A homokvár

Tegnapelőtt homokoztunk a kislányommal, Gauranga-lilával. A legtöbb szülő általában elviszi a gyerekét a játszótérre, és utána leül a padra az okostelefonját nyomkodni. Én viszont úgy döntöttem, hogy ha már itt a jó lehetőség, és miénk a homokozó, akkor igazából belevetem magamat a játékba, és építünk egy nagy homokvárat. Pinci egyből ásott egy jó mély tavat, ami inkább kútra hasonlított, és teleöntötte vízzel. Onnan termelte nekem a vizes homokot, amiből remekül meg lehetett építeni a várfalat. Négyszögletes vár lett, rendesen körbeárkolva, méghozzá az árok lejtett is, és ha az egyik végén beleöntöttük a vizet, akkor a kútba folyt le az egész. A várfalon belül egy nagy kerek bástya volt, ami jól kimagasodott. Még lehetett volna cifrázni, nem mondom, de hát rég homokoztam :-) Jó, nem volt olyan szép, mint az ábrán lévő, de dolgoztunk vele, az biztos!

Amikor elkészültünk vele, és már indulni akartunk, Pinci ünnepélyesen begyalulta a földbe az egészet. Hiába próbáltam alkudozni vele, hogy hadd maradjon meg egy kicsit a vár, ő úgy tekintette befejezettnek a művet, ha az eredményt ismét visszaáramoltattuk a Természetbe. Közben rájöttem, hogy az egész életünk olyan, mint a homokvár építése: valami maradandót és kiemelkedőt szeretnénk alkotni, de az idő könyörtelenül megsemmisít mindent, amit létrehoztunk, felépítettünk, hiszen minden átmeneti. A homokvárat is előbb-utóbb elmossa a víz, elsodorják a hullámok, vagy szétfújja a szél. Éppen ezért az embernek magába a cselekvés örömébe kell belefeledkeznie, ahelyett, hogy elkezdene ragaszkodni az eredményhez.

A gyerekek mindezt ösztönösen érzik, ezért számukra a legfontosabb dolog az életben a játék. Tudják, hogy nincs semmi értelme, maradandó haszna, vagy jelentős következménye, mégis erre fordítják az idejük java részét. Aztán jön az iskola, a munkahely, a családi kötelezettségek, és a gyermeki lélek lassacskán elfelejti az önfeledt játszás örömét, ehelyett játssza a komoly munkatársat a hivatalban, és ha szórakozni vágyik, akkor általában sörözik a haverokkal, meccset néz, plázákban költi a pénzét, vagy a legjobb esetben sportol. A gyerekeink viszont emlékeztetnek bennünket arra, hogy mi is nagyra nőtt gyerekek vagyunk, és lehet, hogy nagyobb és szebb várat tudunk építeni, mint egy hatéves gyerek, mivel ügyesebbek és ambiciózusabbak vagyunk, de a lényeg nem ez. 

A lényeg az, hogy belefeledkezzünk a játszás örömébe, jól érezzük magunkat együtt, és ne ragaszkodjunk az eredményhez, hiszen minden nap építhetünk egy újabb várat, szabadjára engedve a fantáziánkat és a kreativitásunkat. Én úgy gondolom, hogy az ember elpazarolja az életét, ha állandóan fontoskodik, görcsöl, és foggal-körömmel ragaszkodik a munkája eredményéhez. Patandzsali is azt mondja, hogy a lélek célja ebben a világban csupán a tapasztalatszerzés, és minél erősebben azonosítja magát az egójával és annak kiterjedéseivel (munkahely, család, társadalmi pozíció, szakmai tekintély, vagyon stb. stb.), annál inkább elfeledkezik az önfeledt játszás öröméről, pedig ez a legfontosabb dolog az életben. 

Játék közben annyiféle szerepet ölthetünk magunkra, de mindezt csak azért tesszük, hogy örömet okozzunk egymásnak. Nem azonosítjuk magunkat velük, mert a következő öt percben fordul a szereposztás, és egy másikat kell ugyanolyan beleéléssel eljátszani. A "való életben" viszont sok-sok évig, akár egy egész életig is eltarthatnak bizonyos szerepek, amelyeket a lélek a reinkarnáció körforgásában magára ölt a karma hatása alatt. Éppen ezért elkezdünk egyre jobban azonosulni a szerepünkkel, vagy ha nem jó a szereposztás, akkor folyamatosan szenvedünk és frusztrálódunk miatta. Amikor pedig el kell engedni, akkor fájdalmat és szomorúságot érzünk. Pinci nem érzett semmi ilyesmit, amikor a földbe döngölte a homokvárat, mert tudta, hogy ez a természet rendje, és meg kell tanulnunk derűs nyugalommal szemlélni a tünemény világ átmenetiségét. Én egy kicsit azért megsirattam a váramat, talán azért, mert vagy huszonöt éve nem építettem egyet sem, de az biztos, hogy a jövőben fogok még! Hiszen a homokvár-építés a legfontosabb dolog az életben! :-)