Siva és a kápálika jógik

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Ékapáda-sírsászana („egy láb a nyak mögött”-póz) és dvipada-sírsászana („két láb a nyak mögött”-póz)

A láb-a-nyak-mögött pózok az egó megsemmisítését képviselik. Könnyen képzelhetjük a lábunkat egy nehéz áldozati kardnak (khadga), mellyel levágjuk az egót tartalmazó fejünket. A fej levágása, mint a felfuvalkodott egó csökkentésének vagy megsemmisítésének jelképe sokszor megjelenik az indiai mitológiában, mint például Daksa lefejezése, majd újraélesztése az úr Siva által, vagy Csinnamasztá istennő önlefejezése.

A fej levágásának szimbolizmusát erőteljesen kifejezi az Úr Siva és az Úr Brahmá konfliktusa. A Kúrma Purána szerint az Úr Brahmá, az ötfejű istenség egyszer kijelentette, hogy ő az Ísvara, a Legfelsőbb Úr, és a Brahman, a határtalan tudat, holott mindkét címet sokkal inkább az Úr Sivára vagy az Úr Visnura vonatkozóan használják, mint az Úr Brahmára.

(Az Úr Brahmá neve nem egy istenségre, hanem egy pozícióra vonatkozik. Az első lény, aki múltbeli tudatalatti benyomásai miatt megjelenik minden egyes világkorszakban, annak az univerzumnak a Brahmája lesz. Mivel ő az első lény, tudatalatti benyomásait nem korlátozzák mások, és így a gondolataiból képes megteremteni az univerzumot. Az indiai tradíció szerint a mi világkorszakunk Brahmáját Pradzsápatinak nevezik. Majdnem mindentudónak tekinthető egy emberi lényhez viszonyítva, viszont a Legfelsőbb Lényhez képest (akit az Úr Sivával, Úr Visnuval vagy Umá istennővel azonosítanak) mégis halandó és korlátozott erővel rendelkezik.

Megjegyzés: A Bhágavata Purána mitológiája szerint Brahmá szerepét valóban egy egyéni lélek tölti be, ám hivatala az egész univerzum fennállásának idejére szól, nem csak egy-egy világkorszak idejére. Minden univerzumban más lélek tölti be Brahmá szerepét, és az univerzum méretétől függően öt, száz, ezer, vagy akár tízezer fejjel is rendelkezhet. A mi univerzumunk viszonylag kisebbnek számít a többihez képest, így Brahmá csupán öt fejjel rendelkezik. Ezzel szemben Siva és Visnu ugyanannak az univerzumokon és anyagi teremtéseken kívül is létező Istenségnek a megnyilvánulási formái mindegyik univerzumban, mint ahogyan Umá is, aki az anyagi természet (prakriti) összességének istennője. Brahmá és Siva viszonyát az is bonyolítja, hogy mivel Brahmá az első lény az univerzumban, a többi istenség is rajta keresztül nyilvánul meg. Siva például Rudra formájában Brahmá homlokából pattant ki, amikor Brahmá éppen bosszús volt. Így Brahmá joggal eshet abba a tévképzetbe, hogy ő az Úr Siva forrása.)

Amikor a négy Véda megszemélyesülve megjelent előtte és felvilágosította, hogy az Úr Siva a legfelsőbb, Brahmá azzal érvelt, hogy ez nem lehet igaz, mivel Sivának felesége van, ezért ragaszkodást mutat, ami szerinte nem képesíti Sivát a Legfelsőbb helyzetére. Ekkor hallhatóvá vált a szent Óm szótag, és megnyilvánult belőle a Legfelsőbb Lény, az Úr Siva. Közölte Brahmával, hogy a felesége, Umá istennő nem más, mint az ő eksztázisának megnyilvánulása. Brahmá nem ismerte ezt el, és még súlyosbította is a helyzetet azáltal, hogy ötödik fején keresztül meghódolásra szólította fel az Úr Sivát. Ekkor az Úr Siva felemelte szigonyát és levágta Brahmá ötödik fejét. Amint lehullott a feje, Brahmá megértette, hogy az Úr és a Nagy Istennő valójában ugyanannak a Legfelsőbb Lénynek a megnyilvánulásai. Kigyógyulván önimádatából és felduzzadt egójából, Brahmá menedéket vett az Úrnál.

