Amit nem hagyhatsz hátra

Elmerengtem a napokban… és amikor én elmerengek, annak általában egy blogbejegyzés szokott lenni a vége :-)

"And love is not the easy thing
The only baggage that you can bring...
And love is not the easy thing...
The only baggage you can bring
Is all that you can't leave behind"

/U2 - Walk On/

Olyan sok csomagot cipelünk magunkkal egyik életünkről a következőre. A jóga ezeket ragaszkodásnak (rága) és felgyülemlett karmának (karmásaja) nevezi. A jóga (és minden spirituális út) arra bátorít, hogy hagyjuk hátra, engedjük el ezeket a fölösleges dolgokat, mert ha nem vagyunk hajlandóak elengedni, a sors akkor is előbb-utóbb elveszi, és ezt általában mély fájdalommal éljük meg. Senki sem szereti a veszteségeket, és a legtöbbször nem tartjuk igazságosnak, hogy megtörténnek velünk, nem vagyunk felkészülve rájuk. 

Ugyanúgy, ahogy azt sem tartjuk igazságosnak, ha van egy vágyunk, de nem teljesül, vagy nincs elég türelmünk kivárni, mire megvalósul. Van azonban egy csomag, amit nem hagyhatunk hátra, sőt, ez az egyetlen csomag, amit életről életre magunkkal tudunk vinni: a szeretet. Néha szerelemnek nevezzük, de ez csak a szeretet egy bizonyos formája, amely néha megnyilvánul, fejbekólint, és megrészegít, bolonddá tesz. A szeretet azonban ennél több, a szeretet valójában mi magunk vagyunk. A Mundaka Upanisad a következő szavakkal írja ezt le:

"Ragyogva, de mégis rejtve, az Önvaló a szívben lakozik.

Minden, ami mozog, lélegzik, nyílik és zárul, az Önvalóban lakozik.

Ő a szeretet forrása, és a szeretet által ismerhető meg, nem a gondolat által.

Ő az élet célja. Érd el ezt a célt!"

Minden ember a szeretetet keresi önmaga szívében, és akkor találja meg, amikor ki tudja azt fejezni mások felé. Természetes, hogy egyik vagy másik lélekhez (a "szeretteinkhez") jobban ragaszkodunk, mint az összes többihez. Mág akkor is, ha ezek a kapcsolatok átmenetiek. Mégis, a karma hatására egy ideig "együtt rezgünk" valakivel, és ez a rezgés felerősíti mindkettőnk szívében a szeretetet. Legyen az egy szerelmespár, egy szülő-gyermek kapcsolat, vagy akár baráti vagy mester-tanítványi kapcsolat. 

A szeretet művészetét azonban tanulni kell, és nagyon sokat kell gyakorolni. Az elmélet csupán egy százalék, többre nem megyünk vele. A 99 százalék a gyakorlat. És minél többet gyakoroljuk a szeretetet, annál inkább megtanuljuk, még ha sok csalódáson és keserű leckén keresztül is, hogy miként legyünk önzetlenek, hogyan szeressünk anélkül, hogy viszonzást várnánk el cserébe. A szeretetnek spontánnak kell lennie, és ha attól tesszük függővé, hogy mit kapunk a másiktól, akkor ez előbb-utóbb meg fogja mérgezni a kapcsolatot. Úgyis fogunk kapni, még többet is, mint amit reméltünk, de nekünk az adásra kell koncentrálni. "Adjatok, és megadatik néktek", de ne annak a reményében adjatok, hogy mit kaptok érte cserébe. 

A szeretet nem üzlet, nincsenek nyertesek és vesztesek. Hosszú évekig azt hittem, hogy Istent szeretni a legfontosabb dolog, és mint minden kezdő spiritualista, a mások iránti szeretetemet alárendeltem Isten szeretetének. Sok mindenkit lenéztem, és legfeljebb sajnálatot éreztem irántuk, de inkább közönyt. A részvét, az együttérzés, amit minden vallásos tan hirdet, valahogy nem tudott kibontakozni a szívemben. Valószínűleg azért, mert erőteljes értékrenddel rendelkeztem, és ez alapján osztályoztam az embereket "jámborok" és "démonok" kategóriájába. Pedig igazból nincsenek gonosz emberek, csak olyanok, akik nem kaptak elég szeretetet, vagy nem tudták befogadni. 

A szeretet akkor hal meg, amikor úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg azt a szenvedést, amit kapunk. Az emberek és a Világ, vagy Isten iránt érzett gyűlölet, irigység is a szeretet eltorzult formája, ugyanúgy, mint az önzés, az egoizmus. De csak akkor tudjuk visszaváltoztatni eredeti, tündöklő formájára, mely olvasztott aranyként vonja be a szívünket, ha megszabadulunk az önzésünktől. Ez, mint minden olyan folyamat, amely valóban működik, és valóban elvezet a célhoz, csak kicsi, apró lépésekben tud megtörténni, a szeretet mindennapos cselekedeteit gyakorolva. Akárhányszor bukunk is el, vallunk kudarcot, öröm helyett fájdalmat okozva a szeretett személynek, nem szabad feladnunk, és tovább kell gyakorolnunk a szeretetet. Bocsánatot kérve, és megbocsátva másoknak, az alázattal felfegyverkezve újra küzdenünk kell a szeretetért. 

Rájöttem, hogy csak egyik lélektől a másikig haladva lehet megmenteni a világot, természetesen önmagunkkal kezdve, ami talán a feladat legnehezebb része. Az önmagunk iránt érzett gyűlöletet és negativizmust sokkal nehezebb legyőzni, mint elfogadni mások tökéletlenségét, megbocsátani mások hibáit. Mégis meg kell tennünk, el kell fogadnunk önmagunkat, tökéletlen tökéletességünkkel együtt, hogy adni tudjunk másnak. Mert mit adhatunk? Csakis önmagunkat! 

Sokan azt mondták, hogy nem tudod szeretni az egész világot, amíg nem szereted Istent. De most már tudom, hogy nem tudod szeretni Istent, amíg nem tanulod meg szeretni a teremtményeit, a tökéletlen, esendő kis lelkeket, akiket azért sodort a sors az utadba, hogy visszaadd nekik a szeretetet. YOGA IS LOVE!

Ezt a csomagot nem hagyhatod hátra. Addig kell magaddal cipelned, amíg tökéletes nem lesz, ki nem virul, túl nem csordul, és el nem árasztja a világot. Mert ekkor fogsz megérkezni a Szeretetbe, és akkor már nem egy csomag, egy teher lesz, hanem Te magad leszel a Szeretet.