Az elkerülhetetlen fájdalom

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Szükséges, karmikus fájdalom

A fájdalomnak ezt a formáját a nyugatiak számára nehezebb megérteni, mivel a karma fogalma is szerepel benne. Múltbeli tetteink, szavaink és gondolataink által hoztuk létre azt, akik ma vagyunk, beleértve, Patandzsali szerint, a testünk típusát, az életünk hosszát, és a halál módját, amit át fogunk élni. Amikor Patandzsali azt mondta, hogy a jövőbeni fájdalmat el kell kerülni, nem beszélt a múltbeli fájdalomról. Ebben a kontextusban a múltbeli fájdalom az a fájdalom, amit a múltbeli tetteinkkel létrehoztunk. Most vagy a jövőben fogjuk megtapasztalni. Nem ítélhetjük el múltbeli tetteinket. Ha a tetteink magjai kicsíráztak, a tettekhez kapcsolódó karmát nem lehet megakadályozni, és a belőlük származó fájdalmat el kell viselnünk, méghozzá nem felháborodva tűrni, hanem önként elfogadni, mint olyat, ami nekünk rendeltetett. Ha önként elfogadjuk, akkor karmikus tisztuláshoz fog vezetni, és el fogja égetni az adott fájdalomhoz kapcsolódó múltbeli karmát.

Az életben időnként át kell esnünk elengedési folyamatokon, és ezek nem lehetnek teljesek a fájdalmas érzések nélkül. A gyász egy ilyen folyamat példája lehet. Senki nem vonja kétségbe, hogy egy szeretett hozzátartozó halálát egy esetlegesen hosszú gyász-időszak követheti, mely alatt hozzászokunk az elengedés gondolatához. Ezek a folyamatok csak akkor érhetik el céljukat, ha szándékosan és tudatosan belekezdünk.

A karmikus fájdalom egy ászanában az a fájdalom, amitől nem tudunk megszabadulni az anatómiai tudakozódás vagy a részletekre való odafigyelés által. Ha minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy kijavítsuk a pózt, és a fájdalom mégis megmarad, akkor lehet, hogy szükséges, karmikus fájdalomról van szó, amit el kell viselnünk. Egy jógi számára nagy kihívást jelenthet, ha tudja, hogy minden tőle telhetőt megtett, mégis tovább szenved. Sok ember ekkor hagyja abba a gyakorlást, mert úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak vele. Ha mégis sikerül folytatnunk a gyakorlásunkat, akkor ezáltal tápláljuk a tapaszt, a képességet, hogy a nehézségek ellenére is fenntartsuk a gyakorlásunkat. Ha nem vagyunk hajlandóak keresztülmenni a karmikus fájdalmon, és elviselni, akkor megáll a jógikus fejlődésünk.

Ebben a tekintetben a jóga hasonlít egy házassághoz. Amikor összeházasodunk, elkötelezzük magunkat a partnerünk mellett jóban-rosszban. Ugyanerre a megingathatatlan elkötelezettségre van szükség az ászana-gyakorlásban is. Ennek azonban intelligens elköteleződésnek kell lennie. Képesnek kell lennünk egyértelműen azonosítani, hogy a fájdalom a helytelen technika elkerülhető következménye, vagy pedig a múltban elkövetett bűneink következménye. ezt úgy érhetjük el, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy helyesen végezzük az ászanákat, és ezért kétségek nélkül biztosak lehetünk abban, hogy nem elkerülhető az a fájdalom, amit átélünk.

Figyelmeztetés: Ha nem vagyunk képesek helyesen meghatározni a fájdalom jellegét, azzal még rosszabbá tehetjük a dolgokat. Ne feledjük, hogy az ászana közben tapasztalt fájdalom túlnyomó többsége szükségtelen, és a hibás technika következménye. Sohase fogadjuk el, hogy karmikus fájdalmat élünk át, amíg kétség nélkül kizártuk annak a lehetőségét, hogy a helytelen végrehajtás okozza. Ez a pont rámutat az anatómiai kutatás fontosságára. Ha megfelelő megértéssel rendelkezünk a test anatómiai elveiről, valamint a szóban forgó pózról, akkor tudni fogjuk, hogy mindent megtettünk-e a fájdalom elkerüléséhez. Az anatómiai tudás segítségével határozhatjuk meg, hogy a fájdalmunk karmikus vagy sem.

Az előző bekezdésekben részletezett utasításokkal könnyedén vissza lehet élni. Sok esetben a gyakorlók örömmel elfogadják a tényt, hogy a fájdalom, amit átélnek, szükséges, és így nem kell felelősséget vállalniuk arra, hogy megváltoztassák az ászanához fűződő viszonyukat. A fájdalom helyes meghatározásához keressünk fel egy olyan jógaoktatót, aki részletesen ismeri az anatómiát és az ászanák összhangját. A következő rész semmiképpen nem helyettesíti az orvosi szakvéleményt. Ha folyamatos fájdalmat tapasztalunk, akkor feltétlenül vitassuk azt meg a kezelőorvosunkkal!"

Szükséges és szükségtelen fájdalom

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Kreatív diszkomfort

Az ászana gyakorlása közben fontos, hogy megértsük a különbséget a fájdalom és a diszkomfort között. Amikor nyújtunk egy izmot, vagy kitartunk egy pózt, mely sok erőt követel, az elkerülhetetlenül magában foglal egy bizonyos mennyiségű diszkomfortot. Ez a diszkomfort az izom nyújtásából, erősítéséből származik, és mindkettő a gyakorlás céljai közé tartozik. Az ászanával kapcsolatban tehát elmondhatjuk: „ha nincs diszkomfort, akkor nincs eredmény sem”. (Azok a pózok, amelyeket pránájáma vagy meditáció közben hosszú ideig ki kell tartani, kivételt képeznek, mert teljesen kényelmesnek kell lenniük.) Ha viszont a diszkomfort fájdalomba csap át, akkor sérülések következhetnek be. Ez különösen igaz abban az esetben, ha a fájdalmat ízületben, a szalagokban vagy inakban érezzük. Ha fájdalmat érzünk, akkor vissza kell fognunk magunkat, vagy módosítani kell a pózt, és pontosabban kell dolgozni, hogy vissza tudjunk térni a diszkomfort zónájába. Az anatómiai ismeretek segítik ezt a folyamatot.

A gyakorlóknak analizálniuk kell a pózokat, és folyamatosan javítaniuk kell a végrehajtásukat, míg a tudatosság az egész testben ki nem terjed. Amikor ez megtörténik, a továbbiakban alig érezzük a testünket. Ez paradoxonnak tűnik, de főleg akkor érezzük a testünket, amikor valami nincs rendjén. A negatív visszajelzés hiánya azt mutatja, hogy minden rendben. Amikor a test megfelelő összhangban van, a nyugalom és szilárdság, ugyanakkor ragyogó könnyedség állapotát éljük át. Az elme ragyogóvá és nyugodttá válik, és megszabadul az ambíciótól és az egoisztikus hajlamoktól. Ezt az állapotot kell keresnünk. Ez elősegíti a meditációt. Amikor ezt a minőséget elértük a pózban, akkor a póz alkalmas alapot szolgáltat a jóga magasabb ágai számára.

Nincs értelme arra várni, hogy hirtelen, csodálatos módon bekövetkezik ez az állapot, ha ugyanolyan hibásan hajtjuk végre a pózokat újra és újra. A hibás cselekvésből nem várhatunk helyes eredményt. A hibás pózok további hibás pózokat okoznak a jövőben.

Szükségtelen fájdalom

Bármilyen fájdalom, amit az ízületekben, szalagokban, inakban, vagy az izmok eredésénél és tapadásánál tapasztalunk, valószínűleg szükségtelen fájdalom. Ez a fajta fájdalom jelenti az ászanák közben tapasztalt fájdalmak java részét. Teljességgel elkerülhető, és majdnem mindig a helytelen technika okozza. Ez merész állításnak hangzik, de ezt a fajta fájdalmat könnyű felismerni, mert hamarosan megszűnik, ha megvizsgáljuk és kijavítjuk a póz összhangját. Ebből az okból mindig azt kell feltételeznünk, hogy a fájdalom, amit érzékelünk, miközben egy pózt végrehajtunk, a szükségtelen fájdalom kategóriájába tartozik. Mindezt a fájdalmat el lehet kerülni, ha a póz anatómiai vizsgálatának módszerét alkalmazzuk. Ha folytatjuk a szükségtelenül fájdalmas gyakorlást, akkor az eleve létező negatív tendenciákat (például az önkínzásra, perfekcionizmusra vagy egoizmusra irányuló hajlamot) erősíteni fogjuk, ahelyett, hogy gyengítenénk."

Core destruction tíz percben

Tegnap leteszteltem ezt a kis core-erősítő gyakorlatsort az Ironosokon meg magamon, hát mi tagadás, jól leizzadtunk benne! Egy-két gyakorlatnál (L-sit, lólászana) esélytelen volt az egy perc egyben, de biztos vagyok benne, hogy gyakorlással simán elérhető! Úgyhogy mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a gyakorlatsort, ami csupán tíz percet vesz igénybe, gyakorlás vagy edzés előtt-után beilleszthető, és ha már tökéletesen megy, akkor meg lehet próbálni két-három kört is belőle! Csupán azok kedvéért, akinek nem elég erős a core-izomzata, vagy aki azt gondolja, hogy a jóga nem fejleszti kellőképpen az erőnlétet :-) 

A feladat tehát a következő: hajtsd végre a tíz jógapózt (street workoutos kifejezéssel statikus kitartást) közvetlenül egymás után, szünet nélkül, mindegyiket egyperces időtartamban. Ha összeestél, akkor szedd össze magad, és újra vedd fel a pózt, amíg le nem telik az egy perc! Figyelj a technikára, ne nagyold el!

1. Csaturanga-dandászana (fekvőtámasz): lábak csípőszélességben, talppárnán támaszkodunk, könyök a törzs mellett, de nem támasztjuk be a törzs alá, kis rést hagyunk. Vízszintes a felkar, függőleges az alkar, az egész törsz (fej, vállak, popsi) könyökmagasságban vízszintesen. Erősen húzd be a hasadat, lélegezz mélyen és hosszan az orrodon keresztül mindegyik gyakorlatban! Haladó változatok: ujjhegyeken, egy lábon, egy kézen, esetleg csak tenyéren (planche), lehet cifrázni ahogy jólesik, de a törzs maradjon meg vízszintesen!

2. Návászana (csónakpóz): A törzs és a lábak 45 fokos szögben vannak a talajhoz képest, az ülőcsontokon támaszkodunk. nyújtott térd, spiccel a láb, egyenes a derék, emelkedik a szegycsont. A karok vízszintesen a törzs mellett, de nem fogjuk a lábunkat! Haladó változatok: Karok magastartásban a fülek mellett, a szöget a törsz és a lábak között lehet csökkenteni vagy növelni, amelyik nagyobb kihívásnak tűnik. De a derék maradjon egyenes, és a tőrzs és a lábak egyforma szögben legyenek a talajhoz képest.

3. Alkartámasz (Plank): Alkarok párhuzamosan vállszélességben a talajon, a többi ugyanaz, mint az első gyakorlatnál. Haladó változatok: egy lábat, egy kart vagy átellenes lábat-kart lehet emelni fél-fél percre)

4. Púrvóttánászana (hátulsó deszkapóz): tenyerek a vállak alatt, nyújtott ülésből kinyomjuk a medencét, talpakat lefeszítjük. A medencét próbáljuk vállmagasságba vagy még följebb tolni, a fejet hátra lehet engedni. Haladó változatok: Ujjhegyeken, egy kart vagy egy lábat (esetleg egyszerre egy kart és egy lábat) emelhetünk, de ne eresszük lejjebb a medencét!

5. Utthita-dandászana (L-sit): nyújtott ülésből kiemeljük magunkat, a medence kicsit hátra megy a karok között, a tenyerek kb a combközép mellett vannak. Vízszintesen tartjuk a lábunkat e levegőben, egyik sarok sem ér le. Eleinte könnyítésként egyik sarkat lent tarthatjuk, de a térdek akkor is nyújtva vannak. Haladó változatok: ujjhegyeken, vagy tovább emelhetjük a lábakat V-sitbe (45 fokban van a láb a talajhoz képest) vagy ha tudjuk, mannába (láb a fej fölött). Szóval lehet tolni neki! De ha már ki tudod tartani egy percig a levegőben leeresztés nélkül, az is szép teljesítmény! :-)

6. Vaszisthászana (oldalsó deszakpóz): forduljunk ki oldalra, a két boka egymás fölött, külső talpélünkön és a kifordított tenyerünkön támaszkodunk. Fontos, hogy a törzs legyen  a tenyér és boka közötti vonal fölött. Másik kart lehet emelni, sőt, a felül lévő lábat is, akár meg is foghatjuk a kezünkkel a lábujjakat, de a fenekünket ne toljuk ki hátra. A lényeg azonban az, hogy a medencét minél magasabbra emeljük, hónaljmagasságban vagy még tovább, anélkül, hogy kifordítanánk. A támaszkodó kar legyen mindig függőleges. Mindkét oldalon fél-fél percig tartsuk ki. Haladó változatok: lábujj-fogással, vagy ujjhegyeken támaszkodva.

7. Ardha-návászana (félcsónakpóz, hollow body position): Hanyatt fekvésben szorítsuk oda a derekunkat a talajhoz, a vállat és lapockát emeljük meg. A lábakat emeljük minimális magasságba nyújtott térddel, spiccelve, ás a karokat nyújtsuk ki a fejünk fölé, eresszük hátra, amennyire tudjuk. Folyamatos hasprés közepette emeljük a lapockákat, és nyomjuk le a derekunkat. Haladó változat: A póz megtörése nélkül lehet ringatózni előre-hátra.

8. Majúrászana (pávapóz): Támasszuk be a könyökünket a hasunk alá, a tenyerek egymás mellett, ujjak hátrafelé néznek. Emeljük ki magunkat, csak a tenyereken támaszkodva. A térd nyújtva, lábfej spiccel, bár eleinte könnyítésként behajlíthatjuk és oldalra kifordíthatjuk a térdünket. A vállat-mellkast kiemeljük, hogy ne legyen domború a hát. A cél a teljesen egyenes törzs és láb, sőt, egy kicsit rá is lehet homorítani, de a fej és a lábfej mindig legyen azonos magasságban. Haladó változatok: megpróbálhatjuk ujjhegyeken, vagy a könyököt kihozhatjuk a hasunk alól a törzs mellé (elbow lever), de ez nem könnyű változat!

9. Lólászana (ingapóz): A tenyereken támaszkodva húzzuk be a térdünket a mellkashoz, a sarkunkat pedig a fenekünkhöz. A lábszárak párhuzamosak, a követelmény az, hogy a lábujjak ne érjenek a talajhoz, ne támaszkodjunk rájuk. Minden súlyt vigyünk a tenyerekre, és emeljük a medencét, amilyen magasra csak tudjuk. Haladó változat: Emeljük a medencét minél magasabbra, és ha már fel tudjuk húzni egészen zsugor-kézenállásba, akkor keressük meg azt a pontot a lólászana és a zsugor-kézenállás között, ahol a legnehezebb kitartani. Esetleg lehet föl-le mozgatni, de szigorúan csak erőből, nem lendülettel. Ujjhegyeken is lehet próbálkozni.

10. Úrdhva-dhanurászana (jógahíd): Hanyatt fekvésben  a talpakat húzzuk a fenekünkhöz, a tenyereket pedig tegyük a vállunk alá. Nyomjuk ki magunkat hídba, a lábfejeket fordítsuk be párhuzamosra, csípőszélességben, a könyököket is forgassuk befelé. Sétáljunk minél közelebb a tenyerekkel a talpakhoz, nyújtsuk a térded és a könyököt. Nyomjuk fel a medencét, amilyen magasra csak megy. Haladó változatok: egy lábat, egy kezet, esetleg átellenes kezet-lábat elemelhetjük a talajtól.

Ha megvoltunk vele, akkor mehet egy kis savászana, utána neki lehet látni az újabb körnek. De garantálom, hogy egy helyesen végrehajtott kört is meg fogunk érezni, úgyhogy akár reggeli tornának vagy napközben ebédszünetben is le lehet tolni. Mindenkinek jó core-erősítést kívánok!

Természetfeletti érzékelés

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.37. tatah prátibha-srávana-védaná-darsászváda-vártá dzsájanté

tatah – onnan; prátibha – megvilágosodás; srávana – természetfeletti hallás; védaná – természetfeletti érintés; darsa – természetfeletti látás; ászváda – természetfeletti ízlelés; vártá – természetfeletti szaglás; dzsájanté – létrejön.

Abból megvilágosodás, természetfeletti hallás, érintés, látás, szaglás és ízlelés származik.

Az „abból” azt jelenti, hogy az előzőleg leírt szamjamából. Ez egy másik egyértelmű jele annak, hogy az elősző szútra nem az önvalóról szóló tudásról beszélt. Az önvalóról szóló tudás nem eredményez ilyen képességeket. Valójában megakadályozzák az önvalóról szóló tudást, mert az egó vagy én-ség elkezd ragaszkodni hozzájuk és sajátjának tekinti őket. Az azonosítás bármilyen ilyen formája azonban megakadályozza azt, hogy eggyé váljunk a határtalan tudat óceánjával.

Hogyan jönnek létre ezek az erők (sziddhik)? Az elsőt, a megvilágosodást (pratibhá) már leírta a 3.33. szútra. Ez az intellektus minősége, ami a diszkriminatív tudást (vivéka khjátéh) megelőzően jelenik meg. A másik öt az öt érzékszerv természetfeletti kifejlődése. Emlékezzünk vissza arra, hogy a szánkhjában az érzékek és az öt durva fizikai elem az öt finom elemből (tanmátrából) nyilvánul meg. A tanmátrákat az érzékek és a durva elemek finom esszenciájaként foghatjuk fel. Hasonló módon az ahankárát vagy egót tekinthetjük a világ finom esszenciájának, ahogyan mi ismerjük, a kozmikus intellektust pedig az egó finom esszenciájának.

