"3.44. bahir-akalpitá vrittirmahávidéhá tatah prakásávarana-ksajah
bahih – külső; akalpitá – elképzelhetetlen; vrittih – az elme változása; mahá-vidéhá – test nélküli lét; tatah – abból; prakása – ragyogás; ávarana – befedés; ksajah – megsemmisülés.
A „Nagy Testnélküli” egy módszer, ami a durva fizikai testen és a képzeleten túl működik. Alkalmazása által eltávolíthatjuk a ragyogást befedő fátylat.
Ez egy haladó meditációs technika. A nyugatiak meditációról alkotott elképzelését gyakran erősen befolyásolja a buddhista Vipasszana meditáció és a japán Zazen. E meditációs formák fő technikája az, hogy ébernek kell maradni, és egyszerűen megfigyelni azt, ami történik, akár a légzést, vagy a mentális történéseket, vagy egy fizikai érzetet. El kell engednünk ezt az elképzelést, ha meg akarjuk érteni a meditációt, ahogy a Jóga-szútra tanítja.
A tibeti buddhizmushoz és a Tantrához hasonlóan, az Ashtanga-jóga egy sokkal részletesebb meditációs rendszert javasol, amiről azt állítja, hogy sokkal hamarabb hoz eredményeket, a kezdőpontunktól függően. A Vigjána-bhairava, ami 112 meditációs technika gyűjteménye, azt javasolja, hogy szemléljük a hétköznapi életünket álomként, álmainkban pedig cselekedjünk úgy, mintha ébren lennénk. E módszer célja az, hogy megvalósítsuk: egyik állapot sem a valóság önmagában, hanem leredukálható egy harmadik állapotra, ami a mély valóság, vagyis a tudat.
Naropa hat jógájában találunk egy technikát, amit Illuzórikus Test jógának neveznek. Az utasításokban a következőket olvassuk: „A durva karmikus emberi testben rejlik a Buddha-test tiszta esszenciája, amit elfed az ember ragaszkodása és tudatlansága. Az Illuzórikus Test jóga-szamádhi gyakorlása által ezek a ragaszkodások és félreértések fokozatosan letisztulnak... Ennek eredményeképpen a szamszárikus pránák, nádík, és binduk megtisztulnak. Jelen szútránkat ebben a kontextusban kell megérteni. A Tantrizmus, Ashtanga-jóga és tibeti buddhizmus három rendszere egyaránt okkult, mágikus, alkímisztikus, sámáni és transzformáló hatású módszereket alkalmaz. E tekintetben hasonlítanak egymásra, és különböznek a náluk racionálisabb és intellektuálisabb rendszereknél – Védánta, Szánkhja, Theraváda buddhizmus és Zen-buddhizmus. Most meg fogjuk érteni, hogy egy tibeti buddhista vagy egy indiai tantrikus képes lesz értelmezni a következő leírást, Míg egy védántista szvámí, vagy egy Srí lankai buddhista badarságnak titulálná az egészet.
A szútra a mahávidéhának („Nagy Testnélküli”) nevezett módszert írja le, amely szerint kivetítjük az elménket a testünkből, és elképzeljük, hogy valahol máshol vagyunk. Ha elérjük ezt, de még mindig érzékeljük a durva fizikai testünket, akkor elképzeltnek (kalpita) nevezzük. Ha pedig teljesen megállapodtunk a kivetített testünkben, és függetlenné váltunk a durva testünktől, akkor el nem képzeltnek (akalpita) vagy valóságosnak nevezik. Először a kalpitát gyakoroljuk, majd az elvezet az akalpitához. Ha tökéletességre vittük, akkor a „Nagy Testnélküli”-nek nevezzük.
Mint ahogyan az Illuzórikus Test Jóga esetén is, a képzeletünk által teremtett testet vetítjük ki. És mint ahogyan a Vigjána-bhairava esetében, hipotetikusan valósnak fogadunk el valamit, amiről tudjuk, hogy nem valóságos (az álmainkat). Ezt azért tesszük, hogy csökkentsük a ragaszkodást és az azonosítást a durva fizikai testünkkel, és az éber állapottal. A ragaszkodás az egóból (ahankára) áll. Az a hiedelem, hogy „Ez a test vagyok” akadályoz meg bennünket abban, hogy megvalósítsuk önmagunkat tudatként.
Vjásza elmagyarázza, hogy ez a gyakorlás lecsökkenti a szenvedéseket, a karmát, és annak háromféle gyümölcsét. Azt is mondják, hogy megszünteti a tamaszt (tompaság), és radzsaszt (izgatottság), amelyek befedik a szattvát (intellektust) az elmében. Így, ahogy a buddhista szöveg magyarázta, a „ragaszkodások és tudatlanság” lecsökken, és a „pránák, nádík és binduk” megtisztulnak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése