"3.2. tatra pratjajaikatánatá dhjánam
tatra – ott (azon a helyen); pratjaja – a tudat tartalmának alapja; ékatánatá – folytonosság; dhjánam – meditáció
Ha a dháraná helyén a tudatosság megszakítatlan folyama alakul ki a tárgy felé, akkor ez a meditáció (dhjána).
Sokféle elképzelés létezik a meditációval kapcsolatban. Gyakran abban az értelemben használjuk ezt a szót, hogy gondolunk valamire. Ha valamire gondolok, akkor különböző szempontokból közelíthetek a tárgyhoz, vagy vagy olyan aspektusokra is gondolhatok, amik többé nem képviselik a tárgyat mind egy egészt. Ez még mind a dháraná kategóriájába tartozik, amibe beletartozik az, hogy megfontolunk egy tárgyat, vagy elmélkedünk rajta, ami általában béta-agyhullámokat generál. Ha viszont a koncentráció által a kiválasztotton kívül minden más tárgyat távol tartok az elmémtől, akkor az elme a koncentráció agyhullámait bocsájtja ki, amik még mindig béta-hullámok.
Meditáció közben az elme ellazul és alfa-hullámokra vált át, ami mélyebb összekapcsolódást eredményez a tárggyal, de csak akkor nevezik dhjánának, ha a tudatosság megszakítatlan folyama áramlik a kiválasztott tárgy felé. A jógikus meditációban ászanában ülünk, és pránajámát végzünk, az érzékek vissza vannak vonva, és az elme koncentrált állapotban van. Ha hozzáadjuk a tárggyal kapcsolatos folyamatos tudatosságot, ami nincs jelen a dháranában (koncentrációban), akkor dhjánának nevezik. A dháranában van egy „állj meg-indulj meg” folyamat, amit állandóan be kell indítanunk az eltérítő gondolatok kicselezésére. A meditációban a tudatosság megszakítás nélkül áramlik a tárgy felé, ami azt jelenti, hogy a tárggyal való kapcsolatot semmi nem zavarja meg többé.
A „tárgy” kifejezés használata a félreértés másik forrása, mivel sokszor úgy vesszük, hogy valamilyen öntudatlan tárgyra utal. De a tárgy bármi lehet, amire koncentrálunk – például a légzés ászana közben. A meditáció végső tárgyainak egyike a súnjatá – az üresség, a nagy semmi – ami a Brahman egyik aspektusa. A jógában az ürességet az egyik olyan „tárgynak” tartják, amire a legnehezebb fókuszálni. Az elme hajlamos arra, hogy elkezdjen kötődni a következő felmerülő gondolathoz, és ha a semmi és a gondolat között kell választania, akkor általában a gondolatot választja. Ezért az üresség kezdők számára nem túl alkalmas meditációs tárgy. Máskülönben ülnénk, gondolkodnánk, utána emlékeznénk a semmire, megint gondolkodnánk, megint emlékeznénk az ürességre, ami a pratjáhára és a dháraná közé esik, de nem dhjána.
Sankara a következőképpen írja le a különbséget a dháraná és a dhjána között: „Míg a dháranát megérintik más gondolatok, amiket a tárgyhoz társítunk, bár az elme kizárólag a tárgyban nyugszik – például a nap esetében a pályája és vakító ragyogása is a koncentráció tárgyává válik, mert az elme tiszta mentális folyamatként funkcionál a céllal kapcsolatban – a dhjánában ezzel szemben csak egy gondolati folyam létezik, amit nem érint semmilyen más jellegű gondolat."
tatra – ott (azon a helyen); pratjaja – a tudat tartalmának alapja; ékatánatá – folytonosság; dhjánam – meditáció
Ha a dháraná helyén a tudatosság megszakítatlan folyama alakul ki a tárgy felé, akkor ez a meditáció (dhjána).
Sokféle elképzelés létezik a meditációval kapcsolatban. Gyakran abban az értelemben használjuk ezt a szót, hogy gondolunk valamire. Ha valamire gondolok, akkor különböző szempontokból közelíthetek a tárgyhoz, vagy vagy olyan aspektusokra is gondolhatok, amik többé nem képviselik a tárgyat mind egy egészt. Ez még mind a dháraná kategóriájába tartozik, amibe beletartozik az, hogy megfontolunk egy tárgyat, vagy elmélkedünk rajta, ami általában béta-agyhullámokat generál. Ha viszont a koncentráció által a kiválasztotton kívül minden más tárgyat távol tartok az elmémtől, akkor az elme a koncentráció agyhullámait bocsájtja ki, amik még mindig béta-hullámok.
Meditáció közben az elme ellazul és alfa-hullámokra vált át, ami mélyebb összekapcsolódást eredményez a tárggyal, de csak akkor nevezik dhjánának, ha a tudatosság megszakítatlan folyama áramlik a kiválasztott tárgy felé. A jógikus meditációban ászanában ülünk, és pránajámát végzünk, az érzékek vissza vannak vonva, és az elme koncentrált állapotban van. Ha hozzáadjuk a tárggyal kapcsolatos folyamatos tudatosságot, ami nincs jelen a dháranában (koncentrációban), akkor dhjánának nevezik. A dháranában van egy „állj meg-indulj meg” folyamat, amit állandóan be kell indítanunk az eltérítő gondolatok kicselezésére. A meditációban a tudatosság megszakítás nélkül áramlik a tárgy felé, ami azt jelenti, hogy a tárggyal való kapcsolatot semmi nem zavarja meg többé.
A „tárgy” kifejezés használata a félreértés másik forrása, mivel sokszor úgy vesszük, hogy valamilyen öntudatlan tárgyra utal. De a tárgy bármi lehet, amire koncentrálunk – például a légzés ászana közben. A meditáció végső tárgyainak egyike a súnjatá – az üresség, a nagy semmi – ami a Brahman egyik aspektusa. A jógában az ürességet az egyik olyan „tárgynak” tartják, amire a legnehezebb fókuszálni. Az elme hajlamos arra, hogy elkezdjen kötődni a következő felmerülő gondolathoz, és ha a semmi és a gondolat között kell választania, akkor általában a gondolatot választja. Ezért az üresség kezdők számára nem túl alkalmas meditációs tárgy. Máskülönben ülnénk, gondolkodnánk, utána emlékeznénk a semmire, megint gondolkodnánk, megint emlékeznénk az ürességre, ami a pratjáhára és a dháraná közé esik, de nem dhjána.
Sankara a következőképpen írja le a különbséget a dháraná és a dhjána között: „Míg a dháranát megérintik más gondolatok, amiket a tárgyhoz társítunk, bár az elme kizárólag a tárgyban nyugszik – például a nap esetében a pályája és vakító ragyogása is a koncentráció tárgyává válik, mert az elme tiszta mentális folyamatként funkcionál a céllal kapcsolatban – a dhjánában ezzel szemben csak egy gondolati folyam létezik, amit nem érint semmilyen más jellegű gondolat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése