A dharma-mégha-szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.29. praszamkhjáné 'pjakuszídaszja szarvathá vivéka-khhjátér-dharmaméghah szamádhih 

praszamkhjáné – a legmagasabb meditációban; api – még; akuszídaszja – annak, akinek nem maradt más érdeke; szarvathá – mindenhogyan; vivéka-khjátéh – a megkülönböztetés által; dharma-méghah – a dharma özöne; szamádhih – szamádhi.

Ha a maradandó diszkriminatív tudásban (vivéka khjátih) elkülönülünk minden nyereségtől, ami a meditációból fakadhat (praszamkhjána), akkor belépünk a jellemzők felhőjét eloszlató szamádhiba (dharma-mégha szamádhi).

A jóga eddig leírt összes formája, beleértve a meditációt és a szamádhit, rendelkezik valamiféle céllal – valamivel, amit szeretnénk elérni, megkapni. Így az objektív (szampragjáta) szamádhi minden fázisának az a célja, hogy teljes ismeretet és megértést adjon a tárgyakról. Ez a tudás (pragjá) így képessé tesz bennünket, hogy megismerjük a világot úgy, ahogyan van. A Jóga-szútra harmadik fejezetében leírt szamjamákat a misztikus képességek (sziddhik) elérése érdekében végzik. Az objektív (szampragjáta) szamádhi végső eredménye a diszkriminatív tudás.

Ahogy már említettük a 2.27. szútrában, el kell jutni egy olyan pontra, ahol az erőfeszítés, a gyakorlás, a valamivé válás, fejlődés, növekedés, és a sikeresség nem fog tovább vinni, hanem túl kell lépni rajta. Ezen a ponton teljesen el kell engednünk azt az elképzelést, hogy a jóga valahová el fog juttatni bennünket. Fel kell adnunk magának a fejlődésnek és lérésnek az elképzelését. Amíg valahová el akarunk jutni, még mindig létrát mászunk – az, hogy a hivatali létrát vagy a spirituális létrát, nem számít. A létrán mászáshoz egóra, erőfeszítésre, akaraterőre és az elménkre van szükség. Erőfeszítésbe kerül, hogy valamivé váljunk, ami még nem vagyunk. Önmagában az a vágy azonban, hogy valamivé váljunk, önnön valódi természetünk, a tudat elutasítását jelenti. A tudat oszthatatlan. Örökké a szabadság állapotában van. Ebben a végső és tárgy nélküli szamádhiban megjelenik a megvalósítás, hogy már azok vagyunk.

A látszat, a tárgyak és jelenségek az életünk során egy felhőt alkottak körülöttünk, amely megakadályozza, hogy lássuk az önvaló napsütését, és a tudat nyitott, kék egét. Az önvaló fénye forma nélküli, nincsenek jellemzői. Az elménk viszont, másrészről mindenhez vonzódik, aminek formája és ezért jellemzői vannak. Az elmének ezt a funkcióját – hogy elfordul valódi természetünktől a jelenségek felé a nyereség céljából – a jellemzők felhőjének nevezzük. Ez a felhő elrejti az önvalót, és ez az a felhő, amit a dharma-mégha szamádhi eloszlat, így képessé téve minket arra, hogy megállapodjunk valódi természetünkben, a tudatban. Ezért nevezik a jellemzők felhőjét eloszlató szamádhinak (dharma-mégha szamádhi).

Figyelemre méltó zavar volt a dharma kifejezés körül, ami e szamádhi szakszkrit nevének részét alkotja. Ahogy a 3.13-as szútrából tudjuk, Patandzsali a dharma szó jellemvonás vagy attribútum jelentését használja. Az átalakulás (parináma) három formájának egyike, amin egy tárgy keresztülmehet. Egy tárgy lényegét – a tárgyat, mint olyat – Patadzsali dharminnak nevezi. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy számos fordító a dharma jelentésének a jámborságot vagy erényességet vette. A Mahábháratában a dharma szót valóban ezzel a jelentéssel használják, de a Jóga-szútrában nem. Ez a félreértés hasonló ahhoz, amikor a jóga szó jelentését „egyesülésnek” vesszük Patandzsali Jóga-szútrájának kontextusában, vagy az adhjátmát a tényleges önvalóként értelmezzük.

„Erényeket záporozó felhőnek” értelmezni a dharma-mégha szamádhit, ahogy néhány modern szerző tette, nem sok értelme van. Vjásza többször is kijelenti, hogy az igazi jóga túllép a bűnön és erényen. A 4.7. szútra szerint, egyesek a bűnös tettekhez kötődő karmát gyűjtik, mások a jámbor tettekhez kötődőt, míg a legtöbbünk kevert karmát gyűjt. A jógi azonban egyiket sem gyűjti. Az erény és bűn az ellentétpárok egyike, amelyeket feladunk a 2.48-as szútrában. Az erény és a bűn olyan kategóriák, amelyeket az elme használ a világ megítélésére. ha túlmegyünk az elmén ebben a legmagasabb szamádhiban, akkor hogyan lehetne ez az erényeket záporozó felhő? Ez semmi máshoz nem vezetne, csak a feltételekhez kötött állapotba való visszatéréshez.

A felszabadulás madártávlatából nincs erény és bűn. Ashtavakra Rishi így fogalmazza meg: „Ahogy az eget nem érinti meg a füst, úgy a tudatot ismerő szívét sem érinti meg a az erény és a bűn.” Minden élőlény attól az elkeseredett, fájdalmas késztetéstől vezérelve cselekszik, hogy elérje a boldogságot. A gyűlölet legtöbb tettét azért követik el, mert az elkövető képtelen kifejezni a szeretetét. Az upanisadok szerint, a Legfelsőbb Brahman minden világkorszak (kalpa) végén magába szippantja az összes univerzumot, ami az egész világ megsemmisítését jelenti: minden lény elpusztul. Az áldozatok szemszögéből bűnös tettnek tűnik, madártávlatból viszont az inga lengése a létezés és nemlétezés között, ami természetesnek tűnik, akár a szív dobogása, vagy a gerincfolyadék lüktetése. Bizonyára nem erényes és nem is bűnös, hanem semleges. Ugyanígy van a tudat is. Ha a tudat erényes volna, akkor tulajdonságokkal és tartalommal kellene rendelkeznie. A tudat meghatározása azonban az, hogy tiszta tudatosság. Ahhoz, hogy a tudatosság tiszta legyen, tartalom és tulajdonságok nélkülinek kell lennie.

Ahogy láttuk a 3.13-14. szútrákban, Patandzsali a dharma szót nem az „erény”, hanem a „jellemzők” jelentéssel használja. A jellemzők felhője vagy köde a világ és a látó hibás összekapcsolódására vonatkozik. A jellemzők felhőjét szétoszlató szamádhiban ez a felhő láthatóvá válik és első alkalommal felismerhető mint olyan. A misztikus élmény során a tudat napja eloszlatja a ködöt. A tudatlanság árnyéka, ami által a látó (a tudat) összekeveredik a jellemzők, attribútumok, tárgyak és az elme világával, eloszlik, és a látó megállapodik önmagában. Ez a valódi jóga állapota.

Ennek a szamádhinak a megjelenése nem függ egy tárgytól, csakis az alanytól, vagyis a tudattól. Az objektív szamádhival az a probléma, hogy a tárgyak átmenetiek, és ezért a rájuk alapozott szamádhi is. Mivel ez a tárgy nélküli szamádhi a tudaton alapszik, amely örök és sérthetetlen, maga a szamádhi is az. A jelenségek ködének eloszlatása pillanatától kezdve eggyé válunk a tudat napjával. ha felismertük eredeti természetünket, mint a tudatot, elértük az állandóság állapotát, mivel a tudatnak nincs kezdete és vége sem."