Ashtanga és a védikus rituálék

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Az uddzsájí hang képzése és hallgatása képviseli a hangot. A dristire (nézőpontokra) történő fókuszálás képviseli a látást. A légzés, anatómiai és pránikus értelemben is, folyamatosan a gyakorlás figyelmének középpontját képezi (akkor gyakorlunk helyesen, ha engedjük a mozdulatot, hogy kövesse a légzést, ahelyett, hogy fordítva tennénk). Amikor mindezek össze vannak kapcsolva a bandha által, (a bandh szó jelentése: „megkötni”), akkor az elme megnyugszik. Az elme megnyugvása idővel felfedi a tudatot, mivel az elme az, ami eleve befedi a tudatot felhős, homályos természete miatt. Mint ahogy a bráhma a vezető pap a négy közül a védikus rituáléban, így az Ashtanga vinyásza jóga fö alkotóeleme is az elme. Így látjuk Jágjavalkja ősi beszámolójából, hogy az Ashtanga vinyásza jóga a védikus rituálé ezoterikus elveinek pontos alkalmazása. Akár most is elvégezhetjük napi védikus rituálénkat az Ashtanga vinyásza módszer segítségével, ami lehetőséget ad, hogy felébresszük a védikus bölcsek tudását és hatalmát, akik több, mint tízezer évvel ezelőtt éltek.

Az Ashtanga vinyásza jóga gyakorlása közben sokan közülünk intuitíve érezték, hogy egy valóban ősi gyakorlásban veszünk részt, de sohasem tudtuk tényleges eredetét. Yágjavalkja párbeszéde rámutat, hogy az elvei az idők hajnala óta léteznek.

A modern gyakorlók számára fontos, hogy megértsék: az Ashtanga-jóga nem csak a legújabb edzés-őrület, amit most találtak ki, hogy formába hozhassuk vele a testünket. Amikor ezt a jógát gyakoroljuk, egy ősi tradíció részeivé válunk, amely sok vihart átvészelt. Kapcsolódjunk hát össze ezzel az időtlen bölcsességgel, és tiszteljük alapítóit és továbbadóit! Legyünk tudatában annak, hogy amikor ez a gyakorlás létrejött, sok elképzelés és gondolat, ami mai életünket és társadalmunkat alkotja, még nem létezett. És ez a tradíció akkor is létezni fog, amikor sok elképzelés ezek közül már megszűnik létezni. Időközben, folytassuk gyakorlásunkat figyelemmel és tisztelettel az ősi bölcsek iránt, és ne foglalkozzunk túl sokat azzal, hogy a modern tudósok, akik éppen hogy csak a lábujjaikkal kóstolgatják a jóga óceánját, éppen mit mondanak róla."

Megjegyzés: Talán nem lenne megalapozott Maehle eszmefuttatását és párhuzamát a védikus rituálé és az Ashtanga-jóga alapkövei között konkrét történelmi bizonyítéknak tekinteni arra vonatkozólag, hogy ez a fajta gyakorlási rendszer valóban egyidős az emberiséggel, mint ahogyan azt a Védikus rituáléról feltételezik a hinduizmus követői. Kétségtelen, hogy mindkettő, vagyis a Mímámsza és a jóga-darsana is egy-egy út Istenhez, és mint ilyenek, valóban alapvetően közös elemekkel rendelkeznek (hang, látás, légzés és elme). Ez azonban legfeljebb az Ashtanga vinyásza rendszer autentikus és hiteles voltát támasztja alá. A fentiek figyelembe vételével is könnyen lehet, hogy a teremtés hajnalán, ha gyakoroltak is olyasféle jógafolyamatot, amely Patandzsali nyolcfokú jógájához hasonlítható, elképzelhető, hogy a gyakorlás módja, a nyolc elem arányai stb. mások voltak, mint jelenleg az Ashtanga rendszerében. Ezt már csak az is alátámasztja, hogy Krishnamacharya is egész életében változtatta, csiszolta tanítási módszereit, sőt, ez Pattabhi Joisról is elmondható. Ha tehát egy-két emberöltő alatt annyit fejlődött és változott e nemes módszer alkalmazási módja, akkor elképzelhető, hogy sok tízezer évvel ezelőtt is máshogy gyakorolták az Ashtanga-jógát. Sőt, nekem éppenséggel úgy tűnik, hogy a jóga folyamatosan változó rendszer, ami alkalmazkodik az aktuális kor és közönség igényeihez. Mivel a meditáció és a pránájáma ma keveseket köt le, a fizikai gyakorlásra került a hangsúly, és minden tanár, aki megismeri és gyakorolja ezt a rendszert, valamennyire hozzátesz vagy elvesz belőle a saját elképzelése, megértése szerint. Ez azonban mit sem változtat a lényegen, hogy az Ashtanga vinyásza jóga helyes gyakorlása ugyanúgy közel vihet Istenhez és a megvilágosodáshoz, mint bármelyik másik hiteles út.