Az elme szélsőségei

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A jógikus szövegek szerint, amerre a prána (a légzés vagy az életerő) megy, arra megy a vritti (az elme hullámzása) is. Hasonlóképpen, a Hatha-jóga Pradípiká azt állítja, hogy az elme és a légzés összekapcsolódik, és kettő tevékenysége megegyezik. A Pradípiká elmagyarázza, hogy az elme csak akkor kezd gondolkodni, amikor a gondolatot a prána kíséri, és a prána csak akkor kezd áramlani, amikor az elme is bekapcsolódik.

Az elme hullámzása (folyamatos keresgélése és cikázása) megakadályozza, hogy megpillantsuk eredeti, természetes állapotunkat, ami az isteni eksztázis (ánanda). A jógikus szövegek szerint ez a következő mechanizmus által valósul meg: Mielőtt a durva fizikai test (szthúla saríra) megnyilvánul, az életerő a központi energiavezetékben (a szusumnában) állapodik meg. A megnyilvánulás folyamata által, amit evolúciónak is nevezünk, egymás után kifejlődnek a finom fizikai test energiaközpontjai, felülről (a szahaszrára csakrától) kezdődően, és befejezve a legalsó (föld) csakrával, a múládhárával. Amikor a föld-csakra megnyilvánul, akkor a központi energiavezeték alsó nyílása, amely a föld-csakrában található, elzáródik. Ezen elzáródás megakadályozza a prána belépését a központi energiavezetékbe, és így a két szomszédos csatornába hatol, hasonlóképpen, mint amikor egy vérrög hirtelen elzár egy artériát, a test pedig megpróbálja úgy megoldani a problémát, hogy eltéríti a vért a szomszédos artériákba. A sásztrák (szentírások) azt mondják, hogy ebben a pillanatban elveszítjük az isteni mivoltunkra vonatkozó tudást, és megkapjuk a világgal kapcsolatos tudást. A világgal kapcsolatos tudást azáltal kapjuk meg, hogy a központi energiavezeték elzáródása okozza a durva fizikai (anatómiai) test létrejöttét. Annak elvesztése, hogy önmagunkat a határtalan tudatként ismerjük, nem csak azt okozza, hogy az elme gépezete beindul, hanem a testet is megnyilvánítja. (Ezért a „felvilágosult test, felvilágosult elme” kifejezés némileg problémás). Az elme és a test együttes jelenléte azt jelenti, hogy az egyénnek időrendi sorrendbe kell rendeznie az eseményeket (egyeseket korábbra, másokat későbbre), mivel egyidejűleg nem képes feldolgozni őket. Ezzel szemben, ha valaki megszilárdult a tudatban, akkor mindennek egyidejűleg a tudatában van, történjen az a múltban, jelenben vagy a jövőben. A test jelenléte így általában a korlátozottságunk és nem a fejlődésünk jelzője.

Ezen mélyen el kell gondolkodni és meg kell érteni. Pontosan ugyanebből az okból az olyan bölcsek, mint Gjánésvara nem haboztak feladni a testüket nagyon fiatal korban, mivel azt gondolták, hogy ha ragaszkodnak a testükhöz, az nem járul hozzá az isteni eksztázis megtapasztalásához. Az olyan modern bölcseket, mint Sri Nisargadatta Maharajot vagy Ramana Maharishit egyáltalán nem zavarta öregedő testük lerobbanása. Nisargadatta aggódó kíséretének még arra is ritkán sikerült meggyőznie őt, hogy vegye be az orvosságát halálos betegségére.

Összefoglalva: a központi energiavezeték blokkja a múládhárában (gyökércsakra) azt okozza, hogy az életerő a két oldalsó csatornába, a jobb orrlyukhoz kapcsolódó szoláris (pingalá) és a bal orrlyukhoz kapcsolódó lunáris (ídá) csatornába áramlik. Az életerő váltakozása az ídá és a pingalá között, és a lélegzet ennek megfelelő váltakozása a bal és a jobb orrlyuk között az elme váltakozását okozza a relativizmus és a fundamentalizmus szélsőségei között."