Unalmas az Ashtanga?

Egy kicsit lemaradtam a blogírással az új Atma Buda előkészületei miatt. Hétfőn nyitunk, fél hatkor lesz az első óra velem, Agni-jóga. De térjünk vissza a mai témára! Az utóbbi időben több Ashtanga-gyakorlóval is beszélgettem, és beszámoltak arról, hogy megakadtak a gyakorlásukban, megunták az Ashtangát. Természetesen ha straightedge ortodox választ akarnék erre a problémára adni, akkor azt mondanám, hogy az Ashtanga nem szórakozás, kapcsold ki az elmédet, és gyakorolj! De az elme egy bonyolult jószág, mindig le kell kötni valamivel, ami érdekli, és motiválni kell. Különben valóban tönkre tudja vágni a gyakorlásunkat és a fejlődésünket. És igazából sem pszichológiailag, sem fizikai értelemben én magam sem tartom túlzottan előnyösnek azt, ha valaki erőlteti, hogy minden reggel felkeljen, és kialvatlanul, félkómásan lenyomja az első sorozatot. 

De még ha ki is van pihenve, és mondjuk délután gyakorol  csakis az első sorozat gyakorlása valóban unalmas, és egyoldalú terhelést ad a szervezetnek. A lábakat alig terheljük, a váll és szerencsés esetben a core-izomzat is megerősödik, de a hátizmokat nem sok inger éri, sőt, hátrahajlítás sem kerül bele túl sok, főleg csípőnyitással és vállnyitással kombinálva. Amíg a gyakorló elméje nem érte el az ékágra (egy pontra szegezett) vagy niródha (felfüggesztett) állapotot, addig ugyanannak az ászanasornak a kizárólagos, minden napos gyakorlása nem fogja lekötni, és nem is vezet sikerhez.

Ezért is van az Ashtangában hat sorozat, egy csomó mindenféle ászanával. De persze a valóság az, hogy a legtöbb ember nem jut tovább az első sorozatnál, főleg, ha arra törekszik, hogy minden póz "tökéletesen" menjen. Mellesleg azok között is, akik rendelkeznek a megfelelő anatómiai adottságokkal a nehezebb pózok végrehajtásához, gyakran megfigyelhető, hogy a vinyásza helyes végrehajtására nem fordítanak elég hangsúlyt, így az a része a gyakorlásuknak lemarad. Azt lehet mondani, hogy a rendszeres Ashtanga-gyakorlók kb. öt, de legfeljebb tíz százaléka kezd bele a második sorozat gyakorlásába. Ezért is szüntettem meg a vezetett második sorozat-órát, mert rendkívül kevesen jártak rá. A harmadik sorozatról nem is beszélve, amely az Ashtangások között is ritka, mint a fehér holló. 

Minden esetre nekem az az álláspontom, hogy az elmének és a testünknek is minél több, változatosabb ászana-gyakorlása van szüksége. Persze nem baj az, ha valaki mondjuk heti 3-szor akár az egyes sorozatot gyakorolja, de a többi napon érdemes más órákat vagy más sorozatokat is belevennie a gyakorlásába. A legsikeresebb Ashtanga-gyakorlók egyébként szintén nem úgy jutottak el a harmadik-negyedik sorozatig, hogy várták, mikor lesz már tökéletes az első sorozat, és mikor kapják meg az ászanákat egyenként Gurujitől. Általában reggel lenyomták a sálában azt a sorozatot, amelyiknél éppen tartottak, délután pedig elővették azokat a pózokat, amik nehezen mentek, és külön technikai gyakorlást csináltak egy csomó rávezető ászanával, kézenállásokkal, hosszabb kitartásokkal stb. Persze ehhez is idő kell, meg energia, meg fokozatosság, mert ha túledzzük magunkat, akkor a szervezet sérülésekkel fog figyelmeztetni rá, hogy túl sok a terhelés.

Ha egy póz vagy ízületi mozgás nehezen megy, akkor azzal jóval többet kell foglalkozni, mint öt légzésnyi időtartamot. Éppen ezért a megszűnő 2. sorozat-óra helyett (ami a legtöbb embernek úgy látszik, hogy egyben sok volt), egy Hot Vinyásza órát fogok tartani, ami az Ashtanga kereteire épül, legalábbis ami az elejét és a végét illeti, a középső részben viszont tematikusan fogunk gyakorolni bizonyos ászanákat, amik általában nehézséget szoktak okozni. Pörgős, dinamikus óra lesz, viszont tele lesz olyan elemekkel, amelyekkel jobban feltérképezhetjük a saját gyenge pontjainkat, és ötletet kaphatunk ahhoz, hogyan dolgozzunk velük. 

Havonta egyszer tervezem egy-egy workshop megtartását is, ahol hasonló rendszerben, csak hosszabb időtartamban fogunk foglalkozni a gyakorlás egyes problémás vagy nehezebben elsajátítható aspektusaival. Meggyőződésem, hogy ezzel Krishnamacharya nyomdokaiban járok, hiszen az Ashtanga rendszer az tulajdonképpen egy kimerevített pillanatfelvétel Krishnamacharya életművéből. Ő maga is egész életében kísérletezett, és nem ragaszkodott egy bizonyos koncepcióhoz vagy módszerhez. Ezen kívül a gyakorlásban és oktatásban nem kizárólagosan az ászanára koncentrált, hanem a pránájámára, mantra-éneklésre és a meditócióra is. Ezek az elemek is fokozatosan megjelennek majd a workshopokon, bár tisztában vagyok vele, hogy a jóga magasabb ágainak kipróbálása iránt még gyérebb az érdeklődés, mint például a haladó ászana-gyakorlás iránt. Nem baj, nem adom fel, majd csak a közönség is kialakul hozzá! :-)