Angelina Jolie esete a szilikonnal

Ismét egy olyan hír, ami szélsőséges vélemény-nyilvánításra sarkallta a tömegeket: Angelina Jolie preventív céllal levágatta melleit, és szilikonbetéteket helyeztetett beléjük (értsd: a mellrák kialakulásának megelőzése céljából a mellszöveteket távolítják el, a bőr marad. Helyettük ugyanolyan (vagy még jobb) formájú szilikonbetétet helyeznek be, ami ugye nem tud elrákosodni. Egyszerű, mint a pofon: minél több szövetet cserélünk műanyagra, annál egészségesebbek leszünk.)

Természetesen az egész művelet pszichológiailag is fel lett építve az ő esetében: édesanyja 56 éves korában, tízéves küzdelem után esett áldozatául az emlő- és petefészekrák egyik ritka fajtájának, mely rendkívül kicsi eséllyel gyógyítható. A betegségre hajlamosító gént Angelina sejtjeiben is azonosították, így a génkutatók kimondták a misztikus számot: 87%-os eséllyel ő is meg fogja kapni a betegséget. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy a napokban halt meg nagynénje is ugyanebben a betegségben.

Ez utóbbival persze lehet vitatkozni: miből számították ki a 87%-ot? Én egyébként sem hiszek abban, hogy a gének olyan mértékben meghatározzák a sorsunkat, mint amilyen mértékben egyes kutatók és orvosok ezt beállítják vagy sugallják. De paráztatásnak biztos jó. A bejelentésnek kétféle hatása is lett: az emberekben növekedett a tudatosság a rákszűréssel kapcsolatban, ami végülis nem olyan drága eljárás, és a társadalombiztosítás is fizeti. A Jolie-n elvégzett genetikai vizsgálat azonban már borsosabb, minimum 200 ezer forintos eljárás, ami ugye jó biznisz az ezzel foglalkozó kutatócégeknek. 

Én személy szerint azt mondom, hogy ha az ember parázik a ráktól, akkor valóban járjon szűrésre rendszeresen, de nem hiszem, hogy indokolt lenne eltávolítani az ép szöveteket olyankor, amikor a betegség még ki sem alakult. Az örökletes génhiba remek paráztatási lehetőség, például az én nagymamámnak is eltávolították az egyik mellét (bár nem rákban halt meg). Édesanyámat nyirokmirigy- majd tüdőrákból kezelték ki (kisgyerek korom óta emlékszem a kobaltágyú okozta égési nyomokra a mellkasán és a hátán, valamint a hónaljában végigfutó hosszú műtéti hegre) míg végül hasnyálmirigy-rákban halt meg, amikor én 19 éves voltam. Szóval parázhatnék, de minek?

Azt ugyanis kevesen vágták le a hírből, hogy a ráknak csak egyik tényezője a genetikai hajlam, vagy jógkusabban megfogalmazva az előző életbeli karma. Az ezoterikus gyógyászat szerint az önmagunk vagy mások ellen elkövetett érzelmi vagy fizikai erőszak lehet a karmikus oka a rák kialakulásának. Az ilyen tendenciákat viszont, valamint a megromlott, mérgező kapcsolatokat és hozzáállást ebben az életében is ki kell szűrnie annak, aki ki akar gyógyulni a rákból. Másik nagymamám is rákban halt meg, ő pedig egész életében zsémbelt, a múltbeli sérelmein rágódott, és mindenkivel haragban volt. 

A daganatos betegségek kialakulásának azonban számos más tényezője is van: például a mozgásszegény életmód, a stressz és a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek. Ezt mindannyian tudjuk, sokan mégsem változtatunk. A dohányzás, alkohol, kávé, enerigaitalok, cukrozott üdítők, finomított és mesterséges adalélkokkal teletömött, tartósított élelmiszerek, a hús, tejtermékek és állati eredetű fehérjék mind növelik a daganatok kialakulásának esélyét, méghozzá nem kevéssel. Egy sima mellplasztika tehát nem elég, ha komolyan gondoljuk a rák elleni védekezést. El kell kezdeni jógázni, sportolni, csökkenteni a stresszfaktorokat és rendbe kell tenni érzelmi világunkat is. Beate Bishop is erről beszél új könyvében. 

A vegán étrend tisztít, méregtelenít, és lúgosít. Nem azt mondom, hogy vegánok nem halnak meg rákban, de ami a táplálkozást illeti, ez a legoptimálisab diéta a betegség kezelésére és megelőzésére. A kemoterápiáról is egyre többen mondják, hogy ahelyett, hogy kigyógyítaná a betege4ket a daganatból, növeli a visszaesés kockázatát. Édesanyám is abba halt bele. Nem bírta a sok mérgező gyógyszert a törékeny teste. Emellett számos olyan természetes daganatkezelési módszer ismert már, ami ezerszer hatékonyabb a kemónál. Akár a kendermagolaj, a szódabikarbóna, vagy a több tucat erősen citosztatikus hatású növény és gyümölcs, aminek sok ezer daganatos beteg köszönheti gyógyulását, akár a Gerson-terápia, melyet Bishop említ. 

A mellplasztika azonban vélhetőleg még népszerűbb lesz ezután, Angelinának köszönhetően. Hizsen bármit is tesz egy híresség, a tömegek utánozzák, ezt már krisna is megmondta a Bhagavad-gítában. Gondolom sokan, akik eddig csak fontolgatták, most könnyebben döntenek a legalább 500 ezres műtét mellett, akár ahelyett is, hogy genetikai vizsgálatra költenék a pénzüket. Elég a megnyugtató érzés, hogy "szebb lesz a mellem, és nem leszek rákos". Aztán mehet tovább a rántott husi-zabálás. Nos, a mellplasztikáról azért érdemes tudni, hogy egyirányú utca, vagyis ha egyszer lemondasz a mellszöveteidről, akkor többé nem kérheted vissza őket. Sőt, a legjobb minőségű szilikonbetétet is 5-8 évente cserélni kell, ami állandó jövedelemforrást biztosít a plasztikai sebészeknek. Ugyanis egy idő múlva elkezdenek szivárogni, penészesedni, ami a ráknál sokkal hamarabb és biztosabb módon elviszi az embert az élők sorából. Vagyis tulajdonképpen időzített bombát építünk be magunkba, és olyanná válunk, mint az "In Time" film szereplői, akiknek ha elfogy az idejük, akkor véget ér az életük is. 

Az esztétikumról pedig csak annyit, hogy nem hiszem, hogy egy formás szilikonmell megjavít vagy életben tart egy megromlott kapcsolatot. Ha egy nőt a műmelléért szeretnek, és nem az egyéniségéért, a szeretetéért, akkor ott valami nincs rendben. A szexszakmákban dolgozóknál persze ez előnyt jelenthet, mert ott csak a külső számít. A hétköznapi életben viszont nem praktikus, főleg, ha valaki jógázik vagy jógaoktató. A természetes, kicsi mell sokkal kényelmesebb, nem rázkódik futás közben, és a hason fekve végzett jógagyakorlatok esetében sem kényelmetlen. Szóval én inkább mindenkit lebeszélnék róla, nekem soha nem jöttek be a műcsajok. A kacsaszájról nem is beszélve. Sem olyat csókolni, sem gumicicit fogdosni nem vágyom. Konkrét megbetegedés esetén természetesen elfogadható eljárás. 

Egyébként meg mindenki azt tesz a testével, amit akar. A tetoválásra is sokan azt mondják, hogy nem természetes, nekem viszont tetszik. Ezért senkit nem ítélek el, aki ezt vagy azt csinálja a testével, végülis ő dönti el, hogy mitől lesz boldogabb. Az énkép eltorzulása azonban olyan dolog, amit érdemes a helyére billenteni, mert a tapasztalat szerint akkor vagyunk boldogabbak, ha olyannak fogadjuk el önmagunkat, amilyennek Isten teremtett, és a természetes harmóniára törekszünk kívül-belül. Ez sokkal vonzóbb, és a megfelelő embereket fogja vonzani, akik tényleg értékelni és viszonozni tudják a belső szépséget, az életörömöt és a természetes harmóniát. Ilyenkor pedig a ráknak nem sok esélye marad.