Mindazonáltal mégis csak fontos az elismerés, a bíztatás, a pozitív visszacsatolás, főleg, ha olyan emberektől jön, akiket mi magunk választottunk barátunknak, tanácsadónknak, példaképünknek, és valóban tartalmas kapcsolat fűz hozzájuk, nem csak felszínes, külsődleges, önző, esetleg érdekkapcsolat. Az integritás ellenpólusa ugyanis számomra a felszínesség. És ez nem csak azt jelenti, amikor valakiben nincs valódi tartalom, eredetiség, egyéniség, elhivatottság, küldetéstudat; hanem azt is, amikor azt látom valakinél, hogy a felszín, vagy a kifelé mutatott kép, "imidzs" bizony sokban eltér a belsőleg megélt valóságtól. Ez ugyanis a legtöbb esetben belső feszültségeket generál.
Az integritás egyik fontos eleme a számomra, hogy legyen valami, amiért élünk-halunk, de persze a legjobb, ha ez egy olyan dolog, amivel nem bántunk senkit, és az emberiségnek is valamilyen pozitív értéket közvetítünk vele. Amikor úgy érezzük, hogy valami ellenállhatatlanul vonz, akkor tudjuk a legértékesebbet alkotni. Márpedig alkotni öröm, és alkotni kel, mert erre született az emberiség. Nem arra született, hogy túléljen, nem arra született, hogy birtokoljon, nem is arra született, hogy megoldja a problémákat, amiket saját maga kreált. Még csak nem is arra született, hogy létrehozza a tökéletes társadalmat, a tökéletes civilizációt, a tökéletes vallást vagy a tökéletes fajt.
Az ember a maga esendőségében és tökéletlenségében is csodálatra méltó és gyönyörű. Arra születtünk, hogy meglássuk a szépséget önmagunkban, egymásban, a Világban, és kifejezzük azt. Arra születtünk, hogy lángoljunk, lobogjunk valamiért, és elhamvadjunk érte, áldozzuk fel magunkat, csakhogy újjászülethessünk a hamvainkból. Patadzsali szerint nem kell megváltoztatni a világot, hanem tanulni kell belőle, és amikor megvalósítottuk örök spirituális természetünket, akkor a tünemény világ káprázata már nem fog elvakítani.
Érdekes módon még a spirituális keresők között is sok olyan esettel találkozom, amikor a valódi integritást valami mással próbáljuk helyettesíteni, mert elviselhetetlennek érezzük az űrt, ami a spirituális keresés hatására keletkezik bennünk. Nem akarjuk többé azonosítani magunkat azokkal a dolgokkal, amiket korábban fontosnak tartottunk, mert elveszítik az értéküket a szemünkben. Ugyanakkor kétségbeesetten elkezdünk keresni egy tökéletesebb, rokonszenvesebb spirituális identitást, ami gyakran vagy fanatizmusba, vagy a külsőségek hangsúlyozásába torkollik. A fanatizmus egy jó menekvés azelől, hogy szembe kelljen nézni valódi problémáinkkal, melyek bizony nagyon egyéniek és sok-sok aprólékos munkát igényelnek. A felvett spirituális identitás azonban meglehet éppen olyan felszínes marad, mint a korábbi, anyagi énünk. Amikor fontosabb lesz az, ahogy kinézünk, amit mondunk, ahogy viselkedünk, és amilyen pozíciót töltünk be mások szemében, mint az, amit valójában érzünk, akkor vakvágányra jutottunk.
Az integritás nem egy statikus állapot. Amikor jön a változás, akkor hajlandónak kell lenni változni. De ugyanakkor érezni kell a változás ritmusát, és eggyé kell válni a flow-val. Ilyenkor a természet erejét a saját épülésünkre tudjuk használni, és egyszerre át tudjuk adni magunkat annak a feladatnak, amire születtünk, anélkül, hogy az egónk túlzottan felduzzadna. Sokszor láttam embereket beleragadni egy-egy szerepbe, akár anyagi, akár spirituális azonosságba, és abban a pillanatban, amikor elkezdtek ellenállni a változás szelének, mert féltek, mert nem akarták feladni a látszólag biztosat a bizonytalanért, elveszítették valódi fényüket, valódi erejüket, és már csak az egójuk maradt. Ez mindannyiunkkal megtörténhet, akár többször is életünk során. Nem vagyunk mentesek a hibák elkövetésének lehetőségétől, de mindig van lehetőségünk arra, hogy újrakezdjük, vagy lezárjunk egy fejezetet, és elkezdjük a következőt írni az életünk könyvében, ahelyett, hogy az előzőt olvasnánk újra és újra, akár magunkat, akár másokat győzködve.
A jógikus mondás, hogy "Élj a jelenben", nagyon mély jelentést takar, és a legtöbbször a félelmeink miatt foglalkozunk a jelen, a MOST helyett a múlttal vagy a megfoghatatlan jövővel. Régóta az az alapelvem, hogy "Nem kell foglalkozni egy probléma megoldásával, amíg a probléma még nem nyilvánult meg". Viszont, ha megnyilvánul, akkor nem szabad halogatni a megoldást, és meg kell tenni a szükséges erőfeszítést, meg kell hozni az áldozatot, mert életünk küzdelmek sora, és sokszor a végén nem az számít, hogy hány csatát nyertél, hanem az, hogy hogyan küzdöttél, és hogy nem adtad fel, akármennyi kudarc is ért. Az igazi harcos nem adja fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése