"Vinyásza számolás – B változat
Szapta:
Belégzésre ugorjunk előre, és a padló érintése nélkül
érkezzünk egyenesen a térdekkel a hónaljba. A légzés és a
mozgás összhangja nagyon fontos! A lefelé néző kutyában
hajlítsuk be a térdünket kilégzésre, és a belégzés kezdetekor
ugorjunk előre. A térdekkel célozzuk be a hónaljunkat, ne pedig a
sípcsonttal rékezzünk a karokra. A belégzés közepére érkezzünk
meg a pózba, enyhén hajlított könyökkel. Képzeljük azt, hogy a
belégzés vákuumot hoz létre a hónaljunkban, amely beszívja a
térdeket. A belégzés hátralévő részében növeljük ennek a
szívóerejét, egyenesítsük ki a karjainkat, és emelkedjünk
olyan magasra, amennyire csak lehetséges. A leggyakoribb oka annak,
hogy nem sikerül ez a fontos tranzíció, az, hogy befejezzük a
belégzést, mielőtt a karjainkra érkezünk. Érkezzünk a karokra,
amikor a tüdőnk félig üres, máskülönben a felfújt mellkasunk
útban lesz, és nem leszünk képesek kihasználni a belégzés
felfelé emelő hatását a megérkezéskor.
Ez
egy nagyon fontos póz, és nem szabad félvállról venni. Ha a
lábaink folyton leérnek a földre, akkor nem fejlesztettünk ki
elég erőt vállban, hasban és a bandha-kontrollban. Arra is
oda kell figyelni, hogy ne előre ugorjunk, hanem fölfelé, mintha
kézenállásba ugranánk. Koncentráljunk az ülőcsontok által
leírt pályára, és ne a lábainkéra. Először menjünk fel jó
magasra, majd csak akkor foglalkozzunk a leereszkedéssel, amikor az
ülőcsontjaink már majdnem a kezeink fölött vannak. Ekkor
hajlítsuk a törzset, ami által a térdeink, combjaink és lábaink
a hasunk felé szívódnak. Más szavakkal, nem a gravitáció vagy a
zuhanás eredményeképpen érünk földet, hanem a vállak és
hasfal ereje által, kontrolláltan. Amint a gravitációra bízzuk a
leereszkedést, nem fog történni más,mint hogy leesünk.
A
másik oka annak, hogy nem sikerül a lábainkat a föld felett
tartani, az, hogy a a súlypontunk túlzottan hátul van, amikor
leereszkedünk a hónaljba. A földetérés pillanatában az ujjak és
az ujjtövek között kell lennie a súlypontnak. Azáltal állítjuk
meg a mozdulatot, hogy szilárdan a földbe nyomjuk az ujjvégeket.
Akkor leszünk képesek ezt megtenni, ha erősen edzzük az ujjakat
az olyan pózokban, mint a bhékászana és a
szúpta-vadzsrászana. Ha a súlypontunk a tenyértő és az
ujjtövek közé esik, akkor vissza fogunk billenni és a lábaink
leérnek a földre. Ha viszont előrevisszük a súlyt, akkor attól
félhetünk, hogy előreesünk. Ha úgy érezzünk, hogy mindjárt
átesünk, akkor hirtelen hajlítsuk be a könyökünket és ejtsük
le az ülőcsontokat, és helyezzük a fejtetőnket vagy a
homlokunkat a talajra, mint a bhudzsapídászanában,
ahelyett, hogy az arcunkra esnénk.
Akkor
is könnyebb végrehajtani ezt a tranzíciót, ha kezdetben kis
távolságot választunk a lefelé néző kutyában. Így az ugrás
és a súlyunk megtartása kevésbé lesz kockázatos. Miután kis
távolságból megtanultunk előreugrani, hátrébb tehetjük a
lábainkat.
A
hivatalos orrhegyre irányuló tekintetet is kiválthatjuk egy
gyakorló dristivel. Nézzünk arra a pontra a matracon, ami
kb 30 centire van a kezeinktől. Ha általában hátraesünk a
lábainkra, miután a karokra érkeztünk, akkor még néhány
centivel vigyük előbbre a tekintetet, és próbáljuk meg újra.
Minál jobban felemeljük a tekintetünket, annál jobban eloszlik a
súlyunk a tenyértőtől az ujjtövek felé, így még valószínűbbé
téve, hogy elkapjuk az egyensúlyi pontot a földre éréskor.
Ha
mindenez próbálkozások után nem tudjuk előre vinni a súlypontot
a kezünkön, akkor elképzelhető, hogy még erősíteni kell a
kezeket és a deltoid izmokat. Ne menjünk tovább a következő
pózhoz, mielőtt megtanultuk volna ezt a fontos tranzíciót.
Astau:
Belégzésre emelkedjünk fel a karjainkról. Kilégzésre ugorjunk
hátra csaturanga-dandászanába.
Nava:
Belégzésre felfelé néző kutya.
Dasa:
Kilégzésre lefelé néző kutya."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése