"4.34. purusártha-súnjánám gunánám prati-praszavah kiavaljam szvarúpa-pratisthá vá csit-saktér-iti
purusártha – a purusa célja; súnjánám – mentes; gunánám – a gunáktól; pratipraszavah – involúció; kaivaljam – felszabadulás; szvarúpa – önnön természete; pratisthá – megállapodás; vá – vagy; csit-saktéh – purusa; iti – ennyi (a könyv végét jelzi).
Amikor a gunák,
céljukat vesztve, visszatérnek a forrásukba (a prakritibe),
akkor bekövetkezik a felszabadulás, ami a tudat önnön
természetében történő megállapodása.
A gunák célja az, hogy
megnyilvánítsák a világot, mivel ez a folyamat élményeket
biztosít a purusa számára. Az élményekből kötöttség
származik, ami a látó és a látott illuzórikus egyesülése. A
kötöttségből, az élvezet és fájdalom átélése által idővel
létrejön a tudat (purusa), mint önnön természetünk
létezésének megvalósítása.
ezen a ponton megvalósítjuk, hogy az
intellektus, amely a gunák legmagasabb megnyilvánulása,
sohasem keveredett össze a tudattal, amely mindig is szabad és
érintetlen volt. Ezt a megvalósítást kaivaljának, a tudat
függetlenségének nevezik.
Most a felszabadult jógi megállapodott
saját valódi természetében, a tudatban, amely az önvaló önmaga.
Ez a korlátlan szabadság és tudatfeletti eksztázis maradandó
állapota. A tudatfeletti itt azt jelenti, hogy túlléptünk a
jelenségek, megnyilvánulás, és a világ szükségességén. Ezek
azok, amelyke korábban korlátozták az eksztázisunkat és
szabadságunkat.
Most szabadon felismerhetjük, hogy
sohasem születtünk újjá, sohasem kötött meg a tudatlanság, és
sohasem voltunk elszigetelt, egoisztikus egységek. Mivel a tudat,
amiben megállapodtunk örök és sérthetetlen, egész végig
létezett, mint a határtalan szabadság állapota, amelyet
illúziónkban nem ismertünk fel. A gunák, beteljesítve céljukat,
visszatérnek a forrásukba, a természetbe (prakriti). Ez azt
jelenti, hogy a felszabadult jógi szempontjából a világ
maradvány-állapotba alakult át. Ez nem azt jelenti, hogy nem
létezik, mivel továbbra is megnyilvánul, hogy másokat szolgáljon.
Itt végződik a jóga ösvénye. A
felszabadult jógi, aki maradandóan megállapodott a tudatban,
testet öltött állapotban marad, amíg a test természetes halála
el nem jön. Akkor a jógi eggyé válik az örök, test nélküli,
tudatfeletti eksztázissal.
Van-e még valami hátra?
A jóga iskolája hallgat arról, hogy
létezik-e ennél magasabb állapot, ami a Legfelsőbb Lénnyel való
azonosság (Sankara megfogalmazásában) vagy azonosság a
különbözőségben (Rámánudzsa megfogalmazásában. Ez nem azt
jelenti azonban, hogy a Jóga és az iskola, amelyen alapszik (a
szánkhja), nem tud semmit erről az állapotról.
Mindkét iskola „alapítóját”,
Bhagaván Patandzsalit és Rishi Kapilát ugyanannak a Legfelsőbb
Lénynek a megnyilvánulásaként tisztelik. Mindazonáltal a céljuk
az volt, hogy létrehozzanak egy ösvényt a felszabadulás felé,
amely nem függ a Legfelsőbb Lénnyel kapcsolatos tudástól (a jóga
esetében) és a Neki történő meghódolástól (a szánkhja
esetében).
A jógi, amint az elméje megszabadul a
helytelen felfogástól, továbbléphet a Védánta
tanulmányozására is ahelyett, hogy tovább követné a Jóga
útját.
A jógi azt is választhatja, miután
megvalósította önnön tudatát, megvalósítja azt, aki sohasem
volt tudatlan.
Azt, aki az összes tanár közül az
első és a legfontosabb.
Azt, aki különböző
neveken ismert: Brahman, a Tao, az Úr, az Anya, és azt, aki, miután
már minden név hátramaradt, még mindig ott van, mint a
felfoghatatlan, ragyogó, vibráló csendes, hatalmas üresség a
szívünkben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése