Ugyanakkor a filmben van egy jó adag amerikai szentimentalizmus is (találj vissza a családodohoz, és akkor boldog leszel), de végül is én is egyetértek azzal, hogy az embernek úgy kell itt hagynia ezt a világot, hogy a hozzá közeliek jó érzéssel emlékezzenek rá.
Aztán elkezdtünk gondolkodni Orsival, hogy a mi listánkon vajon mi szerepelne, illetve, hogy hogyan is szeretnénk tölteni az életünk utolsó hónapjait, ha megtudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva. Hát nem nagyon tudtunk mit írni rá, persze biztosan kipróbálunk pár dolgot, ami a filmben volt, és még másokat is. Talán a jóga és a reinkarnáció filozófiája egy kicsit más perspektívába helyezi ezeket a dolgokat, hiszen tudjuk, hogy örök lelkek vagyunk, és jelenlegi életünk csupán egy állomás a szamszára körforgásában. Ez valahogy átdimenzionálja az ember hétköznapjait, legalábbis én hajlamos vagyok többet foglalkozni azokkal a dolgokkal, amelyek a belső fejlődésemet elősegítik (még akkor is, ha ezek különböző átmeneti élmények, benyomások, információk, események), mint azon erőlködni, hogy az átmeneti dolgokat próbáljam maradandóvá tenni.
Nem maradunk örökké ebben a testben, szóval amikor egyértelművé válik, hogy lejárt a mandátuma, akkor nem érdemes siránkozni azon, hogy itt fogjuk hagyni, és többé azokkal sem lehetünk kapcsolatban (legalábbis ebben a formánkban), akiket nagyon szeretünk. Ez az élet rendje. A tenger egymás mellé sodor két hínárt az óceán közepén, majd továbbsodorja őket, és ebben a formában már többé nem fognak találkozni. Ugyanakkor az emberben állandóan ott lüktet az örök körforgás, a változás állandóságának, és minden élő és (látszólag) élettelen dolog összekapcsoltságának összhangzata.
Én úgy élem az életemet, hogy minden nap csinálom azokat a dolgokat, amiket szeretek csinálni, és amik a legfontosabbak a számomra, így nincs az az érzésem, hogy valamit halogattam egész életemben, amit bánni fogok a halálom pillanatában, hogy nem tettem meg. persze azzal egyetértek, hogy az utazás, új dolgok meglátása, a szokatlan élmények olyan benyomásokat okoznak, amik által még mélyebben éljük meg azt, hogy élünk. De mindezt nem érdemes halogatni, nem árt, ha időről időre kiszakadunk a hétköznapi rutinból, és olyan dolgokat teszünk, ami őrültségnek hangzik, vagy éppen félelmetesnek tűnik. Szerintem azok, akik az életük során többször végeztek adrenalin-fokozó tevékenységet (extrém sportok, ejtőernyőzés, bungee-jumping, stb.), valószínűleg a halállal is bátrabban néznek szembe, mert már többször is voltak a halál torkában, és legyőzték a félelmüket. De a vakmarőségnél szerintem többre megyünk azzal, ha nyitottak és felkészültek vagyunk, és megfelelő módon megtanultuk kezelni a ragaszkodádsainkat, illetve elengedni azt, amit amúgy is el fogunk veszíteni.
Nem birtokolhatunk semmit, még az élmények, benyomások is csupán illuzórikus tetoválások a megváltoztathatatlan, örök lélek tükrén, melyek lassacskán lekopnak róla. Mindez azonban ne akadályozzon meg bennünket abban, hogy lehetőleg teljességében éljük az életünket, és kiránduljunk minél többet, akár itthonra, akár külföldre. Érezzük jól magunkat azokkal, akiket szeretünk, és ne csak a Fészbukkon üzengessünk nekik, hanem találkozzunk velük személyesen, lehetőleg minél egzotikusabb helyszínen és tevékenység közepette! Nem kell ehhez még az sem, hogy a napjaink meg legyenek számlálva, bár az igazság az, hogy mindannyiunknak meg vannak számlálva a napjai, még ha nem is tudjuk, hogy pontosan mennyi van hátra, mielőtt feldobjuk a bakancsot. Kinek több, kinek kevesebb, de az örökkévalóság szempontjából mindez persze csupán egy szempillantás. Szóval használjuk ki, még akkor is, ha azután lesz majd egy újabb és egy újabb lehetőségünk is. Mert aki egyszer elszalasztja a lehetőséget, amit az élet ad, annak egyrészt utána nagyon sokat kell várnia a következőre, illetve rászokik arra, hogy legközelebb is elszalassza azt. Egy kis inspirációnak álljon itt a magyar Bakancslista Blog linkje, hátha ti is belejöttök a bakancslistázásba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése