Nos, azt hiszem, hogy a pániknak az ad alapot, hogy sokan, akik a jógával foglalkozunk, mélyen hiszünk abban, hogy egy évezredes, ősi tudás letéteményesei vagyunk, amely a Rishiktől szállt alá, és az olyan rejtélyes művekben maradt ránk, mint a Jóga-korunta. Legalábbis sokan ezt gondolták az Ashtangáról, hogy Pattabhi Jois egy ötezer éves gyakorlatsort tanított meg a tanítványainak, és ha eleget gyakoroljuk és tökéletessé válunk benne, akkor mi is valami titokzatos jógaistenekké válunk, akik a Rishikkel fognak társalogni meditáció közben.
Nos, én egyrészről nem találok semmi kivetnivalót abban, hogy a jógaoktatók folyamatosan változtatják a pózokat, amiket oktatnak, akár még azt sem, ha új ászanákat és változatokat találnak ki. Mindannyiunkban ugyanaz az isteni intelligencia dolgozik, és egy tudás nem attól jó vagy értékes vagy hiteles, hogy már évezredek óta az emberek birtokában van. Az örök tudás bármikor, bármilyen formában, bármilyen médiumon keresztül napvilágra kerülhet, és még ha újnak is tűnik, valójában ugyanarról a tudásról van szó, amely mindig is ott ragyogott a kollektív tudatban.
Fordítsuk le mindezt az ászanák nyelvére! A jóga klasszikus írásos emlékeinek datálásával mindig is gondok voltak, de a mai történészek legfeljebb ötszáz évesre teszik azokat az írásos emlékeket, amelyek konkrét ászana-leírásokat tartalmaznak (például a Hatha-jóga Pradípiká vagy a Gheranda-szamhitá). Az Indiában fennmaradt ászana-ábrázolások (kőfaragásokon és freskókon) pedig legfejlebb 2-300 évesek lehetnek. Bizonyítja-e ez azt, hogy azelőtt az emberek nem voltak birtokában mindennek a tudásnak, és nem gyakoroltak számtalan különböző jógapózt? Természetesen nem, hiszen a pár száz, megkockáztatom, egy-kétezer éve leírt írásos emlékek sok-sok megelőző generáció továbbadott tudását összegezték.
Gondoljunk csak vissza arra a listára, amelyben a tanítványi láncolat tagjainak neveit olvashatjuk a Hatha-jóga Pradípiká elején! A szerző, Szvátmáráma Ádináthát, vagyis az Úr Sivát jelöli meg, mint a jóga tudásának forrását, aki nyilván a Legfelsőbbön történő meditáció közben kapta a jóga összes ágáról szóló tudást. A Hatha-jóga Pradípiká részletezi is, hogy az Úr Siva a meditációban kapott pózok közül 8 millió 400 ezer pózt próbált ki, és ebből 84-et választott ki az emberiség számára.
Namármost, ha visszagondolunk erre a számra, akkor aligha valószínű, hogy a Kali-júga vaskorszakának korlátolt tudati és fizikai képességekkel rendelkező teremtményei ennek a számnak akár csak az ezred részét képesek lennének annak fizikai valójában végrehajtani. Vagyis olyan pózokról van itt szó, amelyek megvalósításáról, bár energetikai testünk kódrendszerében valahol mélyen megtalálható az ezzel kapcsolatos információ, anatómiai adottságainknak köszönhetően csupán álmodozni tudnánk, ha rendelkeznénk hozzá elegendő fantáziával.
Ez persze nem véletlen. A mai kor embere beépített fizikai és mentális korlátokkal születik, és éppen ezért nyugodtak lehetünk benne, hogy minden, ami fizikailag megvalósítható, vagy mentálisan elképzelhető, annak helye van a jóga eszköztárában.
Testünk korlátozott számú izommal és ízülettel rendelkezik, és csupán három dimenzióban vagyunk képesek mozgatni őket. A testünk sejtjeibe programozott mozgási lehetőségek mind-mind olyan testhelyzetek felvételét teszik lehetővé, amelyeket az Úr Siva már réges-rég kipróbált, és meg is értette azoknak az emberi fizikumra és pszichológiára gyakorolt hatását. Éppen ezért én azt gondolom, hogy az olyan kreatív jóga-oktatók, mint például Andrej Lappa, az Univerzális Jóga megalkotója, vagy Dharma Mittra, aki ezer jógapózban fotózta le saját magát, csupán egy kis töredékét villantják meg annak a teljességnek és sokszínűségnek, amit a jóga világa képvisel.
Régebben én is késztetést éreztem, hogy megtaláljam az igazi, autentikus jógát, és elkülönítsem mindattól, ami modernebb és nem hiteles kreálmánynak tűnt. Most azonban úgy vagyok vele, hogy örömmel és naívan csodálkozom rá arra, amit egyik vagy másik tanár felfedez, vagy feltalál, ha úgy tetszik. Lehet napestig vitatkozni azon, hogy melyik póz eredeti és melyik nem, ehelyett inkább engedjük a felszínre törni a játékos gyermeket, akinek számára nincsenek szabályok, nem léteznek a tilalmak, a korlátok és a lehetetlen. Hátha így közelebb kerülünk az eredeti önvalónkhoz, mintha állandóan valamiféle szabályok közé próbálnánk bekényszeríteni a tudatunkat. Merjünk mások lenni, merjünk kreatívak lenni, és így megpillanthatjuk azt a csodát, amely minden emberben, és így önmagunkban is csorbulatlanul, örökre és elvitathatatlanul jelen van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése