"4.21. csittántara-drisjé buddhi-buddhér-ati-praszangah szmriti-szankaras csa
csittántara-drisjé – a másik elme által felfogott egyik elmében; buddhi-buddhéh – a felfogás felfogása; ati-praszangah – abszurd összekapcsolódás; szmriti – emlékezet; szankarah – zavar; csa – és.
Ha az elme felfogása egy másik
elméből jönne, akkor ez végtelen ismétlődéshez és az
emlékezet zavarához vezetne.
A súnjavádík szerint az elme
nem létezhet a benne felmerülő gondolattól függetlenül, és nem
létezik egy állandó önvaló, amely tudatos az elméről. Ez ahhoz
az elképzeléshez vezet, hogy minden egyes gondolattal együtt egy
külön elme jelenik meg, amely megvilágítja vagy tudatosítja az
előző gondolatot. Ez hasonlít a modern pszichológia
elképzeléséhez a sok ezer egymásból következő önvalóról
(posztmodernista felfogás) az egy, egységes önvalóval szemben
(modernista felfogás).
Patandzsali elutasítja ezt a
megoldást, rámutatva arra, hogy ez végtelen regresszióhoz
vezetne. Egy végtelen regresszióra támaszkodó érv
elfogadhatatlan, mert nem vezet megoldáshoz. Ramana Maharishi
például rámutatott, hogy az elme kontrollja nem lehetséges, mert
egy másik elmére lenne szükségünk ahhoz, hogy az elsőt
kontrollálni tudjuk. A probléma most az, hogy van egy kontrollált
elménk, és egy szabadon nyargalászó. Szükségünk lesz egy
harmadik elmére, hogy kontrolláljuk a másodikat, és egy
negyedikre, hogy kontrolláljuk a harmadikat. Az ok, ami miatt el
kell utasítanunk ezt a végtelen regressziót, hogy mindig marad egy
kontrollálatlan elme, és ezért nem vezet sehová.
Hasonlóképpen, az itt felvonultatott
érvelésben egy létrejövő elme tudatos az előző, alábbhagyó
elméről. Mivel a súnjavádík szerint az elme nem létezik,
csupán egy elképzelés, ami a felfogással együtt jön létre, fel
kell tennünk a kérdést, hogy miért tudunk visszaemlékezni az
előző benyomásainkra. Erre azt a választ szokták adni, hogy
minden egyes emlékkel együtt egy új elme jön létre, amely
emlékszik az előzőre, de az időközökben semmi sem létezik.
Patandzsali azzal cáfolja ezt a magyarázatot, hogy rámutat – ez
a magyarázat mindig hagy egy öntudatlan elmét, és ezért nem
megoldás, csupán annak elodázása, egy végtelen regresszió.
A második probléma, ami felmerül, az
emlékezet zavara. Ha feltételezzük, hogy nem egy elme van,
amelyben elképzelések léteznek, hanem csak az egymást követő és
támogató elképzelések, akkor nem tudjuk megmagyarázni az
emlékezet folytonosságát. Az életünk során az emlékezetükbe
folyamatosan gyűlnek a benyomások. Ezek az emlékek normális
körülmények között egy másik elme számára elérhetetlenek,
így a mi emlékeink egyértelműen különböznek valaki másétól.
Ha nem egy, folyamatosan létező
elméről lenne szó, hanem csak pillanatnyi elképzelésekről,
akkor nem tudnánk megállapítani, hogy kinek az emlékeit
tapasztaljuk. A helyzet azonban nem ez. Ha különböző embereknek
kellene leírniuk az emlékeiket, akkor el tudnánk különíteni,
hogy mely emlékek mely személyhez tartoznak. Az emlékezés
folytonosságából levonhatjuk a következtetést, hogy az elme is
folytonos. Ezért ezt a megoldást is el kell utasítani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése