem nagyon köthetők. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy Lolánk biztosan egy jógi, akinek olyan erős elméje van, hogy amit átél, azt képes még ránk is kivetíteni. Utána vettünk egy-két ametiszt kristályt az ágy mellé, ás az álmok kitisztultak, és lassan eljött a pillanat, amikor indulni kellett a kórházba.

Az egész szülés alig volt több, mint két óra, ami első gyermekes anyukáknál nagyon gyorsnak számít. Készítettem egy viking talizmánt Orsinak, ami elősegíti a biztonságos szülést, ezt már otthon felvette, amikor jelentkeztek a fájások. Talán ez is besegített a gyors és problémamentes szülésbe. A tágulási szakaszban mindig emlékeztettem Orsit, hogy lélegezzen mélyeket, így jobban el tudott lazulni, és nem szenvedett annyira a fájdalomtól. Voltaképpen az egész szülés egy jógafolyamat, és ha valaki megtanult helyesen lélegezni, ismeri a bandhákat, és van core-ereje, akkor sokkal hatékonyabban együtt tud működni a szülésszel a baba világra hozatalában, mintha előtte soha nem jógázott és sportolt volna. 

Amikor elkezdődtek a tolófájások, akkor a doktornő a következőket mondta: nagy levegőt kell venni, bent kell tartani, és nyomni kell lefelé. Orsi először elfelejtette bent tartani a levegőt, üres tüdővel pedig sokkal kevésbé tud tolni az ember. Ugyanakkor a fejébe nyomott, ahelyett, hogy lefelé tolt volna. Vagyis antara kumbhakát kell alkalmazni, mivel a teli tüdő esetén a rekeszizom is lefelé nyomja a hasüreg tartalmát. Ugyanakkor torokzárat is kell alkalmazni, pontosan azért, hogy az erő (a prána) ne a fejünkben gyűljön össze. Ugyanezzel a céllal alkalmazzuk a dzsálándhára bandhát a légzésvisszatartásos pránájáma-gyakorlatoknál is. Amíg Orsi nem vette fel a torokzárat, a baba sem nagyon mozdult lefelé. Utána be kell húzni a hasat és úgy kell lefelé nyomni, vagyis az uddíjána bandha nélkül nem megy a kitolás. Az egyetlen dolog, ami eltér a jóga-gyakorlástól, az a múla-bandha elengedése. A babát ugyanis az apána-váju mozgása hozza ki, és a múla-bandhával felfelé fordítjuk az apána-váju áramlását. Vagyis ez alapján el tudjuk képzelni, hogy mekkora erővel lehet befelé tolni a pránát a szusumnába, ha belégzés utáni légzésvisszatartásban mindhárom bandhát jó erősen behúzzuk. 

A doktornő és a szülésznő mondták, hogy már látják a fejét, de én Orsi mellett álltam, miközben a kezemet szorongatta a tolások közepette. Először csak egy véres, szőrös húscsomó kezdett előbukkanni a lába között, majd a következő tolásnál egy fül is megjelent. Lassan kezdett emberszerű formát ölteni a massza, de amikor a következő tolásnál az egész feje kijött, még akkor sem tűnt élő embernek. 

A doktornő Orsi hasát nyomta lefelé, a szülésznő pedig a babát húzta a fejénél fogva. Lassan előbukkant a válla és a karja, és akkor kezdtem elhinni, hogy itt egy valódi, élő babáról van szó. Végül kijött az egész bébi, majd azt mondta: "Helló!" Legalábbis így lehetett érteni az első hangokat, amiket kiadott. Lassan fellélegzett és elkezdte a hangját hallatni, majd az anyja ölébe adták. Elvágtam a köldökzsinórt, és mindenki örült, hogy Lola önálló élete megkezdődött.

Üdvözöllek, Ismeretlen Lélek! Nem tudom, ki vagy. Nem tudom, honnan jöttél, és milyen titkokat rejt a lelked. De tudom, hogy Isten ránk bízott, és megadta a lehetőséget, hogy Emberré neveljünk. Biztosan sok örömteli percet fogunk együtt tölteni, és közben talán mi is, meg te is, ráébredünk, hogy kik vagyunk valójában. Mi is sokat fogunk tanulni tőled, és amit tudunk, azt megtanítjuk neked. De te egy önálló lény vagy a saját karmáddal, a saját titkaiddal, amiket meg kell fejtened. Mi csak kísérni tudunk utadon, valameddig együtt haladunk majd, azután a Végtelen Szeretetben újra találkozunk, és egyesülünk az Örök Körforgásban.

Amikor Indiában jártam, akkor elmentem egy asztrológushoz, aki az 5000 éves Bhrigu-szamhitára vigyázott. Ebben az írásban mindenkinek a sorsa le van írva (legalábbis azoké, akik elmennek, hogy megtudakolják, mit írt róluk a bölcs, Brahmá fia). Amikor kikeresték a rólam szóló fejezetet, az asztrológus azt jövendölte belőle, hogy egy lányom és egy fiam lesz. Hát ez a tegnapi nappal megdőlt, mert immáron két kislányom van. Ettől még lehet, hogy lesz majd egy fiam is, ki tudja! Minden esetre ennyit a jóslatokról, soha nem kell szentírásnak venni. Jó dolog megismerni a jövőnket, de csak inspirációnak használjuk, és sohase keseredjünk el, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elképzeltük. Ahogy Coelho mondta, el kell tudni engedni az életet, amit elképzeltünk magunknak, hogy megkaphassuk az életet, ami ránk vár!