Brahmá egyik fejének levágásával azonban az Úr Siva egy bráhmana megölésének bűnét (brahma-hatja) követte el. A törvénykönyvek szerint ez a legnagyobb bűn, ami a saját szüleink vagy gurunk megöléséhez mérhető csak. Brahmá fejének koponyája odatapadt az Úr Siva kezéhez, és így kápálin (koponya-hordozó) lett belőle. Addig kellett magával hordania a koponyát, amíg le nem vezekelte bűnét.

Ennek érdekében az Úr Sivának végre kellett hajtania a mahávratát (nagy fogadalmat). A nagy fogadalom szerint tizenkét évig kell az erdőben lakni, ruhátlanul, hamuval borítva, csak gyökereken és bogyókon élve, miközben a koponyát hordozza magával a vezeklő. Nem csak koldulóedényként kell használni a koponyát, hanem abból kell enni és inni is. A mahávrata lényege az, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy a bűnös bráhmana-gyilkos. Emiatt a társadalom megveti és kirekeszti őt, így a bűnös kasztonkívülivé válik. Az Úr Siva szimbolikusan végezte ezt a vezeklést. Mivel mindenható, természetesen az erejében lett volna mentesíteni magát a bűn alól. Mégis önként alávetette magát ennek a vezeklésnek, hogy megmutassa: senki sem tekintheti magát a törvény felett állónak. Azt is megmutatta, hogy nincs egója, mivel nem habozott leereszkedni a társadalmi létra legalacsonyabb fokára, egy gyilkoséra.

Siva mahávratája lett az oka a kápálikák (koponyahordozók) rendje létrejöttének. (A kápálika rendet az ötödik sorozatban található krakacsászana tette halhatatlanná az Ashtanga rendszerben. Krakacsa a kápálika rend egyik vezéralakja volt, és Mysore-ban lakott.) A kápálikák Siva vezeklését utánozzák, és emberi koponyát hordoznak magukkal, hogy abból egyenek és igyanak. Raszta hajat növesztenek, és meztelenül, hamuval bekenve közlekednek. Általában egyedül élnek az erdőben, de ha ember lakta területre tévednek, akkor társadalomellenesen viselkednek, obszcén gesztikulációval és a nők előtti durva kijelentéseikkel vívják ki a közmegvetést. Így az Úr Sivát utánozva kasztonkvülivé válnak. Abban hisznek, hogy minél jobban lenéz a társadalom, annál közelebb kerülsz az Úrhoz. Mindezt az Úr Siva iránti bhakti érzéséből teszik, pontosan ugyanolyan durva körülmények között töltve az életüket, mint ahogyan Ő tette mahávratája alatt. A kápálikák tettei mögötti logika az, hogy mivel az Úr Siva mindenható, a feltételekhez kötött lét alól csak az ő kegyéből lehet felszabadulni. Mahávratája utánzása által a kápálikák az Úr kegyét szeretnék vonzani.

Lefejező szimbolizmusuk miatt, az ékapáda-sísászana és a dvipada-sírsászana arra emlékeztet bennünket, hogy ne hordjuk túl magasan a fejünket, és ne gondoljunk túl sokat önmagunkról. A láb-a-nyak-mögött pózok egyik nagy érdeme az, hogy alázatossá tesznek. Ha arra a vezeklésre gondolunk, amit az Úr Siva végrehajtott, amiért levágta az Úr Brahmá ötödik fejét, és a kápálikák rendjére, mely ebből létrejött, akkor ez a két póz megtanít arra, hogy ne ítéljük meg túl hamar azokat, akik a társadalmon kívül állnak, mert lehetnek rá érvényes okaik, amelyek meghaladják a mi megértésünket."