"Az aktív elengedés technikája: A kvadricepsz aktiválása által nyomjuk a rüsztöt a tenyerünkbe, mintha ki akarnánk egyenesíteni a lábainkat. Ezáltal egyenletesen eloszlik a nyújtás hatása az egész kvadricepsz hosszában.
Kezdő
változat: Ha túl nagy kihívásnak találjuk, hogy azonnal
belemenjünk a békászana teljes verziójába, egyenként
melegítsük be a lábainkat. Támaszkodjunk a bal könyökünkre, és
emeljük ki a mellkasunkat. Hajlítsuk be a jobb lábunkat, és a
jobb kezünk segítségével nyomjuk a lábunkat a talaj felé. Most
hatékonyabban tudjuk használni a karunkat, mivel a mellkast már
kiemeltük a bal karunkra támaszkodva. Ahogy lenyomjuk a lábunkat,
finoman forgassuk a combcsontot mindkét irányba, hogy megnyújtsuk
a kvadricepsz
különböző részeit. Használjuk az aktív elengedés módszerét,
és nyomjuk a lábunkat a kezünknek. Ha elértük a maximális
nyújtást, akkor ismételjük meg bal oldalt is. Ha már jártasak
vagyunk a békászanában, akkor hagyjuk ki a kezdő
változatot, és kezdjük egyből a teljes pózzal.
Bemelegítő
és rávezető póz:
- Először feküdjünk szuptavírászanába, és nyújtsuk meg a kvadricepszet. Utána, a könyökünket a földbe nyomva, emeljük ki a a csípőnket, amennyire magasra csak tudjuk. Lélegezzünk a kvadricepszbe és végezzük el az előzőleg ismertetett aktív elengedést, de most a talajba nyomva a lábunkat a kezünk helyett.
- Elképzelhető, hogy a békászana végrehajtását a kötött kis mellizom akadályozza. Próbáljuk ki a következő passzív nyújtást: álljunk egyenesen a falnak fordulva, és tegyük a tenyerünket a falhoz. Utána fordítsuk el a mellkasunkat a faltól, miközben a karunk egész hosszában kapcsolatban marad a fallal. Ellenőrizzük, hogy érezzük-e a nyújtást a kis mellizomban, ahelyett, hogy a könyökünket feszítenénk túl. Ez a passzív vízszintes nyitás javítja a váll mozgékonyságát.
Kilégzésre
engedjük el a lábfejeinket, és egyenesítsük ki a lábunkat.
Helyezzük el a megfeszített lábakat a talajon csípőszélességben,
és a tenyereket a csípő mellett.
Sad:
Belégzésre emeljük ki magunkat felfelé néző kutyába.
Szapta:
Kilégzésre lefelé néző kutya.
Passzív
nyújtás
A
passzív nyújtás hatékonysága az izomfáradásnak köszönhető.
Az izomfáradás az a jelenség, amikor az izmot folyamatos terhelés
éri, és egy idő múlva ettől elfárad és megnyúlik. A
nyújtásnak legalább tizenkét percen keresztül kell történnie,
hogy az izomnyúlás bekövetkezzen; máskülönben az izom
természetes rugalmassága miatt visszatér eredeti hosszára. Ezt a
visszatérést hiszterézisnek nevezik, és ennek során az izom és
kötőszövetei alkalmazkodnak az új állapothoz. Ahhoz, hogy a
legtöbb eredményt kapjuk egy nyújtásból a legrövidebb idő
alatt, alkalmazzunk ellenállást a nyújtás során, ami azt
jelenti, hogy feszítsük meg az izomcsoportot, amit nyújtunk.
Például a fent említett 2. gyakorlatban, hat másodpercig nyomjuk
a falnak a kezünket, majd lazítsuk el a karunkat, de hagyjuk a
kezünket a falon. Utána menjünk mélyebbre a nyújtásban, és
nyomjuk a kezünket 20 másodpercre a falhoz, vagy öt mély
légzésig. Ezt addig ismételjük, amíg nem tudunk mélyebbre menni
a nyújtásban, ami azt jelzi, hogy az izom megnyúlt annyira,
amennyire képes az adott napon. Ezt a nyújtást „proprioceptív
neuromuszkuláris facilitációnak” (PNF) nevezik, és többféle
formája van. A PNF a proprioceptív tulajdonságokra támaszkodik
(amelyek nem függenek a vizuális orientációtól), melyek
ellazítják vagy gátolják az izomműködést. Ezáltal a nyújtás
eredményesebb lesz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése