Az ászana-oktatás gyökerei

Újabb részlet a szakdolgozatomból:

"X. fejezet: Az ászana-oktatás gyökerei

Az alábbi fejezetben azt fogjuk megvizsgálni, hogy miképpen vált az ászana-oktatás a hatha-jóga rendszerének domináns elemévé Krishnamacharya idejére, és főleg utána, a modern korban. Kétségkívül az ászanák gyakorlása a jóga-gyakorlatok leglátványosabb aspektusa, sokkal markánsabban megjeleníthető például a médiában vagy a hirdetésekben, mint esetleg a meditáció vagy a pránájáma.

Ugyanakkor, ha visszatekintünk a klasszikus jógairodalomra, és megpróbáljuk időrendi sorrendben vizsgálni a különböző, jógával kapcsolatos szanszkrit írásokat, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a Jóga-szútra vagy az első jóga-upanisadok keletkezése idején az ászana gyakorlása sokkal kevésbé volt hangsúlyos, mint a modern időkben. Ebből kétféle következtetést is levonhatunk. Az egyik logikus feltételezés az, hogy az erdei bölcsek és a barlangokban meditáló jógik számára az ászana csupán az egészség megőrzésének eszköze volt, mellyel a testüket felkészítették a mozdulatlan meditációval töltött hosszú órákra, illetve ellenállóvá tették a természet viszontagságaival szemben (hideg, napsütés, éhezés). Az ászana messze nem jelentett egy végcélt önmagában a “klasszikus” jógik számára. A másik feltételezés pedig az, hogy az ászana tudománya ugyanolyan részletességgel létezett, mint ahogyan például Krishnamacharya megtanulta azt mesterétől, Ramamohan Brahmacaritól, azonban, mivel alacsonyabb rendű tudománynak tekintették a meditációhoz képest, csupán szóbeli és készségi oktatás formájában adták tovább, különösebben részletes írásos feljegyzések nélkül, mint ahogyan azt például a harcművészetek, a masszázs vagy számos gyógyító eljárás alkalmazása esetén is tették. Bár az elméleti tudás mindezekben a tudományágakban megjelenik írásos összefoglalók formájában is, a gyakorlati tudás jelentős részét csak személyes oktatás során adták tovább a régmúlt korok mesterei.

Arról tehát nincs konkrét fogalmunk, hogy a Patandzsali korában vagy azt megelőzően élő “klasszikus” jógik napi gyakorlatának mekkora hányadát tette ki az ászana-gyakorlás. Abból a szempontból viszont az astánga vinyásza jóga rendszere valóban beleillene a képbe, hogy napi két óra gyakorlással megfelelő egészséget és hajlékonyságot, valamint kondíciót biztosít még egy „ülőmunkát” végző ember számára is, bár a régmúlt korok jógijai egyenes háttal ülve a meditációban merültek el órákon keresztül minden nap, míg a modern ember a számítógép monitora előtt görnyedve „meditál”. A másik érv lehetne az, hogy ha szóbeli utasítás formájában kell elsajátítani a gyakorlatokat, akkor egy alaposan megkoreografált, az ászanák rögzített sorrendjéből álló gyakorlatsor könnyebben megjegyezhető, gyakorolható és tovább is adható, nemzedékről nemzedékre."