13 ok, amiért megsérülsz jóga közben

Sokat írtam már én is a jógás sérülésekről, és a mögöttes fiziológiai és pszichés okokról. Sokféleképpen lehet megközelíteni ezt a kérdést, de itt egy üdítő nézőpont Erica Mather tollából. Nem szeretem amúgy az Elephant Journalos cikkek java részét, de néha azért van egy-két telitalálat, ez a cikk különösen tetszett, Érdemes elolvasni az egészet, és ráérezni, hogy a túlzott óvatoskodás és a túlzott teljesítménykényszer között valahol félúton ott van a funkcionális, terápiás jóga, ami valóban kihozza a jógagyakorlatokban (és a bennünk) rejlő teljes potenciált, visszadja a szerveink egészségét, fiatalosságát, teljes mozgásatartományát és funkcionális képességeit. Én mindig azt mondom, hogy az ember teste a túlélésért folytatott spártai harcra van teremtve, és a jóga igenis nagyon sokat segíthet abban, hogy felvértezzük magunkat a kórokozók tömkelege, a környezetünkben és ételeinkben található számtalan méreganyag, és a modern társadalom  mozgásszegény és stresszel telített életmódjával szemben. 

Mégis azt látjuk, hogy nagyon sok a sérülés a rendszeres jóga-gyakorlók körében, ami nyilván nem kívánatos, és nem is célja a jóga gyakorlásának. Minek is szaporítsam tovább a szót, következzen akkor a tizenhárom ok, ami miatt megsérülhetünk jógaórán:

1. Shit happens (ezt nehéz szó szerint lefordítani magyarra, hogy visszaadjuk az értelmét, de a lényeg az, hogy bármikor pórul járhatunk, még ha nagyon vigyázunk is).
2. A fizikai tudatosság érzése nélkül érkeztél a gyakorlásra, és túlerőltetted magad.
3. Alapvető állóképesség híján jöttél az órára, és túlerőltetted magad.
4. Túlerőltetted magad, annak ellenére, hogy rendelkezel test-tudatossággal és állóképességgel is.
5. A tanár arra kért, hogy olyat csinálj, ami meghaladja a képességeidet, te pedig nem tudtad vagy akartad ezt belátni, és túlerőltetted magad.
6. Krónikus sérülésed van, és valamivel, amit az órán csináltál, túltoltad magad a határon.
7. A melletted lévő személyhez viszonyítottad magad.
8. A tanárhoz viszonyítottad magad.
9. Valami másra figyeltél gyakorlás közben, és ezért megsérültél.
10. Nem lélegeztél tudatosan.
11. Visszatartottad a légzésedet.
12. Arra gondoltál, hogy milyen jól mutatsz a pózban, és ezért túlerőltetted magad.
13. Shit happens (Bármikor pórul járhatsz).

Pár gondolat a fenti pontokkal kapcsolatban. Egyrészt a "Shit happens"-effektusról: az anyagi világ nem a tökéletességéről híres, mint ahogy az anyagi test sem. Múlandó, szenvedéssel és betegségekkel teli, szóval örüljünk, ha egy optimális egészségi és egyensúlyi állapotot fenn tudunk tartani benne, de 100 százalékosan senki sem tudja kivédeni a sérüléseket, ez utópia. Ezerféle oka lehet annak, hogy miért éppen aznap húzzuk meg magunkat, a fenti egy tucat csak néhány ezek közül, mégis vannak köztük figyelemre méltó és statisztikailag szignifikáns okok.

Ilyen például a túlerőltetés. Ez pedig egy igazán forradalmi dolog a részemről, hogy ezt leírom, mert utólag visszanézve én is úgy érzem, hogy nagyon eredménycentrikusan gyakoroltam az utóbbi tíz évben, és csak lassan kezdem levetkőzni ezt a teljesítménykényszert, ami által az ember sokszor belehajszolja magát a sérülésekbe. Mint mindenben, az ember türelmetlen, és azonnali eredményeket akar tapasztalni, különben elveszíti a motivációját. A jóga pedig pontosan arra hivatott megtanítani, hogy a kézzel fogható, mérhető, látható eredményeken túl tanuljunk meg a flow-élményre koncentrálni, abban elmerülni, abba belelazulni. Ez persze nem bénázást jelent, hiszen pontosan a flow az az állapot, amelyben a leginkább a felszínre tudjuk hozni a teljes potenciálunkat, méghozzá erőlködés nélkül. 

