"3.17. sabdhártha-pratjajánám-itarétarádhjászát szankaras-tat-pravibhága-szamjamát szarva-bhúta-ruta-gjánam
sabda – szó; artha – tárgy; pratjajánám – mentális tartalom; itarétarádhjászát – a mentális kivetítés miatt; szankara – zavar; tat – az; pravibhága – különálló; szamjamát – szamjama által; szarva-bhúta – minden élőlény; ruta – beszéd; gjánam – tudás.
A szó, a tárgy, amire utal és a szó mögötti koncepció állandóan keveredik. Ha mindháromra irányítjuk a szamjamát, akkor minden lény kommunikációját megértjük.
A hétköznapi használatban elfelejtjük, hogy különbség van a szó és az általa leírt tárgy között. Erről akkor válunk tudatossá, ha találkozunk valakivel, általában egy eltérő kultúrából, aki ugyanazt a szót egy másik tárgy leírására használja, vagy más szót használ ugyanannak a tárgynak a leírására.
Vjásza elmagyarázza, hogy a szavak az ábécé betűiből állnak. A különálló betűk, vagy azok a betűk, amelyeket anélkül mondunk ki, hogy összekötnénk őket, nem vonatkoznak egy tárgyra úgy, ahogyan egy szó. A szó a betűk bizonyos sorrendbe helyezett kombinációja. A szó jelentése megállapodás kérdése. Ha a betűket bizonyos sorrendben mondjuk ki, az intellektus szóként azonosítja, amely különbözik az egyéni, értelemmel nem bíró betűktől.
Ha az intellektus felismeri a betűk bizonyos sorozatát, és összekapcsolja egy tárggyal, amihez megállapodás útján jutottunk el, akkor a szó valóságosnak tűnik. a valóságban semmi más, csupán a betűk sorozata, amely egy tárgyhoz kapcsolódik. A „szék” szóból sohasem lesz szék, csupán négy betű sorozata marad. Csak addig van jelentése, amíg megállapodunk, hogy melyik tárgyra vonatkozik. A betűk sorozata megváltoztathatja a tárgyat, amire vonatkozik, amikor a megszokások változnak. Például már nem használhatjuk a „csintalan” (wicked) szót egy gyerek szidására, mert ez a szó most már valami előnyöset jelent.
Egy másik tény, amit figyelembe kell vennünk, az, hogy lehet, hogy ugyanazzal a szóval írjuk le körülbelül ugyanazt a tárgyat, de nagyon eltérő elképzelésünk lehet a tárgyról. Vegyük példának azt, amikor két ember a társuk féltékenységéről beszélget. Az egyikőjüket ez meghathatja, mert úgy veszi, hogy a féltékenység a partner igazi szerelmének bizonyítéka, a másik viszont a bizalom hiányaként foghatja fel, a végén pedig a szerelem hiányaként, mivel a partnere az elvesztése miatti félelemből cselekszik. A két ember nehéznek fogja találni azt, hogy a féltékenységről beszélgessen. Bár mindketten ugyanazt a jelenséget értik a szó alatt, teljesen eltérő a felfogásuk róla.
A gondolatokat a múltban keletkezett és az emlékezetünkben nyomot hagyó tudatalatti benyomások (szamszkárák) alapján kapcsoljuk össze szavakkal. Mivel mindannyian különböző múlttal rendelkezünk, és a szamszkárák eltérő keverékét gyűjtöttük be, a szavakhoz kapcsolódó elképzeléseink is eltérhetnek.
Ha a szamjamát egy élőlény esetében sorrendben a szóra, a szóval illetett tárgyra, valamint a szó mögötti elképzelésre irányítjuk, akkor megértjük azt, hogy mit beszél, hogyan kommunikál az az élőlény. Ha figyelmesen megvizsgáljuk, akkor nincs is ebben semmilyen nagy rejtély. Az ok, ami miatt nem mindig értjük meg egymást, az, hogy a kifejezéseinkben gyakran eltérő kódokat használnunk. Ha a kódok részlegesen fedik egymást, akkor valamennyi kommunikáció lehetséges. Ha a kódok között nincs átfedés, akkor a kommunikáció nem lehetséges. A tökéletes megértés csak akkor lehetséges, ha a kódok azonosak.
Az ok, ami miatt a kódjaink nem azonosak, a múltbeli feltételekhez kötöttségünk, és az, hgy ennek megfelelően kommunikálunk. Mivel a múltunk és következésképpen a feltételekhez kötöttségünk eltér, a kommunikációs kódunk is el fog térni.
A szamjamában a jógi felfüggeszti múltbeli feltételekhez kötöttségét, ahogy az az 1.41-esz szútrában el volt magyarázva. Mint egy kristály, a szamápatti állapotában lévő elme hűen visszatükröz mindent, ami felé irányítják. Más szavakkal, lemásolja azt, amit befogad, ahelyett, hogy szimulálná azt.
Ez azért lehetséges, mert a jógi uralkodik az elméje fölött, és nem fordítva. A vizsgált lény kódját hűségesen lemásolva, és összevetve a tárggyal, amire vonatkozik, a jógi megérti az adott lény kommunikációs módját és mintáit. Emlékezzünk rá, hogy csak a szamápattiban lévő elme, ami a tárggyal rendelkező (szamápatti) szamádhi állapotát jelenti, képes hűen visszatükrözni egy tárgyat. Az átlagember elméje nem képes ezt megtenni, mert valószínű, hogy elködösíti a múlt.
A szamjamában a jógi összeveti a reálisan és közvetlenül megtapasztalt tárgyat a személy által használt kóddal. Így megtapasztalja és megérti az adott személy kommunikációs mintájának tökéletlen természetét. Más szavakkal, a jógi a szamjamában megtapasztalja a tárgy maga és az adott lény által kommunikált módja között. Ezzel a tudással megérti az adott személy nyelvét. Ez nem mást jelent, mint azt, hogy a szamjamát kódfeltörésre is lehet használni.
Vachaspati Mishra azt mondja, hogy „az összes élőlény hangja, a házi és vadállatoké, a csúszómászóké madaraké, még a közöttük zajló tagolatlan beszéd, az alatta értett tárgyak és az általuk képviselt fogalmak is érthetővé válnak. A nyelveken szólásról (Krisztus apostolai) és az állatokkal való kommunikáció képességéről (Assisi Szent Ferenc) sok kultúrában találunk beszámolókat. Ez pedig egy tudományos megközelítés."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése