"Tudod, micsoda erőfeszítésbe kerül a helyes testtartás felvétele és megtartása, a lélek elcsitítása, a szándék tisztázása, és minden egyes betű és szó tisztelete. De egyelőre csak gyakorolj tovább. Ha már sokat gyakoroltunk, nem kell többé minden egyes mozdulatra odafigyelnünk: ezek lassacskán létezésünk részévé válnak. De ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot, rengeteget kell gyakorolnunk, ismételnünk. És ha még mindig nem elég, tovább kell ismételnünk és gyakorolnunk. Figyeld meg, hogy munkálja meg a vasat a jó kovács. A gyakorlatlan szemek számára folyton csak ugyanazt a kalapácsütést ismételgeti. De aki járatos a kalligráfia művészetében, az tudja, hogy ahányszor a kovács felemeli a kalapácsot, hogy lesújtson vele, az ütés intenzitása mindig más lesz. A kéz ugyanazt a mozdulatot ismételgeti, de ahogy közeledik a vashoz, közben megérzi, hogy keményebben vagy gyengédebben kell-e ráütnie. Így van ez az ismétléssel: bár minden alkalommal ugyanolyannak tűnik, valójában mindig változik egy kicsit. Eljön majd a pillanat, amikor már nem kell arra gondolnod, amit csinálsz. Te magad leszel a betű, a tinta, a papír és a szó."
Ez az idézet a kalligráfia gyakorlásáról szól, de azt hiszem, ugyanúgy igaz az Ashtanga gyakorlására is. Érdekes dolog, hogy két évvel ezelőtt Manju TTC-jén a hármas sorozatot is gyakoroltam, és jobban is ment a gyakorlás, nyitottabb volt a csípőm, mint most. Most csak az első és második sorozatot csináltam, de azt hiszem, hogy valamivel többet megértettem abból, hogyan lehet elérni az erőlködés nélküli gyakorlás szintjét. Manju elmondta vasárnap, hogy fölösleges a haladó sorozatokat erőltetni, bőven elég, ha valaki az elsőt és a másodikat gyakorolja. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet csinálni, ha valakit nagyon vonz. De ahogy ő fogalmazta, nem elengedhetetlen feltétele a megvilágosodás, a szamádhi vagy a boldogság állapotának elérésének.
Újra megjelent bennem a vágy, hogy tökéletesen megtanuljam az első és második sorozatot (és persze a többit is, csak most talán jóval türelmesebb vagyok már önmagammal szemben, és így nem erőltetem túl a dolgokat, ami ugyebár sérülésekhez és frusztrációhoz vezet általában, az erőlködésmentesség helyett). De mit is jelent a tökéletes? Eddig azt gondoltam, hogy a külső szemlélő számára kifogástalanul kivitelezett ászana a tökéletes. De most már úgy értelmezem ezt as dolgot, hogy amikor a gyakorlás a természeteddé válik, amikor beül békét, boldogságot, könnyedséget és erőlködés-mentességet érzel, akkor tökéletes az ászanád, a gyakorlásod, még akkor is, ha esetleg a külső szemlélődő számára ez nem úgy tűnik.
Az elvárások sokszor akadályokat gördítenek elénk, ahelyett, hogy közelebb vinnének a célhoz, vagy a tökéletesség állapotához. Akkor is, ha külső, és akkor is, ha belső elvárásoknak próbálunk megfelelni. Az embernek egyre türelmesebbé és érzékenyebbé kell válnia a saját állapota iránt, meg kell éreznie, ahogy lénye lüktet az univerzum áramlásában. Az állapotunk ugyanis napról napra, percről percre változik, ezért ha lineáris fejlődést várunk el önmagunktól, az sok esetben erőltetésbe torkollik.
Manju a bűntudatról is beszélt, ami a nyugati emberekre olyannyira jellemző. Én is azt gondolom, hogy a jógának felszabadítania kellene az embert a bűntudata és a teljesítménykényszere alól, ahelyett, hogy még több stresszt okozna. Ha gyakorolsz, mert volt rá erőd és időd, akkor örülj neki, ha pedig nem gyakoroltál valamelyik nap, akkor ne érezz bűntudatot. Én tudom, hogy sok ember azért nem meri újrakezdeni a jógát pár hét vagy hónap, vagy esetleg év kihagyás után, mert "mit fog szólni az oktatóm és a többiek?" Általában semmit, legfeljebb örülnek neki, hogy ma is teszel valamit az egészségedért. Sokszor megesik, hogy összefutok régi jógás tanítványaimmal vagy vendégeimmel az utcán, és szinte süt róluk a bűntudat, mintha mentegetőzési kényszert éreznek amiatt, hogy összefutottunk.
Pedig én nem támasztok elvárásokat senkivel szemben. Ha egyszer jön el életében az órámra, ha százszor, én megteszem azt, amit én hozzátehetek valaki más életéhez, aztán útjára engedem. Mindenkinek saját magának kell végigjárnia az útját, és még ha ideig-óráig fogom is valaki kezét, tudatában kell lennem annak, hogy mint minden kapcsolat ebben a világban, ez is átmeneti. Annyi marad a tiéd belőle, amennyit befogadtál, amennyire engedted, hogy átjárja a személyiségedet és ráébresszen egy újfajta látásmódra, egy új értékrendre. Amire szükséged van, az veled marad, amire pedig már nincs szükséged, azt nyugodtan elengedheted, mert legfeljebb hátráltatni tud. A tökéletes gyakorlás az önmagaddal szembeni igényesség és érzékenység kifejeződése egyszerre. A kalapácsütés is lehet gyengéd, vagy határozottabb, de neked kell érezned, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy letisztítsd magadról az évmilliók óta rád kövesedett karmát, és felszínre hozd a ragyogó gyémántot, az Önvalót. És akkor te magd leszel az ászana, a vinyásza, a pránájáma és a koncentráció. A jóga segítségével visszatalálsz önmagadhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése