Mik a kifogások? "Nem fejlődök, unalmas, túl nehéz, még mindig ugyanolyan merev vagyok, más sporttól izmosabb leszek/jobban fogyok/ hamarabb érek el sikereket, stb." Nos, ezeket az elme által létrehozott kifogásokat fel kell ismerni, és ki kell védeni, különben megfoszt bennünket egy olyan lehetőségtől, amit nehéz bármi mással pótolni. Láttam már olyanokat, akik hónapokig jógafanatikusok voltak, vagy akár évekig, és most valamilyen harcművészet vagy egyéb mozgásforma, esetleg önkifejezési módszer mellett teszik le a voksukat. Nincs is ezzel semmi baj, csak az a kérdés, hogy mennyire lesz hosszú távú újdonsült lelkesedésük, vagy rövid időn belül ismét valami másra váltanak.
Ez az oszcillálás a csapongó elme tulajdonsága, amely nem tud sokáig egy témára koncentrálni, hanem egyik érdekes, vonzó dologtól a másikig reppen, mint a méhecske a szebbnél szebb, illatosnál illatosabb virágokig, és egyiket sem tudja teljesen kiélvezni. A titok nyitja nem abban rejlik, hogy ha meguntunk egy ászana-sorozatot, akkor valami újat kell keresni, bár én nem vagyok túlzottan szigorú az ilyenekben, Végülis ha cifrázzuk a témát, az nem baj, csak maradjunk a jógánál, és ne zumbán vagy kangoo-n vagy valami hasonlón kössünk ki jógaóra helyett.
De a lényeg az, hogy haladnunk kell az elme egyhegyűvé tétele irányában, amit az egó mindeféle módszerrel megpróbál megakadályozni. Ugyanis, ha az elme egyhegyűvé válik, akkor az egónak már nem sok dobása marad, és a jógi szinte feltartóztathatatlanul tud haladni a felfüggesztett elme, a tárgy nélküli szamádhi és a felszabadulás állapota felé. Mindezeket az állapotokat ugyanis az egó hiánya jellemzi, és mivel az élőlény nem azonosítja magát az egójával, az intellektusával vagy az elméjével, képes megállapodni eredeti, spirituális természetében, és megtapasztalja, hogy végülis minden ászana, pránájáma, mantra, múdra és meditáció lényege ugyanaz a tiszta tudat, az eredeti önvaló.
Nem hiába írja Kino MacGregor, hogy legalább tízezer óráig kell gyakorolni a jógát, mire elszakíthatatlan köteléket fejlesztünk ki vele, és ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen ha haladunk a magasabb gyakorlatok felé, akkor azok is minimum ennyi, de inkább még több időt igényelnek, ha valamiféle tökéletességet szeretnénk elérni bennük. Érdemes tehát rászánni ennyi időt, még ha közben több tucatszor abbahagyjuk és látszólag nulláról kezdjük is újra, mert valójában a gyakorlásaink eredménye összeadódik, és mindig akkor jön el egy újabb lényeges lépcsőfok, amikor esetleg éppen nem is számítunk rá, vagy pedig kétségbe vagyunk esve sikertelenségünkön.
Mostanában sok régi arc bukkan fel az Atmában, akik évekkel ezelőtt kezdtek jógázni, majd abbahagyták, és most újult lendülettel és lelkesedéssel nekivágnak a kalandnak. Ez már önmagában is lelkesít, hogy az annak idején elvetett mag nem pusztult el, hanem szárba szökkent, és újult eltökéltség formájában hozta meg termését. Újrekezdeni pedig nem szégyen, és nem is kudarc, ezt most még inkább át tudom érezni, hiszen a kéztörésem után nekem is sok mindent újra meg kell tanulnom, ami előtte simán ment. De bízom benne, hogy gyorsan fog menni, mert a mentális lenyomatok ott vannak, csak a fizikai mintákat kell felújítani. Ugyanakkor ez a helyzet megtanít arra is, hogy jobban értékeljem azokat a lehetőségeket, amelyeket eddig maguktól értetődőnek vettem, és közelebb kerüljek olyan célok eléréséhez, amelyek előtt eddig megtorpant az elmém. Hiszen mindent el tudunk érni, ha elhisszük, impossible is nothing!
Szóval amíg az idő kereke forog, addig gyakoroljuk a jógát együtt, mert végülis a gyakorlás, az út az állandó dolog, az, hogy honnan hová tartunk, pedig tulajdonképpen csak az elme káprázata, mint ahogyan az idő múlása is. Tízezer óra, húszezer óra, egy életnyi idő is kevés, de mégsem fogjuk utólag megbánni, hogy jógával töltöttük, és nem valami értelmetlen dologra pazaroltuk, hiszen kevés olyan dolog van, aminek valóban több értelme van az életben, mint jógázni. Be Yoga, Be Love!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése