2013. november 28., csütörtök

Az időn túl

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.33. ksanapratijógí parinámáparánanta-nirgráhjah kramah 

k
sana – pillanat; pratijógí – megfelelő; parináma – változás; aparánta – végül; nirgráhjah – teljesen megfogható; kramah – folyamat.


A folyamat, ami pillanatokból áll, az átalakulás befejeződésével véget ér.

Ez a szútra azt állítja, hogy amikor a gunák befejezték működésüket, és ezért az egyik jelenség folyamatos átalakulása (parináma) egy másikba megszűnik, az idő is megszűnik. Ez elsőre zavaró elképzelésnek tűnhet, de világosabbá és kevésbé félelmetessé válik, ha próbáljuk megérteni.

Az időt csak a természet változásai alapján ismerjük. Megfigyeltük, hogy a Föld körbefordul a tengelye körül, és ezt egy napnak nevezzük. E mozgáson és annak eredményén, a nappal és éjszaka váltakozásán túl nincs más bizonyíték a nap fogalmára. Az órák, percek stb. csupán a „nap” fogalom felosztásai. Megfigyeljük, hogy a Föld körbefordul a Nap körül, és ezt évnek nevezzük. Megfigyelünk egy bizonyos mozgást a természetben, és az eltelt pillanatok összességét „időnek” nevezzük. Ha valamilyen oknál fogva a Föld elveszítené a kapcsolatát a Nappal, az időegységeink értelmüket veszítenék, és a természet más változásait kellene alapul venni. Az idő egy alkotott fogalom (vikalpa). A vikalpa meghatározása, hogy egy olyan fogalom, amelynek megfelelő tárgy nem létezik. Nincs az időnek megfelelő tárgy a természetben, csupán az emberi elme következtet rá a megfigyelései alapján.

Azt mondják, hogy az univerzumunk sok milliárd éves, és azt jósolják, hogy még további tizenöt milliárd évig fog létezni. Az ősrobbanás előtt, minden anyag egy helyen összpontosult. Az idő a változás megfigyelésétől, egy külső vonatkoztatási ponttól, és a megfigyelőtől függ. Az ősrobbanás előtt egyikőjükről sem győződhetünk meg. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy idő sem volt.

Mindennek, aminek kezdete van, vége is kell, hogy legyen. Amikor az univerzum megszűnik létezni tizenöt milliárd év múlva, az idő is megszűnik létezni. Ahogy Einstein relativitás-elméletéből is tudjuk, az idő függ a megfigyelőtől. Amikor az univerzum végén már nincsenek megfigyelők, idő sem lesz. Az indiai logika szerint azonban, ami nem valós a kezdetekor és a végén, az a kettő között sem az.

A jóga szerint az idő a múlékonysághoz kapcsolódik. Mivel a tudat változatlan, a tudatban nincs idő. Az idő az elme intellektuális alkotása, egy alkotott fogalom. Az idő az elméből születik, az elme gyermeke. Amikor az elme feloldódik a prakritiben, az idő is feloldódik vele együtt.

Akkor mi is az idő, ha nincs tényleges, valódi létezése? Ahogy az előző szútra magyarázta, a gunák úgy nyilvánítják meg a világot, hogy folyamatos változásban van. Ha megfigyelünk egy tárgyat, mondjuk a testünket, akkor látjuk, hogy folyamatosan változik. A gunák folyamatos változása által a testünk először fiatalnak tűnik, utána felnőttnek, később pedig öregnek. A fiatalból öreggé változást az „állapot változásának” (avasztha parináma) nevezzük.

Amikor a test végül is meghal és eltűnik, akkor a megnyilvánultból maradvány-állapotúvá változik. hasonlóan, amikor megszületik, akkor a potenciális állapotból a megnyilvánultba kerül. A változásnak ezt a fajtáját a „megnyilvánulás változásának” (laksana parináma) nevezik. Ez azt jelenti, hogy az idő egy mentális elképzelés, ami a megnyilvánulás változását írja le.

Másik szempontból is szemügyre vehetjük. A test valójában nem tűnik el, csak a formája. A testet alkotó összes elemi részecske továbbra is létezni fog, bár más képződményeket fognak alkotni. A változásnak ezt a fajtáját a „jellemző változásának” (dharma parináma) nevezik. A változás e három formáját „láncolatok” (krama) alkotják. A fiatalból öregbe történő változás nem egyszerre történik, csak bizonyos krama megfigyelése után nevezzük változásnak. A legkisebb egységet, amely alatt bármilyen változás még mindig megfigyelhető, pillanatnak (ksana) nevezzük. Egy pillanatot csak akkor tudunk megfigyelni, ha egy változás történt, még ha az csak a légzésünk vagy az óra ketyegése volt is. Ha semmilyen változást nem tudunk megfigyelni, akkor nem vesszük észre, hogy eltelt egy pillanat, és a láncolat történik. Ha egy olyan helyzetben lennénk elszigetelve, amelyben nem tudnánk megfigyelni a láncolatokat, akkor nem tudnánk megmondani, hogy telik az idő.

Ezért az időt a változásból absztraháljuk. Ha a háromféle változás és azok láncolatai közül egyet sem tudunk megfigyelni, akkor nem tudunk következtetni az idő múlására. Az idő elképzelése megszűnik, amikor a láncolat és a pillanat megszűnik. A láncolat és pillanat akkor szűnik meg, amikor a változás (parináma) megszűnik. A parináma akkor szűnik meg, amikor a gunák abbahagyják a munkájukat. A gunák akkor hagyják abba a munkájukat, amikor a céljuk be van teljesítve. A céljuk akkor van beteljesítve, amikor a jógi átéli a dharma-mégha-szamádhit és a látó megállapodik a saját formájában (a tudatban)."

1 megjegyzés:

Pokorny Szilárd írta...

Nagyon érdekes poszt volt!