Amikor a jógi elérte a szattvikus intellektus szintjét, és gyakorolta az előző szútrákban említett szamjamákat, közvetlenül tapasztalja a finom esszenciát. Például látás helyett az isteni fényt látja, ami maga a látás, és vele együtt mindent, amit látni lehet. A hallás helyett az isteni hangot hallja, és azzal együtt mindent, amit hallani lehet.

Vjásza elmagyarázza, hogy minden finom, rejtett, távoli, múltbeli és jövőbeni dolgot érzékel, és sok mitológiai történetet találunk, amelyekben különböző emberek szert tesznek ilyen képességekre. Amikor a vak Dhritarástra király végignézett a kuruksétrai csatamezőn, amelyiken az összes fia és rokona összegyűlt, hogy megöljék egymást, szekérhajtója, Szandzsaja isteni hallásra tett szert, hogy minden eseményről be tudjon számolni a vak királynak. Újonnan szerzett képességével mindent hallott, ami elhangzott a csatamezőn, és el tudta mondani Dhritarástrának.

Egy másik példa a mennyei látás, amire Ardzsúna tesz szert, amikor megkéri Krisnát, hogy mutassa meg neki kozmikus formáját (Visvarúpa), hogy láthassa az Urat, amint az összes univerzumot magába foglalja. A következő szútra tovább magyarázza mindezt."

Fehérjebomba

Megfogadtam, hogy nem fogok keresztes hadjáratot indítani a vegánizmus mellett, ha már egyszer egész eddigi életem arról szólt, hogy amiről éppen meg voltam győződve, arról igyekeztem meggyőzni a világ többi részét tűzzel-vassal. Hát hiába, én már csak ilyen forradalmár lelkületű egyed vagyok, bár lassacskán ez a tűz talán higgad, vagy inkább érik bennem, és bár töretlenül keresem a saját utamat, a lángok most már inkább csak barátságos fényként ragyogják be a tőlem eltérően gondolkodók arcát. Legalábbis remélem.

Mindazonáltal, bár már huszonegynéhány éve vagyok vegetáriánus, idén tavasszal álltam le a tejtermékekkel, Orsi hatására, aki akkor már több hónapja nem evett semmiféle tejterméket. Én viszont, szinte egész vegetáriánus pályafutásom alatt azért szép mennyiségben toltam a sajtot, túrót, tejfölt, joghurtot, és a tejtermékek minden létező válfaját, még gyúrós kazein-port is. Hiszen a tej élet-erő-egészség, mint tudjuk. Március környékén azonban úgy éreztem, hogy már annyira eltelítődtem kazeinnel, hogy igazából le kéne állni vele. Ehelyett a növényi fehérjeforrásokra (hüvelyesek, olajos magvak, kendermagliszt, tökmagliszt, humusz, tofu, spenót, stb.) álltam rá, jó néhány superfooddal kiegészítve. Az első pár hét után úgy éreztem, hogy sokkal jobb a közérzetem, gyorsabb az emésztésem, több energiám van. A finomított liszteket és cukrokat már régebb óta kerülöm, és amióta a tejterméket elhagytam, nem is fogytam szerintem, legfeljebb szálkásodtam, a zsírszázalékom csökkent. De mindezt csak vizuálisan tudom megbecsülni, mert a mérlegem kijelzője elromlott, így egy stresszfaktorral kevesebb van az életemben :-) Nem érzem, hogy hiányozna a tejfehérje, vagy hogy bármi többletet adott volna, és utólag tudtam meg, hogy tudományos kutatások által igazoltan a kazein az egyik legkártékonyabb fehérje, szinte még veri is a többi állati fehérjét, de legalább azonos osztályba lehet sorolni velük.

Nos, nem is lenne ezzel semmi gond, hiszen a jógik az ahimszá elve miatt is vegetáriánusok szoktak lenni, sőt, sok a vegán is közöttük, nem csak nyugaton, hanem még Indiában is. Azonban érdemes ezt a vegán trendet szembeállítani, mint ahogy annak idején tettem az egyik legnépszerűbb blogbejegyzésemben (Paleó vs Vegán) azzal a tendenciával, amit a nyugati táplálkozástudomány, egy sor divatos fogyókúra és diéta (Atkins, Paleo, Hollywood, Norbi Update stb), valamint a sporttáplálkozás általában hangsúlyoz, mégpedig azt, hogy fehérjét fehérjével kell enni, mert minél több fehérjét eszik valaki, annál egészségesebb lesz. És persze a fehérjék közül az állati fehérjét emelik elsődleges rangra a növényi fehérjével szemben. Ha fogyni akarsz: vesszen a szénhidrát, éljen a fehérje! Ha izmosodni akarsz: egyél halat csirkével, desszertnek pedig tejsavó-proteint! Ki van ez találva, hiszen a húsiparnak egyszerre érdeke az is, hogy a tejterméket is vegyék, és ezért mindenkivel el kell hitetni, hogy akkor lesz egészséges, ha minél több állati fehérjét eszik. A testépítők minimum 2-3 gramm fehérje bevitelére törekszenek testsúly-kilogrammonként, és az elvileg természetesebbnek mondható street workoutosok között is sokan vannak, akik ugyanúgy gyúrós étrendet követnek és tömik maugukat tépkiegészítőkkel.

Lehet, hogy rövid távon látványos eredményeket hoz a fehérjedús étrend, lemegy a zsír, feljön az izom, csak egyre nem gondolunk: hogy milyen hosszútávú következményei lehetnek mindennek? Az állati fehérjék jelenléte a bélrendszerben általában taccsra teszi a bélflórát, ami azt eredményezi, hogy egyre kevesebbet tudunk megemészteni és beépíteni a bevitt tápanyagokból, a többi pedig megy  a zsírdepóba. Igaz, hogy fáradságos munkával, de végül a túl sok fehérjét is zsírrá alakítja a szervezet, ha nem tudott megbirkózni vele. Közben állandósul a fáradtságérzet, amit legfeljebb kávéval, energiaitallal vagy egyéb pörgető tápkiegekkel tud leküzdeni a sportoló, mert az "ideális" fehérjebevitel mellett arról is van elképzelése, hogy mennyit kellene edzenie egy nap. Csakhogy a szervezetet eleve leterheli a sok állati eredetű tápanyag, miközben enzimet édeskeveset kap hozzá, hogy megeméssze. Hiszen enzimek csak a nyers növényekben vannak. Ugyanakkor a szervezet elsavasodik, elnyálkásodik, és mindenféle fertőzések melegágyává válik. 

És itt jön be az, amivel eddig talán nem voltunk tisztában. A fehérje-dilemmáról már régebben írtam, de akkor még én is azt gondoltam, hogy minden áron minél több fehérjét kell enni, mert az az egészséges. Colin T. Campbell 2004-ben adta ki a Kína-tanulmányt, mely tavaly magyarul is megjelent. Ez a könyv alapjaiban rengeti meg mindazt, amit eddig a dietetikusok szajkóztak, már-már isteni magasságokba emelve az állati fehérjéket. Még csak a 113-adik oldalon tartok benne, de ha eddig nem lettem volna vegán, ezután a könyv után bizonyára rászántam volna magamat.

Nos, pár eredmény, amire Campbell és tudóstársai jutottak: az átlag nyugati ember elfogyasztott napi kalóramennyisége több, mint 20%-át viszi be állati fehérje formájában. Ez általában testsúly-kilogrammonként másfél gramm fölötti fehérjét jelent. Az ilyen mennyiségű állati fehérje erőteljesen hozzájárul a daganatos és szív-érrendszeri betegségek kialakulásához, szinte függetlenül a genetikai hajlamtól, a stresszorok és karcinogén vegyületek mennyiségétől, valamint az életkortól. 

Campbell kísérletei azt bizonyítják, hogy ha 10% alá csökkentjük a napi fehérje-bevitelt, akkor mindezek a tényezők drasztikusan esnek. Ha pedig az állati fehérjéket teljességgel kizárjuk, és növényire cseréljük őket, akkor még a magasabb bevitel esetén sem alakulnak ki a krónikus betegségek. Én mindig is azt gondoltam, hogy a kevesebb több, vagyis teljesen fölösleges testsúly-kilogrammonként napi kettő vagy még több gramm fehérjét fogyasztani. Főleg, ha állati eredetű, mert azzal még egy csomó koleszterin és karnitin is bejut, ami a szívinfarktus és az érelmeszesedés melegágya. Amikor pedig rákot kapunk, vagy szívinfarktust, vagy stroke-ot, akkor nem az fog érdekelni bennünket, hogy mekkora a bicepszünk. Mág ha valaki tisztán növényi fehérjéket is fogyaszt, napi 40-50 grammos mennyiség bőven elegendő, maximum a napi 1g/kg, amiből még izmot is lehet építeni. Ennél többet növényi proteinből nem is nagyon tudna bevinni az ember, legfeljebb ha fehérjeport eszik (borsó, szója, búza, rizs, hemp stb. proteineket lehet kapni, nem is drágák), de szerintem ez is fölösleges. 

Lehet, hogy lassabban épül az izom, de szerintem ez is egy tipikus nyugati dolog, hogy minden eredményt azonnal akarunk, de nem is marad meg sokáig. Én magam láttam olyan kigyúrt testépítőt, aki egy év alatt "leeresztett" egy normális ember méretére, amikor abbahagyta a tápkiegészítőket és az intenzív gyúrást. Mi lenne, ha a sportot a mozgás öröméért, az egészségért és a stresszolgás miatt csinálnánk, nem pedig azért, hogy jól nézzünk ki? Ha valaki rááll a vegán diétára, és rendszeresen mozog, jógázik, edz, akkor úgyis meglesz a jó kinézet, ami egész életére megmarad, az egészségével egyetemben, ha folytatja a mozgást. Én legalábbis szeretném a nekem ebben a testben szánt időt aktívan és boldogan eltölteni, ahelyett, hogy különböző betegségekkel küszködnék egész életemben. Ennek természetesen ára van, például nem ehetek pizzát, fagyit vagy cukrozott üdítőket. De amennyire visszaemlékszem, amikor ezeket ettem kilószámra, akkor sem voltam boldogabb, mint most. Sőt, a jóga is nehezebben ment. Most pedig, amikor kinyitom a hűtőt, azon gondolkodom, hogy melyik gyümölcsnek vagy zöldségnek lássak neki, mert olyan sok finomat alkotott a természet, csak győzzük megenni! 

Az állati fehérje tehát nem egészségbomba, hanem egy időzített bomba. Minél tovább ülünk rajta, annál biztosabb, hogy egyszer felrobban, és azt nem fogjuk megköszönni. lehet legyinteni, de tudományos tényekkel elég nehéz vitatkozni, maximum figyelmen kívül lehet hagyni, és ha jön a baj, akkor megmagyarázni, hogy nem is a hús meg a tejtermék miatt van, hanem valami más miatt. De a helyzeten ez nem fog változtatni. Szóval ha én nem voltam eléggé meggyőző, akkor mindenkinek ajánlom, hogy szánja rá az időt a Kína-tanulmány elolvasására, hatha az majd meggyőzi, hogy álljon át a vegán étrendre. Tudom, hogy nem könnyű, de megéri, mert az egészség az a hosszú távú befektetés, ami minden körülmények között megtérül.

Az önvalóról szóló tudás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.36. szattva purusajór-atjantászankírnajóh pratjajávisésó bhógah parárthatvát szvártha-szamjamát -purusa-gjánam

szattva – intellektus; purusajóh – a purusának; atjanta – rendkívül; aszankírnajóh – különbözőnek; pratjaja – koncepció; avisésah – nem egyértelmű; bhógah – élmény; parárthatvát – az objektív tudatosságtól; szva – saját; artha – szubjektív tudatosság; szamjamát – szamjama által; purusa-gjánam – a purusa ismerete.

Az a tapasztalat, ami más célt szolgál, az intellektus és a tudat hibás összetévesztéseként van meghatározva, pedig a valóságban teljességgel különböznek. Ha arra irányítjuk a szamjamát, ami a saját céljából létezik, szert tehetünk a purusáról szóló tudásra.

Ez egy nehéz, de nagyon hálás szútra, ha helyesen megértjük. A szanszkrit kifejezés, amivel itt az intellektust illetik, a szattva. A gyakorlás, tanulás és elkülönülés segítségével meg kell szabadítani a közönséges intellektust minden tompaságtól (tamasz) és izgatottságtól (radzsasz). Csak a szattvikussá változtatott intellektus válhat a felszabadulás alkalmas eszközévé. A szánkhja szerint, az intellektus az első megnyilvánulás, ami a tiszta szattva formájában kiárad a természetből (prakriti). Tehát az intellektus természetes formája a száttvika forma. Az evolúciónak köszönhetően azonban, amit a jóga az eredeti, tiszta, természetes állapotból történő degenerációnak tekint, az intellektus beszennyeződött. Ha az intellektust sikerült visszaállítani eredeti állapotába, akkor meditálhatunk az intellektus és a tudat közötti különbségen. Ez a meditáció idővel elvezet a felszabaduláshoz.

Most pedig meg kell határozni a „tapasztalat” szót. Az alkalmazott szanszkrit kifejezés a bhóga, amit „élvezetnek”, „érzékkielégítésnek” is fordíthatnánk. A Mundaka Upanisad két madár történetét mondja el, amelyek az élet ugyanazon fáján ülnek. Az egyik élvezi, „csipegeti” a fa gyümölcseit, az élvezet és fájdalom gyümölcseit. Ez a madár a konceptuális, feltételekhez kötött, vagy egoikus önvaló, amelyet az indiai filozófiában néha dzsívának neveznek. A másik madár csak csendesen néz, mint egy szemtanú. Ez a valódi önvaló, vagy tudat, amelyet általában átmannak vagy purusának neveznek. Az első madár, amelyik az élvezet és fájdalom gyümölcseit csipegeti, kétségbeesésbe és tudatlanságba zuhan. Amikor azonban megfordul, és felismeri barátja, a tényleges önvaló dicsőségét, az első madár is felszabadul.

A feltételekhez kötött önvaló azt hiszi, hogy birtokolni, gyűjteni és élvezni tudja a jelenségeket, és ezt a folyamatot nevezzük bhógának, vagy tapasztalatnak. A valódi önvaló vagy tudat csupán csendben figyel, szemtanúskodik. Ez a valódi jóga vagy felszabadulás állapota. A bhóga és a jóga ellentétesek. Vagy az „adok-kapok” játékban hiszünk, abban az illúzióban, hogy összegyűjthetjük vagy elveszíthetjük az élményeket (ezt nevezzük tapasztalatoknak), vagy pedig örökre szabadok leszünk. A jóga tanulója, aki mostanra megtapasztalta az emberi érzelmek teljes skáláját, most a jógát és a tudatot akarja átélni (bhóga). De a tudat túl van a tapasztalatokon, mivel a tapasztalat meghatározása szerint átmeneti és változékony. A tudat viszont örök és sérthetetlen; túl van a tapasztalatokon, és meg kell valósítani. A megvalósítás megszabadít az élmények iránti szomjtól. Ezt a szomjat semmilyen élmény nem tudja csillapítani. Ellenkezőleg, az élmény mindig új szomjat hoz létre az új élményekre.

A szútra elmagyarázza, hogy az élmények a látó érdekében léteznek, ahogy Patandzsali állítja. Ezért nevezik a látót „mély valóságnak”, annak a valóságnak, amit nem lehet mélyebb rétegre redukálni. Az, ami a saját célja érdekében létezik, a Szánkhja-káriká szerint a purusa (tudat). Ha a tudat nem önmaga, hanem valami más érdekében létezne, akkor a tudat alatt a valóságnak egy még mélyebb rétegét kellene feltételeznünk. Ez nem lehetséges, hiszen a tudat már eleve a forma nélküli Abszolút.

Akkor egészen pontosan mi az, amire a szamjamát irányítanunk kell, hogy elképzelést kapjunk az önvalóról? Emlékezzünk vissza arra, hogy a szamjamában objektív szamádhiról van szó, amit Patandzsali meghatározása szerint nem lehet a purusára irányítani. Ezt H. Aranja is megerősíti, aki azt mondja: „A purusa önmagában nem lehet a szamjama tárgya”A szamjamát itt a purusa képére vagy koncepciójára végezzük, amit az intellektus kifejlesztett. „A purusáról szóló tudás formájára irányított szamjama által szert teszünk a valódi purusáról szóló tudásra.” Most már érthető, hogy miért csak a száttvika intellektus alkalmas egy ilyen kutatásra. A tamasz és radzsasz által eltorzított intellektus sohasem képes helyes tudáshoz jutni. Vjásza azt mondja a kommentárjában, hogy a tudat gondolatára vagy koncepciójára irányított szamjama belső tudáshoz (pragjá) vezet, aminek a tárgya a purusa.

Miért fontos mindez? A belső tudás (pragjá) nem az intellektus tulajdonsága-e továbbra is?

Ahogyan a 2.27. szútrából tudjuk, a belső tudás hétrétegű és az előfeltétele, illetve megelőző szintje a diszkriminatív tudásnak (vivéka khjátéh). A diszkriminatív tudás az a gyógyszer, ami kigyógyít a betegségből – a feltételekhez kötött létből, amit a tudatlanság (avidjá) okozott, és így visszatérhetünk az egészséges állapothoz, ami a felszabadulás (kaivalja).

Most már a diszkriminatív tudás felébred az intellektusban. Hogyan lehetséges ez? Nem azt jelenti-e a felszabadulás, hogy megállapodunk a tudatunkban? Vagy rendelkezünk diszkriminatív tudással, vagy nem, ami azt jelenti, hogy változékony. Ha egy előtte ismeretlen dolgot megismerünk, akkor az intellektusban jelenik meg. A tudat azonban örökké éber és megváltozhatatlan.

A diszkriminatív tudás semmi más, mint az intelligencia felébredésének legvégső állomása. Ha egyszer szert tettünk rá, akkor megsemmisül az az illúzió, hogy az intellektus funkcionális egységet alkot a tudattal. A tudattal történő konceptuális kapcsolat el lesz vágva, és akkor a tudat felragyog a saját dicsőségében. Ez anélkül történik,hogy a tudatot bármilyen sérülés érné. A tudat egyedüliségét és függetlenségét csak a beszennyező intellektustól való elszigetelése által lehet megvalósítani. A belső megismerés (pragjá), amire a szútrában leírt módon végzet szamjamával tehetünk szert, ennek az előfoka."

A leghosszabb nap

A nyári napforduló csillagászatilag az év leghosszabb napja, ám nekünk, akik ott voltunk a Napforduló Jógafesztiválon, nem is tűnt olyan hosszúnak, egykettőre elrepült az a tizenkét óra reggel 8-tól este 8-ig. Naptárilag pénteken volt a napforduló, így New Yorkban aznap tartották a már-már hagyományossá váló jóga-őrületet a Times Square-en. Itthon pedig vasárnap vonultunk ki a Városligetbe, ahol remek volt az időjárás, nem esett, javarészt a Nap is sütött, mégsem volt olyan tikkasztó meleg, mint az elmúlt héten. Este állítólag super telihold is volt, de azt már nem láttuk, mert még kilenckor is világos volt.

Remek zenészek szolgáltatták a meditációs hangulatot a jógázáshoz, az atmás tanárok pedig nem hazudtolták meg magukat óratartás-ügyileg. A fesztivál azonban megőrizte tavalyi hippi-jellegét, és mentes volt minden amerikás, kommersz sallangtól. Csak a jóga és a zene volt. Sajnos azt a tendenciát figyeltem meg, hogy az embereket egyre nehezebb kimozdítani otthonról. Akik amúgy is járnak az Atmába, azok talán azért nem v ették a fáradságot, hogy kijöjjenek, mert amúgy is megkapják az atmás órákat bármelyik hétköznap. Aki még nem járt az Atmában, annak is lehetett ezerféle kifogása, ám szerintem mégis az a pár száz ember járt jól, aki azért felkerekedett, és lenyomott egy-két jógaórát a Városligeti tó partján, vagy együtt énekelt Laár Andrással, Bagdi Belával, a Kundalini-jógásokkal és a többi fellépővel.

Mi Orsival egész nap kint voltunk, és István reggeli 108 napüdvözlete után tartottam egy Ashtangát, majd részt vettem Orsi hátrahajlító óráján, akróztunk is egy kicsit, illetve délután végigtoltam Lovász Andi body art-ját, csípőnyitóját, és a végére még egy Jin jógát is bevállaltam. Ma nem éreztem különösebb izomlázat, legfeljebb csak a farizmomban, de eleve szombaton is már izomlázasra edzettem magamat. Estére még a Vegafood-osok is megérkeztek, és hoztak egy jó adag kóstolót finom vegetáriánus étkeikből, amiket jól be is majszoltak még azok, akik este nyolckor is ott voltak. 

Ma már jógafesztiválból is öt-hat van egy évben, mint ahogy stúdióból is túlkínálat van. Nem lehet mindig új ötleteket kitalálni, hogy szórakoztassuk a közönséget, és valamennyire úgy érzem, hogy az utóbbi egy-két év jóga-bummja után egy kicsit lanyhulni látszik az érdeklődés világviszonylatban is, meg itthon is az ilyen jellegű rendezvények iránt. Ebben a helyzetben is csak egye választási lehetőségünk van: tesszük, amit eddig is tettünk, minőségi jógaórákat tartunk, és megköszönjük a pozitív energiát, amit a zenészek, az oktatók, és a szervezők beletettek abba, hogy ez a program létrejöhessen. A jóga mindig ugyanaz, ugyanakkor mindig megújul. Az ember ugyanaz, és mégis mindig megújul, amikor lehetősége van, hogy szembenézzern önmagával, elinduljon tényleges önvalója felé. Éppen ezért folytatnunk kell a munkánkat, és lehetőséget adni azoknak, akik szeretnének önmagukra találni, hogy ezt megtegyék. A divaton túl a jóga mindig is ott volt és ott lesz azok számára, akik a valódi tartalmat keresik az életben, és nem felszínes, silány szórakozásra vágynak. 

Úgyhogy legközelebb is lesz Napforduló Jógafesztivál, lehet, hogy télen, lehet, hogy nyáron, de valamikor biztosan! 

Az a jó, ha fáj?

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Fájdalmasnak kell-e lennie az ászanának?

Van egy széles körben elterjedt félreértés, miszerint a póznak fájnia kell. Alapszabályként leszögezhetjük, hogy a pózoknak nem szabad fájniuk, és erre még az ősi bölcsek is felhívták a figyelmet. Patandzsali azt mondja a Jóga-szútrában, hogy „héjam duhkham anágatam”, ami azt jelenti, hogy a jövőben bekövetkező szenvedést el kell kerülni (Jóga-szútra 2.16.) Az utasítás mögötti érvelés nagyon egyszerű. Minden élmény, amit átélünk, tudatalatti benyomást (szamszkárát) hoz létre. Minden tudatalatti benyomás, a tartalmától függetlenül, önmaga megismétlését idézi elő.

Ez azt jelenti, hogy ha gyakran gyakoroljuk a pózokat olyan módon, hogy fájdalmat okozzanak, akkor ezzel több fájdalmat hozunk létre a pózainkban a jövőre nézve. A „No pain, no gain” kifejezés működőképes lehet az élet egyes területein, de az ászanára alkalmazva destruktívvá válik. A testünk szöveteinek károsításán túl, egyre jobban foglalkoztatni fog bennünket a fájdalom és a test, ha újra és újra a fájdalom lenyomatát helyezzük a tudatalattinkba. Minden intenzív fizikai érzés erősebb azonosítást hoz létre a testtel. A jóga célja azonban az, hogy ne erősödjön ez az azonosítás. A cél az, hogy tökéletesítsük a testünket, és ezáltal alkalmas és megbízható járművé váljon a felszabadulás felé vezető úton. Gondoljunk úgy a testünkre, mint egy autóra: minél jobban bánunk vele, annál jobban fog működni. Rendszeresen kell szervizelni, fenn kell tartani a folyadékszintet, és a légnyomást a gumikban. Az, hogy tiszteletteljesen bánunk a testünkkel, nem jelenti azt, hogy azonosítjuk magunkat vele. Ha azonosítjuk magunkat a testünkkel, akkor akadállyá válik a spirituális evolúcióban, ahelyett, hogy jármű lenne. Ez mindennél világosabb lesz a halál pillanatában, ami kulcsfontosságú pillanat a spirituális evolúció szempontjából. Ha nem tanultunk meg elkülönülni a testünktől, a halál nem fog felemelni bennünket. Ez a potenciálisan legerősebb pillanat ebben az esetben fájdalmas élménnyé fog válni.

Egy másik utasítás is elhangzik a fájdalom elkerülésére, méghozzá a Bhagavad-gítában. A Legfelsőbb Úr az Úr Krisna formájában kritizálja azokat, akik kínozzák a testet (Bhagavad-gítá 17.5-6.). Ő, mint a világ valódi lelke, a Felsőlélekként él a szívünkben, és így minden testben jelen van. Azok, akik fájdalmat okoznak a testnek, megszentségtelenítik az otthonát. Ebből alakult ki az elképzelés, hogy a test Isten temploma. Úgy kell bánnunk a testünkkel, mint a Legfelsőbb Lény otthonával.

Háromféle kellemetlen fizikai érzés létezik, amit a pózokban átélhetünk. A következőképpen neveztem el őket: 1) kreatív diszkomfort, 2) szükségtelen fájdalom, és 3) szükséges, karmikus fájdalom."

Ászanák és anatómia

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Hatodik fejezet

Anatómia: testünk képességeinek és korlátainak megértése

A régmúlt időkben a jógiknak nem esett nehezére a pózok helyes végrehajtása, mivel az elméjük természetszerűleg a felfüggesztett (niródha) vagy egy pontra szegezett (ékágra) állapotban volt. A niródha elme abban az időben volt uralkodó, amikor a Védákat összeállították. Az őseinknek általában megvolt az a képességük, hogy az elméjüket a szívükbe olvasszák, és ezért „látták” azt az isteni mátrixot, ami létrehozta az ászanát és annak megfelelő összhangját. Az ékágra elme az upanisadok idején volt elterjedt. Bár addigra az elme önkéntes felfüggesztésének (niródha) szokása elveszett, az emberek általában még mindig tudták olyan mértékben és időtartamra koncentrálni az elméjüket, hogy „le tudták tölteni” az ászana mögött rejtőző mátrixot, vagyis annak lényegét (dharmáját). Mindkét elmeállapot rendkívül ritka manapság.

A jelenlegi korban (Kali-júga) az elménk számára a megszállott (múdha) állapot a megszokott, és java részt a testünkkel, pénztárcánkkal vagy genetikai mintánkkal (családunkkal) vagyunk elfoglalva. A megszállott, vagyis múdha állapotban lévő elme nem rendelkezik sem a niródha elme képességével, hogy közvetlenül a dolgok szívébe lásson, sem az ékágra elme képességével, hogy lézerként átszelje a külső megnyilvánulásokat, és közvetlenül a legmélyebb rétegbe hatoljon. A múdha elme hajlamos arra, hogy kivetítse a múltbeli feltételekhez kötöttséget a jelenbeli érzéki benyomásokra. Más szavakkal, általában a múltban él, és a félelmeivel vagy bűntudatával van elfoglalva, vagy pedig a jövőben, és kivetíti a vágyait a jelenre. A szentírások azt mondják, hogy a Kali-júgában élőknek világos utasításokra van szükségük ahhoz, hogy bármit, például az ászanákat helyesen tudják végrehajtani. A Siva Purána például azt mondja, hogy a Kali-júgában az ember tetteit csak akkor koronázza siker, ha a legnagyobb precizitással hajtja őket végre. A szentírásoknak van egy speciális osztálya, a tantrák, amelyek az ember által végrehajtott minden egyes tevékenységet részletesen leírnak.

India tantrikus korszakát az elfogadott hiedelmek és gondolkodási rendszerek vizsgálata és szétbontása jellemezte. Elég érdekes módon, ugyanez a tendencia jelent meg, bár sokkal később, nyugaton, a nyugati tudomány formájában. Mivel a nyugati anatómiai kutatások lehetővé teszik számunkra a Siva Purána és más szövegek előírásainak követését, vagyis hogy a tetteinket (ebben az esetben az ászanát) a legnagyobb pontossággal hajtsuk végre, a modern jógik egyik eszközévé kell válnia. Legtöbbünk számára az ászana anatómiai vizsgálata a legjobb lehetőséget adja ahhoz, hogy pontosan, fájdalom és sérülés nélkül tudjuk gyakorolni a pózokat.

Ez a fejezet tartalmazni fogja azokat az eszközöket, melyekre szükségünk van, hogy az anatómiai vizsgálódás segítségével mélyebben megérthessük az ászana-gyakorlásunkat. Azonosítjuk a fájdalom különböző formáit, és elmagyarázzuk, hogy miért kell kerülni a fájdalmat az ászanák gyakorlása közben. Utána megvizsgáljuk a kapcsolatot a második sorozat pózai és a testrészek között, melyekre ezek a pózok fókuszálnak. Ez alapozza meg a fejezet hátralévő részét, melyben ezeknek a testrészeknek az anatómiai részeivel fogunk foglalkozni, és megtárgyaljuk a különböző kérdéseket, melyek felmerülhetnek az ászana-gyakorlás közben, beleértve a sérüléseket és az anatómiai rendellenességeknek köszönhető korlátokat is. Sok tippet is találhatunk benne a sorozat legnagyobb kihívást jelentő pózainak végrehajtásához, illetve terápiás javaslatokat is. Úgy gondolom, hogy ez a fejezet az egyik legfontosabb és legpraktikusabb a könyvben, és ezért érdemes többször is áttanulmányozni."

Sziget helyett - Liget! Napforduló a finisben :-)

Idei utolsó Napforduló riportunkat velem készítette Márti. Az izgalmakkal teli várakozás után már nem bírtunk magunkkal, és végül áthelyeztük a programot a Városligetbe, a Kertem Fesztivál nevű szórakozóhely fogja szolgáltatni az áramot, a WC-t, a frissítő italokat és még vegetáriánus menüjük is lesz, ha valaki megéhezne a nagy jógázásban. Az esemény végleges helyszíne tehát a Kertem és a Műjégpálya (ilyenkor városligeti tó) közötti füves, árnyas rét. Vannak itt is nagy fák, amik nem fognak kidőlni. A cím: Olof Plame sátány 3. Ez a végleges helyszín, vagyis ha esetleg mégis megnyitják a Margitsziget fennmaradó részét szombaton vagy vasárnap, a fesztivál idén akkor is itt lesz. Úgyhogy mindenkit szeretettel várunk, hozzatok matracot, szúnyogriasztót, naptejet stb. Eső nem lesz, 30 fokra lehet számítani, de bárányfelhők lesznek, úgyhogy vélhetőleg napszúrást nem fogunk kapni. És akkor íme a riport velem, ha valakit érdekel egy rebel jógi élete :-) Egyébként becímkéztem a taóvalyi Napfordulós riportokat is, mindet elolvashatjátok, ha kíváncsiak vagytok azokra a fellépőkre, akik már tavaly is játszottak vagy jógaórát vezettek.

Napforduló riport – Gauranga Das

M: Ennyi jógafesztivál után honnan jött az ötlet a Napfordulóra, és miben más ez a fesztivál, mint a többi?

G: Tavaly csináltuk az első Napforduló Jógafesztivált veled együttműködésben, ami szerintem nagyon sikeres volt, szerették az emberek, zenélni is szívesen jöttek a zenészek, meg jógázni is. Nekem ez lett volna a koncepcióm, hogy közvetlenül hozzáférhetővé tenni a jógát, a jógaórákat az emberek számára egy ilyen fesztivál keretén belül. Nyilván nekünk az volt a célunk, hogy az Atma Center bemutatkozzon, ezért idén még sűrűbbre vesszük a programot, mint tavaly, 50 perces jógaórák lesznek, és megpróbálunk minden óratípust bemutatni, ami van az Atma Centerben. A tavalyi zenélős, kirtanozós rész is szerintem eléggé megnyerte az emberek tetszését. Bár tényleg sok jógafesztivál van mostanában Magyarországon, de még hiányolom, hogy nem ért ide ez a trend. Lassanként jövöget, egyre több spirituális, jógás szemléletű zenész jelenik meg Magyarországon. Nekik is szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni, illetve az embereknek egy kapcsolódási felületet, hogy a zenét, a mantrákat, a meditációt és a jógát össze tudják dolgozni egy élménnyé.

M: Minden óra mellett lesz zene, vagy külön zenélnek az együttesek?

G: Párhuzamosan mennek a koncertek és a jógaórák, mint tavaly. Odamegyünk a rétre, és csak történik a dolog.

M: Mit üzensz az embereknek, hogy mire készüljenek?

G: Elsősorban el kell indulni otthonról, aztán ott kell lenni. Azt tapasztalom, hogy eltespednek az emberek, és nehezebb összeterelgetni őket egy-egy ilyen szervezett eseményre. De ez általánosságban is igaz a nyári ifjúsági fesztiválokra. Most már nem is az a cél, hogy elmenjenek a fiatalok, és jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak, hanem az, hogy minél több pénzt költsenek.

M: Tavaly volt nyereményjáték, idén is lesz?

G: Igen, lesz idén is nyereményjáték, értékes díjakkal, de aki részt akar venni rajta, annak követnie kell a Napforduló Jógafesztivál Facebook oldalát, ott lesznek ismertetve a feltételek!

M: Sokan támadják az Ashtangát, a Hot jógát, mit szólsz ehhez?

G: Szerintem különböző irányzatokat nem érdemes minősíteni, mert ebből csak az jönne ki, hogy az egyik vagy a másik mellett kardoskodunk, hogy az jobb, mint a többi, de hát nyilván mindenki válassza ki azt, ami neki való. Bármelyik jógairányzat esetében az az igazság, hogy van, akinek az a legmegfelelőbb, és akkor az rá fog találni előbb-utóbb, és van, akinek nem az a megfelelő, és ha azt erőlteti, vagy csak azt ismeri meg, akkor lehet, hogy nem fogja magával ragadni a jóga, úgyhogy tényleg érdemes addig keresgélni, amíg meg nem találjuk a nekünk valót.

M: Hogy néz ki egy napod? Mikor kelsz, mikor fekszel, mit csinálsz a kettő között?

G: 6-7 fele kelek, és éjfél fele fekszem. Általában megreggelizünk, utána otthon blogolok, vagy a Facebook-ra felteszek egy-két dolgot. Utána csinálok délelőtt egy edzést: vagy úszás, vagy futás, meg egy kis street workout (húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz stb). Ebéd körül bejövök az Atmába, itt intézem, amit kell, utána gyakorlok, jógaóra előtt szoktam gyakorolni. Megtartom az óráimat, és végül megyek haza, és családi életet élünk.

M: Miből nyered az energiát?

G: Most a vegán étrendet kipróbáltuk Orsival a harcosok étrendjéval kombinálva, és úgy néz ki, hogy ez működik, de aludni azért kell, meg a stressz is meglehetősen fárasztó. Maga a jóga-gyakorlás és a sport az egy lehetőség nekem is, hogy kikapcsoljak napközben is, olyankor a telefonomat sem veszem fel. Különben az ember állandóan rágódhatna a munkával kapcsolatos problémáin.

M: Van stressz az életedben?

G: Persze, hogy van, mindenkinek van. Ha nem lenne stressz az életemben, akkor húsz évesnek néznék ki.

M: Mi a célod a jógában, a jógával?

G: A célom természetesen az, mint minden jógaoktatónak, hogy minél több ember kezdjen el jógázni. Ezen belül azonban szeretném elérni, hogy az embereknek a jógával kapcsolatos élménye egy bizonyos minőségi szinten történjen. Ezért a mi stúdióinkban is olyan tanárok oktatnak, akik az én meglátásom szerint komoly szinten tudják oktatni a jógát, jól felkészültek. Az oktatóképzésen is erre törekszünk, hogy többet adjunk a minimumnál. Szerencsére az oktatóképzésekre és az órákra is olyan emberek jönnek, akikben szintén ott van ez az igény, hogy egy kicsit komolyabban és mélyebben foglalkozzanak a témával. Ez a jóga-őrület, ami zajlik épen világviszonylatban és nálunk is, nyilván azt eredményezi, hogy minél nagyobb a kínálat, annál nagyobb a spektrum is.

M: Látsz erre törekvést, hogy létrejöjjön valamilyen összefogás, minősítő rendszer?

G: Egyelőre nem látom azt, hogy ez bárkinek is érdeke volna. Szerintem sajnos csak akkor fog ez megvalósulni, amikor valakinek ehhez pénzügyi érdeke is fűződni fog. Ennek lennének esetleges pozitívumai, de ugyanakkor hátrányai is. Pont azért, mert úgy gondolom, hogy a jógaoktatás egy annyira sokszínű dolog, hogy nehéz lenne keretek közé szorítani, hogy mi jóga és mi nem jóga, mit szabad, mit nem szabad, mi helyes és mi helytelen. Vannak nemzetközi szakirányú szervezetek, de amennyire tudom, világviszonylatban sincs ez törvényileg szabályozva.

M: Az a szerencse, hogy öntisztuló a rendszer.

G: Az emberek is sokféle hatással szembekerülnek, de aki komolyan gondolja, az ki tudja választani magának, hogy mi az a hely, ahol többet kap, vagy ahol azt kapja, amit szeretne. Ebből a szempontból a jógát a fitneszhez is lehetne hasonlítani, legalábbis ahogy az emberek viszonyulnak hozzá. Eljönnek jógaórára, és mozogni akarnak, fogyni akarnak, jó, ki is akarnak kapcsolni egy kicsit, de egyben szórakoztatásra is vágynak. Mint ahogy a fitneszben is évente nem tudom hányféle új edzés-stílus bejön, amikor ugyanazokat a dolgokat valamilyen új köntösben tálalják. A jógában is ez történik, hogy jön valaki, és kitalálja, hogy ez egy ilyen-olyan brutál-jóga, ez a legtutibb, ennyi és ennyi kalóriát égetsz vele húsz perc alatt, stb. És az emberek kapnak rá, mert mindig valami új kell. Lehet azt elvárni, hogy legyél nagyon fegyelmezett, állítsd meg az elmédet, és egész életedben járj ugyanarra az órára, ugyanahhoz a jógaoktatóhoz, mert hát befelé kell fejlődni, de szerintem elég kevés embert lehet erről meggyőzni, pont azért, mert csapongó az elméjük, ezért körbe-körbe kell vezetni, fárasztani, szórakoztatni. De még mindig, ha azok a dolgok valahol a jógához kapcsolódnak, vagy afelé viszik az embert, akkor sokat hozzátesznek az életükhöz.

M: Akkor egy totális jógadózis vár mindenkit a Napforduló Jógafesztiválon, ahol az összes atmás jógaórát mindenki kipróbálhatja élőben. És végül még egyszer a fesztivál információs oldalai:

http://www.facebook.com/napfordulojogafesztival
http://www.facebook.com/gaurangad
http://atmacenter.hu/esemenyek/napfordulo-jogafesztival/
http://www.facebook.com/atmacenteryoga
http://www.facebook.com/gerillajoga
http://www.kertemfesztival.hu
http://www.facebook.com/nyarikertem

Meditáció a szívcsakrán

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.35. hridajé csitta-szamvit

hridajé – a szívre irányított szamjama által; csitta-szamvit – az elme megértése.

A szívre irányított szamjama által szert tehetünk az elme megértésére.

Ebben a szútrában Patandzsali elmagyarázza, hogyan tett szert ő maga a jógáról szóló tudásra. Szerinte a jóga az elme hullámzásainak lecsendesítésére utaló diszciplina (1.2. szútra). Ebben a meghatározásban a jógát egy olyan diszciplinának tekintik, amely főként az elmével foglalkozik, mivel az a fő tényező, amely megakadályozza, hogy megállapodjunk a tudatban. Azok a tanulók, akik nem tapasztalják, hogy az elme akadály, rátérhetnek a tudat tudományának (Védánta) közvetlen tanulmányozására. A Védántát a Brahma-szútra magyarázza el, ami az „athátó brahma-dzsigjászá” szútrával kezdődik, ami azt jelenti, hogy „most pedig következzék a tudat iránti tudakozódás.”

Az athátó kifejezés arra utal, hogy ahhoz, hogy ebbe a tudakozódásba fogjunk, előzetesen eleget kell tenni bizonyos követelményeknek. Az alapvető követelmény az, hogy a megértésünknek mentesnek kell lennie a hibáktól, és az elme (csitta) hullámainak dominánsan szattvikusnak kell lennie. Ha nem ez a helyzet, akkor nem állunk készen a tudat tudományára, és először az elme tudományát, vagyis a jógát kell tanulmányoznunk. Azon tanulók számára, akik nem képesek közvetlenül a tudaton meditálni, a jóga ad egy lehetőséget a felszabadulásra.

Patandzsali annyira teljes megértését mutatja be az elmének a Jóga-szútrában, hogy az összes későbbi mester szaktekintélynek fogadta el őt a jógában. Hogyan tehetett szert ennyire teljes megértésre, hogyan tekinthette át ilyen mélyen a témát? Ezt a szamjama mesteri elsajátítása által érhette el.

Patadzsali előtt is voltak mesterek, akik értekezéseket írtak a jógáról, mint például Hiranjagarbha, de Patandzsali műve kiváltotta az övékét. Valószínűleg a szamjama módszere nem volt ennyire kifinomult Patandzsali előtt.

Az elme (csitta) megértése, és vele együtt a jóga megértése a szívre irányított szamjama által érhető el. A Maitrí Upanisad azt mondja, hogy ha az érzékek tüzelőjét megvonjuk tőle, akkor az elme visszamerül a szívbe. Azért merül vissza a szívbe, mert eredetileg onnan volt kivetítve. A szív az elme forrása. Ezért van szükség a szívre irányított szamjamára, ha meg akarjuk érteni az elmét.

A Cshándógja Upanisad azt mondja: „A Brahman városában van egy kilenckapus ház. A házon belül van egy kis lótusz alakú szentély [a szív].” A szamjamát erre a lótuszra kell irányítani. Vigjánabhiksu alátámasztja, hogy a szívnek nevezett hajlékra irányított szamjama gyakorlása által közvetlenül megismerhető az elme. A hajlék, amire itt utalnak, nyilvánvalóan nem a fizikai szerv, hanem a szív lótusza, vagyis az anáhata csakra, amit a szusumná középpontjának is neveznek."

Napforduló-riport - Laár András

Laár András idén először lép fel a Napforduló Jógafesztiválon, délután kettőkot hallgathatjátok a koncertjét.

G: Első találkozásod a jógával hogyan történt?

A: 1985-ben a Krisna-tudatú bhaktáktól kaptam egy nagy indítást a szellemi utamon, akik valahonnan megtudták, hogy érdeklődöm a filozófiai dolgok iránt, és meglátogattak a lakásomon. Elkezdtek beszélni nekem a Krisna-tudatról, és a bhakti-jógáról, amit ők gyakorolnak. Ekkor, az ő bátorításukra kezdtem el a vegetárius életmódot. Teljesen beláttam azt a szempontot, amiből ők érvelnek a vegetárizmus mellett.

A bhakti-jóga akkoriban nem tartalmazott testi elemeket, egy kicsit még lenézően is beszéltek a testi gyakorlatokról, a hatha-jógát nem tartották egy nagyon jó útnak. Én viszont soha nem is vonzódtam a tornázás felé, mivel a jóga akkoriban annak tűnt számomra. Engem nem is zavart, hogy nincsenek testi gyakorlatok, én csak mantráztam, és gyakoroltam a vegetárius életmódot.

Ez a kapcsolat a krisnásokkal nézeteink összeegyeztethetetlensége miatt rövid idő után megszakadt. De nagyon erős oltást kaptam ebből az irányból. Aztán buddhista vonalon kerestem tovább az igazságot és a buddhizmus lett választott vallásom, mert ebben találtam meg a legátfogóbb szempontot világnézetem kialakításához. Milyen érdekes, hogy az utóbbi tíz évben megint rendkívül jó kapcsolatot ápolok a krisnásokkal, de ez nem ugyanaz a krisnás vonal, mint akik régen voltak. Sőt, azok közül az erős térítő vággyal rendelkező krisnások körül, akiknek az erőszakossága visszatetszést is ébresztett bennem, közülük már egy sem krisnás, pedig annak idején nagyon meg akartak győzni, hogy csak úgy van az igazság, ahogy ők mondják.

Én nagyon szeretem a Krisna-tudatot, voltaképpen én is Krisna-tudatú vagyok, csak egy kicsit más módon, mint ők. Én is abban hiszek, hogy nincs semmi más, csak az Isten. Ezen felül viszont történt egy érdekes változás 2002-ben, amikor is a „Jóga a mindennapi életben” egyesület tagjai, akik Swami Maheshwarananda tanítványai, meggyógyítottak egy betegségemből, szent bhadzsant énekeltek azért, hogy meggyógyuljak. Akkor én elkezdtem korábbi irányultságomtól eltérően már a fizikai gyakorlást is. Nagyon jó eredményekre jutottam a rádzsa-jóga technika segítségével, amely nagyon erős bhakti-elemekkel van fűszerezve. Hasonló, mint a Krisna-tudat, de kicsit más formában. A guru személye itt nagyon fontos. A Krisna-hívők nem gondolták azt, hogy a gurujuk egy isteni megtestesülés lenne, de nagyon nagy szent embernek tartották. A „Jóga a mindennapi életben” gyakorlói azt gondolták, hogy a guru konkrétan Isten megtestesülése. Engem különben egyik nézet sem zavar, mert én eleve azt gondolom, hogy minden Isten megtestesülése. A lényeg az, hogy ott nem csak testi gyakorlatokat, hanem pránájámát és kriját is tanultam, amit a mai napig is gyakorlok.

G: A zene és a spiritualitás között milyen kapcsolatot látsz?

A: Az én praxisom elsősorban a mantrázás, és a zenélés. A összes többi gyakorlat valamivel kevésbé fontos számomra, a zenét és a mantrázást azonban nem lehet kihagyni. A zene egy olyan rezgés, ami közvetlenül eljut Istenhez. Úgy hiszem, hogy Isten rezgések formájában tartja fenn a világot, és az anyag is egy rezgés. Ezt a rezgést isten bocsátja ki, és a Védák szerint az Óm hangban testesül meg Isten az anyagi világban. Abból nő ki minden jelenség.

Tehát, ha én rákapcsolódok erre a rezgésre, és harmóniába kerülök vele, akkor tulajdonképpen kommunikációba tudok lépni a Legfelsőbbel, a magasabb régiókkal. Az Úr a Legfelsőbb, aki Egy. Vannak még további istenek, félistenek. Tulajdonképpen a rezgések útján tudunk a világok között közlekedni. Tudunk olyan rezgést is kelteni, ami a poklok világába visz. A rezgés egy közlekedési eszköz. Így értem én a zenét. A zene nekem ima, összekapcsolódás Istennel, vagy egy magasabb spirituális régióval. És ugyanígy a mantrák, amelyekről azt mondják, hogy közvetlenül Brahmá, az anyagi teremtő adta az embereknek.

G: Egy ilyen koncerten milyen mantrák szólalnak meg? Védikus, buddhista mantrák, vagy akár magyar nyelvű dalok is?

A: Igen, mert az én hitem ökumenikus. Én egy vallások fölötti eredetben hiszek, Aki a vallásokon belül megnyilvánul. Nekem nagyon szimpatikus, ha több oldalról nézek ugyanarra. A lelkem beállítódása olyan, hogy én örülök annak, ahogy a sokban megtestesül az egy. Tetszik a buddhizmus, mint megközelítési mód, a tudat-tan, amely a tudatállaptok hierarchiájában látja meg a beérkezés útját, és ugyanúgy tetszik a konkrét istenhit, mert nem látok különbséget Isten és a Tudat között. Ezért védikus, és egyéb hindu mantrák, bhadzsanok, ezekkel párhuzamosan buddhista mantrák is elhangzanak. De az igazságot látom más vallásokban is, például a kereszténységet is elfogadom. Krisztust és Máriát, a férfi és női istenséget, akár mondhatom, hogy Krisna és Rádhá kettőssége tükröződik Krisztus és Mária kettősségében, más módon. Ezért magyar nyelvű, kicsit sámánisztikus mantrák és énekek is elhangzanak, plusz Mária-ima, a hangvétel azonban minden esetben nagyon hasonló, világzenei jellegű.

G: Nagyon változatos világgal fogunk megismerkedni, azt hiszem. Nagyon türelmetlenül várjuk a koncertet. A Facebookon megtaláltok minden információt a június 23-ai Napforduló Jógafesztiválról:

http://www.facebook.com/napfordulojogafesztival
http://www.facebook.com/laarandras
http://www.laarandras.hu
http://www.facebook.com/atmacenteryoga
http://www.facebook.com/gerillajoga
http://www.facebook.com/wndrlnd.bp

A felragyogó fény

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.34. pratibhád vá szarvam

pratibhát – ragyogás; vá – vagy különben; szarvam – minden.

Máskülönben mindent meg lehet ismerni a felragyogó fényből.

Vjásza elmagyarázza, hogy ez a felragyogó fény a diszkriminatív tudás előfutára, ami fel fog szabadítani bennünket. Vigjánabhiksu korábban kijelentette, hogy az összes eddig leírt szamjamát csak azoknak kell gyakorolniuk, akik vágynak az erőkre, amikre szert tehetünk általuk. Mindazok számára, akik csak a felszabadulásra vágynak, elegendő az intellektus és a tudat különbözőségére irányuló szamjamát gyakorolni. A jelen szútrában Patandzsali azt állítja, hogy mindazok az erők automatikusan jelentkeznek az önvalóról szóló tudás hajnalán. Akaratlanul is eszünkbe jut Jézus Krisztus, akit a Sötétség Hercege próbált elcsábítani a sivatagban. Gautama Buddha is ugyanezt élte át a bodhi fa alatt, amikor Mara megpróbálta elcsábítani.

Az erők olyan csapdák, amelyek elcsábíthatnak egy éretlen gyakorlót. Az egó kísérletei arra, hogy újra ragaszkodni kezdjen a látszathoz, és a sajátjának tekintse azt. Éppen azelőtt, hogy szert tennénk az önvalóról szóló tudásra, felismerjük a tiszta intelligenciát, és elutasítjuk, mert nem a tényleges önvalónk. A tiszta intelligencia megtapasztalása során a világ összes hatalmára szert teszünk. Ha belekapaszkodunk a tiszta intelligenciába, és a saját élvezetünkre használjuk azt, e világ össze hatalmára szert tehetünk. Ezt a mozzanatot Jézus és Buddha történeteben az képviseli, amikor az ördög, illetve Mara megjelent előttük, és felajánlotta a világ összes birodalmát.

Az ördög és Mara az egó metaforái. Az egó tudja, hogy ha még egy lépést teszünk, és megpillantjuk az önvalót, akkor az egó örökre erő nélkül marad. A miszticizmusban ezt az egó megsemmisítésének nevezik, ami szintén csak egy metafora. Ilyenkor az egó bedobja az utolsó aduját, ami az azonosítás azzal a tárggyal, ami legutoljára megjelenik, mielőtt az önvalóról szóló tudás felébred. Ez az utolsó tárgy pedig a tiszta intelligencia (buddhi).

Az egó ígéretet tesz, hogy ha fenntartjuk az intelligenciával történő azonosítást, és a sajátunkénak nyilvánítjuk, akkor az egész világ a miénk lehet. Ez igaz. Ha a tiszta intelligencia egyszer megszabadult a tamasz és radzsasz bilincseitől, akkor képes bármilyen tárgy mélyére hatolni. De ennek ára van. Ha fenntartjuk az azonosítást az intelligenciával, az megakadályozza az önvalóról szóló tudást, és ezzel a felszabadulást. Csak az összes azonosítás feladásán keresztül valósíthatjuk meg azt, ami megfoghatatlan (a tudatot).

A következő lábjegyzetet azoknak ajánlom, akik szeretnék megérteni az indiai filozófiai iskolák közötti finom különbségeket. Sankara azt mondja Vivarana című alkommentárjában, hogy „amikor a jógi az önvalóra (átman) irányítja a szamjamát...” Ez az idézet segít beazonosítani, hogy a szerzője védántista, és Sankara valójában az. Patandzsali, aki Kapila szánkhja iskoláját követi, a szamjamát a dháraná, dhjána és a szampragjáta szamádhi közös alkalmazásaként határozza meg (3.4. szútra). A szampragjáta szamádhi az a szamádhi, amelynek megjelenése egy tárgytól függ (mint például az intelligencia), és ezért „tárggyal rendelkező szamádhinak” nevezik. A szampragjáta szamádhi kizárja az átmant, ami nem tárgy, hanem az alany. Ha a szamádhit az átmanra (tudatra) irányítjuk, akkor ez a „tárgyon túli szamádhi” (aszampragjáta vagy nirbídzsa szamádhi) lesz. Patandzsali szerint a nirbídzsa szamádhit nem lehet a dháranával és a dhjánával kombinálni, mivel mindkét módszer feltételezi az egó fenntartását. Egy védántista számára, mint amilyen Sankara, ez nem okoz gondot, mivel az összes jelenséget, beleértve az egót is, csak illúziónak tekinti, amely ki van vetítve az egyetlen igazi valóságra, a tudatra."