A jóga az a folyamat, amelyben minél többet erőlködsz, annál nehezebben tudsz előrehaladni, de ehhez bizony hosszú évek gyakorlása szükséges, mire az ember ezt felismeri, és megnyugszik, anélkül, hogy ez a "belelazulás" valamiféle frusztrált beletörődéssé válna. Szóval csak meg kell tanulni nem túlerőltetni a gyakorlást, mert akárhányszor megtesszük, a szervezetünk sérüléssel fog figyelmeztetni. Ez is egyfajta tanító jellegű büntetés.

A sokszor emlegetett test-tudatosság, vagy propriocepció egy érdekes fogalom, aminek elsajátítása a jóga-gyakorlás szerves része. Eleinte szükségünk lehet a tanár igazításaira, a tükörre, vagy akár fotóra vagy videóra is, hogy tudatosítsuk magunkban azt, hogy milyen helyzetben is vannak a testrészeink az adott pillanatban. A póz azonban nem csak a test felszínén, hanem leginkább azon belül történik, ezt az aspektust pedig már a tanár sem nagyon tudja ellenőrizni. A bandhák végrehajtása és a belőlük kiindulva felépített pózok fogják megadni azt a belső propriocepciót, ami hosszú éveken vagy életeken keresztül fokozatosan elvezet ahhoz a fajta belső tudatossághoz, ami által megérezzük a levegő, majd a prána áramlását, és végül az elménk működéséről is ugyanolyan tudatossá válunk, mint a fizikai testünkéről. Nem képzelhető el azonban az, hogy az elménk minden apró rezgését tudatosítani tudjuk, ha nem vagyunk képesek tudatosan nyomon követni, és irányítani a testünk minden parányi porcikájának működését, ami egy sokkal durvább szintű, fizikai megnyilvánulás. Ezért is nem szoktam megalapozottnak tartani az olyan meditációs gyakorlatot, amit nem készítettünk elő megfelelő ászana- és pránájáma-gyakorlással.

Ehhez szervesen kapcsolódik a tudatos légzés tényezője, ami megint csak egyedülállóvá teszi a jóga rendszerét. Szinte ez az egyedüli mozgásforma, ahol ennyire tudatosan odafigyelünk a légzésünkre, valamint annak hatására fizikai és mentális szinten. Tudatos légzés nélkül elképzelhetetlen a hatékony ászana-gyakorlás, és az olyan mértékű proprioceptív tudatosság, amivel számos sérülés is megelőzhető lenne.

Az utolsó szempont pedig a másokhoz való hasonlítgatás, ami egy csoportos jógaórán, vagy akár még akkor is, ha videó alapján jógázunk, tulajdonképpen elkerülhetetlen. Vagy azért, mert még kezdők vagyunk, és nem értjük, hogy a saját testünk esetleg teljesen másképpen viselkedik egy pózban, mint valaki másnak a teste, vagy azért, mert már azt gondoljuk, hogy hű de profik vagyunk, és nem mérjük fel helyesen a fizikai határainkat. Ebből a szempontból talán a csoportos gyakorlás még biztonságosabb is, mint a home jóga, ahol nincs kontroll, mindenki úgy barkácsol, ahogy érzi (vagy éppen nem érzi). A sérülések között ugyanis érdemes megkülönböztetni az alkalmi húzódásokat és traumákat (például eldőltél fejenállás közben és beverted a lábadat az íróasztalba), a krónikusan kialakuló, "életfogytiglani" sérülésektől, amiről a cikkben is szó esik. Az ilyen sérülések, amik az ízületi szalagok túlnyúlásával, a porcfelszínek egyenetlen kopásával, esetleg krónikus izom, és íngyulladással járnak, már komolyabb terápiát igényelnek, és mivel a helytelen mozgásminták éveken keresztül történő ismétlésével fejlesztettük őket ki, gyakran hosszú évekbe telik a rehabilitációjuk is, és még akkor sem mindig lehet száz százalékos gyógyulásra számítani. 

De hát ilyen az anyagi világ: tökéletlen. Ezért még nem érdemes a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni az ablakon, még mindig jobban járunk, ha rendszeresen jógázunk, persze ésszel, tudatosan és következetesen, mintha a "mindent vagy semmit" alapon tovább romboljuk az egészségünket, mondván, hogy ez már úgyis el lett rontva. Mint ahogy minden állapoton lehet még tovább rontani, ugyanúgy javítani is lehet rajta, és néha akár a várakozásainkat messze felülmúló mértékben is. Főként azt figyelembe véve, hogy a jóga nem csak egy fizikai dolog, a határainkat általában jóval nagyobbra tudjuk tágítani, mint amennyire azt eleinte el tudjuk képzelni. Mindez a döntéseinken és a következetességünkön múlik csupán.