Az Ashtanga Jóga evolóciója
Írta: Matthew Sweeney
Az Ashtanga jóga egy csodálatos gyakorlás a test és az elme számára. Ez egy fejlődő gyakorlás, ami változik és növekszik, hogy mindenféle korú és képességű ember igényeinek megfeleljen. Vagy legalábbis benne van ez a potenciál. A tradíció és annak változó természete nehezen összeegyeztethető dolognak tűnik.
Ez a probléma az összes tradícióban fennáll, így fontos, hogy megértsünk néhány alapelvet, amelyekkel dolgozunk. A legtöbb Ashtanga-órán a légzéssel és a vinyászával kezdünk, a Napüdvözlet mozdulataival. utána fokozatosan rátérünk az álló pózok elsajátítására általában a sztenderd sorrendben, utána pedig az ülő pózokra, egyszerre egy vagy két ászanát megismerve.
E folyamat valamelyik pontján a tanuló nehézségekbe ütközik, fizikailag vagy más szempontból, és vagy bíztatni kell, hogy folytassa, és a sztenderd technikára koncentráljon, vagy alternatívát kell neki felajánlani, hogy megkönnyítsük a gyakorlását.
Ez az alapvető választás minden gyakorlásra igaz, akkor is, ha ászanáról, meditációról vagy valami másról van szó. Ragaszkodsz a technikához, a hagyományhoz, a sztenderdhez, vagy pedig megvariálod? Hol elfogadható a variáció? Ezzel kapcsolatban egyszerű az elképzelésem - nem az a kérdés, hogy változtatsz-e a hagyományon (bármilyen hagyományon), hanem az, hogy mikor. Az emberi evolúció és a holisztikus fejlődés szempontjából, előbb vagy utóbb bármilyen technika vagy tradíció, amit követsz, korlátozóvá válik, és csökkenteni fogja teljes potenciálodat. Ahhoz, hogy magunkévá tegyük a valódi spirituális látásmódot, túl kell lépnünk egy módszeren vagy egy perspektíván.
Az egyik dolog, amit megfigyeltem, hogy attól függően, ki mikor tanulta az Ashtanga-jógát, valószínűleg másképpen áll hozzá ahhoz, hogy valójában mi is a tradíció. A legtöbb tanár, aki a 60-as, 70-es, 80-as években tanulta, nem tanít olyan szigorúan, mint azok, akik a 90-es évek után. A tradíció megváltozott, a sorozatok megváltoztak, és a tanítási stílus is megváltozott. Ennek vannak jó és nem olyan jó okai is. Például van előnye annak, ha kevesebb hátraugrást csinálunk, mint amennyit jelenleg oktatnak, vannak előnyei a sorozat bizonyos változtatásainak, és a mindennapi gyakorlás intenzitása változtatásának is. Ránk van bízva, hogy megtapasztaljuk, mik az előnyök és a hátrányok.
Számomra csupán időzítés kérdése, hogy mikor megfelelő a tradíció bevezetése (például a második sorozaté), vagy egy alternatíváé, mint a Vinyásza krama, Jin jóga vagy meditáció. Ez azt jelenti, hogy általában nem fogok bevezetni egy alternatívát az Ashtanga tanításának első hat hónapjában, vagy még tovább. A kezdeti tanulási fázis után fontos, hogy figyelembe vegyük a tanuló igényeit, ahelyett, hogy vakon követnénk a hagyományt. Fontos eldönteni, hogy a sztenderd Ashtanga megfelelő-e (és sokszor lehet, hogy nem az), és észrevenni, ha félelemből, merevségből vagy képtelenség miatt nem tanítjuk meg az alternatívát.
Érdekesnek találom, hogy én vagyok azon néhány tradicionális Ashtanga-oktató egyike, akik aktívan kipróbálnak sokféle sorozatot, és sok tanulót bíztat arra, hogy gyakorolják őket - anélkül, hogy feladnám a sztenderd Ashtangát. Arra használom az alternatív sorozatokat, hogy segítsem és fejlesszem az Ashtanga gyakorlását, ahelyett, hogy teljesen kiváltanám vele. Ez mind arról szól, hogy mi az, ami megfelelő és praktikus, a vak hit, a dogma vagy ahelyett hogy csak véletlenszerű dolgokat csinálnék, mert úgy érzem - bár őszintén szólva néha ez utóbbi valóban hasznos lehet. Az alternatív sorozatok hozzá tudnak tenni az Ashtanga-módszerhez anélkül, hogy megváltoztatnák vagy fenyegetnék annak formáját és funkcióját.
Fontos elfogadni, hogy a tanítási módszerek emberről emberre változnak - mindannyian máshogy fogunk tanítani, és más lesz a megértésünk arról, hogy mi az, ami megfelelő. Miért viszonyulunk úgy az Ashtanga-sorozatokhoz, mint a szent tehénhez? Igen, csodálatos gyakorlás, de végső soron csak ászana-sorozatokról van szó. Nincs benne semmi önmagából következő spirituális, szent vagy szakrális tartalom. Azt gondolom, hogy ragaszkodni egy tradícióhoz (bármi legyen is az) és követni a sztenderdet valóban nagyon hálás dolog és teljesen megfelel a legtöbb tanuló számára egy bizonyos ideig. Csakhogy nem mindenkinek, és biztos, hogy nem örökre.
Az Ashtanga vinyásza jóga egy viszonylag új rendszer, néhány ennek ellentmondó vélemény ellenére. Attól a nyilvánvaló ténytől eltekintve, hogy az évek során Pattabhi Jois változtatott a sorozatokon (véleményem szerint általában a jobbik irányba), a legtöbben egyetértenek abban, hogy a rendszert Prof. T. Krishnamacharya (K.P. Jois tanára) hozta létre a mysore-i palotában töltött évei alatt - és nem kevés hatással volt rá a nyugati gimnasztika hagyománya. Ezt is inspirálónak találom. Összehozta azokat az elképzeléseket, amelyek a saját tradicionális hátteréből származtak, és létrehozott valami újat, frisset és hasznosat az egész emberiség számára.
Csak a legutóbbi időkben láthatunk olyan elkötelezett Ashtanga vinyásza-gyakorlókat, akik több, mint 20-30 éve gyakorolják. A bizonyíték arra, hogy mi az, ami valójában működik, főleg hosszú távon, még alakulóban van. Ami érdekes, az az, hogy az Ashtanga-gyakorlás abbahagyásának egyik gyakori oka, hogy ha túl szigorúan alkalmazzák, akkor szükségtelenül nehézzé és sérülésveszélyessé válik. Jó lenne, ha minden tanár és gyakorló alkalmazna némi nyitottságot a kísérletezésre és az alapgondolatra, amiért az Ashtanga-jóga Kutató-intézet létrejött Mysore-ban.
(Folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése