"3.45. szthúla-szvarúpa-szúksmánajárthavattva-szamjamád bhúta-dzsajah
szthúla – durva; szvarúpa – lényegi természet; szúksma – finom; anvaja – benső természet; arthavattva – célzatosság; szamjamát – szamjama által; bhúta-dzsajah – az elemek mesterévé válni.
Az elemek öt attribútum segítségével írhatók le: durvaság, lényegi természet, finomság, benső természet, és célzatosság. Ha a szamjamát egymás után az öt attribútumra irányítjuk, akkor az elemek mesterévé válhatunk.
E szútra alkommentárjainak irodalma meglehetősen terjedelmes. Meglepő, hogy India ősi bölcsei ilyen precíz és mélységekbe menő módon analizálták a természetet és ennyi tapasztalattal rendelkeztek. Különösen érdekes összevetni ezt a modern ember hiedelmeivel, hogy ő találta fel a tudományt, és az elődeink barbárok voltak. Az elemeket leíró öt attribútum a következő:
Durvaság: mindaz, amit az érzékeinkkel érzékelünk, például a tárgy alakja, vagy hogy hangból, fényből vagy vízből áll-e.
Lényegi természet: Például a víz folyóssága, a föld tömörsége, a levegő gázneműsége, stb.
Finomság: Egy elem finom lényege (tanmátra). Egy bizonyos elem tanmátrája az a legfinomabb forma, amiben az elemet még észlelni lehet. A szamádhiban lehet tapasztalni, és leredukálható pusztán az egóra (ahankára) és intellektusra (buddhi). Ebben a formában azonban már nem kapcsolódik többé egy bizonyos elemhez, ezért mondják azt, hogy a tanmátra az elem lényege.
Benső természet: Minden elemben jelen van a három minőség (guna), a szattva, radzsasz és a tamasz kombinációja. Minden elemben egyedi módon kombinálódnak a gunák, amit mély meditációban meg lehet ismerni.
Célzatosság: Miért van itt az adott elem – nevezetesen azért, hogy először is lehetőséget teremtsen az élményhez, másodszor pedig, amikor elegendő élvezet és fájdalom-élmény érte a tudatot, lehetőséget adjon a felszabadulásra.
Az itt javasolt meditációs technika abból áll, hogy egymás után mélyebb és mélyebb szintre hatolunk az elemekben, amíg el nem érünk a gyökerükig. Vegyük példának a vizet! Először a külső formájára irányítjuk a szamjamát, ami a víz. Utána a lényegi természetén végzünk szamjamát, ami a folyékonyság. Következőleg az ap-tanmátrára irányítjuk a szamjamát, ami a víz csak szamádhiban érzékelhető finom esszenciája. A negyedik szamádhit a gunák kombinációján végezzük, amelyek a vizet alkotják, mi ebben az esetben sokkal több radzsasz, mint tamasz, mivel a víz nagyon mozgékony, és körbe tud folyni más tárgyakat. Az utolsó szamjama a legfontosabb. Megtapasztaljuk, hogy a tárgy nem önmagáért létezik, hanem a célja az, hogy előtérbe hozza a tudatot és a tudatosság minőségét (ami az élmény), és az önmegismerésre irányuló képességét (ami a felszabadulás).
A szútra végül kijelenti, hogy e szamjama által az elemek mesterévé válhatunk. Az elemek mesterének lenni azt jelenti, hogy beteljesítjük azok célját, vagyis megvalósítjuk azt, amiért jelen vannak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése