Az ászana jellemzői

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.46. szthira-szukham-ászanam

szthira – szilárd; szukham – kényelmes; ászanam – ülőpozíció.

A jógapóznak a stabilitás és könnyedség tulajdonságaival kell rendelkeznie.

Miután felsorolta a tilalmak (jama) és előírások (nijama) hatásait, Patandzsali befejezi a két első ág leírását. Ezt a két ágat csak röviden írta le. Valójában az első öt ág leírása nagyon rövid, arra tényre utalva, hogy a Jóga-szútra a többé-kevésbé fejlett tanítványokhoz szól.

Most a harmadik ágat, az ászanát fogja elmagyarázni három szútrában. Ez nem azt jelenti, hogy a pózok nem fontosak. Ha ez lenne a helyzet, akkor Patandzsali nem nevezte volna ki az ászanát a jóga nyolc fő aspektusa közül az egyiknek. A pránájámát összesen öt szútrában ismerteti, a pratjáhárát pedig kettőben.

A Jóga-szútra java része a szamádhival és annak hatásaival foglalkozik. Patandzsalit legfőképpen ez foglalkoztatja. Az olyan tanítók, mint Szvátmáráma vagy Gheranda szinte kizárólag az első négy vagy öt ággal foglalkoztak, ami nem azt jelenti, hogy a szamádhit a gyakorlás kevésbé fontos részének tekintették.

Patandzsali két, szögesen ellentétes tulajdonságot használ a pózok leírásához: a szilárdságot és könnyedséget. Ha a póznak szilárdnak kell lennie, ahhoz erőfeszítésre van szükség, össze kell húzni az izmokat, mert így tudjuk ingás nélkül rögzíteni a testet a térben. A könnyedség viszont a relaxációt, puhaságot és erőfeszítés-nélküliséget jelenti. Patandzsali már itt rámutat arra, hogy nem érhetjük el a pózt, hacsak nem törekszünk egyidejűleg ezekbe az ellentétes irányokba. Ezek az irányok a szilárdság, ami a belső erőt jelenti, és a könnyedség, ami ellazulást okoz.

Vjásza kommentárjában ad egy listát a pózokról, hogy megmutassa, a jóga-sásztrában található jógapózokról (jógászana) van szó, és nem csak arról, hogy a gerincünket, nyakunkat és fejünket egy vonalban tartsuk. Azt is mondja, hogy a pózok csak akkor válnak jógászanává, amikor kényelmesen tudjuk kitartani őket. Addig csak próbálkozások a jógászanára.

Sankara tovább részletezi, és azt mondja, hogy a jógászanában a test és az elme szilárddá válik, és nem érzünk fájdalmat. A szilárdságra azért van szükség, hogy kizárjuk az eltérítő hatásokat, mivel, miután elértük a tökéletességet az ászanában, szeretnénk folytatni a pránájámával, koncentrációval stb.

Érdekes, hogy a fájdalom jelenlétének hiányát említi. Ha a fájdalom betölti az érzékelésünk mezejét, az eltéríti az elmét. Patandzsali kényelmesként határozza meg a pózt, ami automatikusan kizárja a fájdalmat okozó tényezőket. Ha benne vagyunk egy pózban, és fájdalmat érzünk, akkor nem fogunk könnyedséget tapasztalni.

A modern jógában széles körben elterjedt az a tendencia, hogy a pózokat úgy gyakoroljuk, hogy az fájdalmat okoz, ez pedig a testre való koncentrációt eredményezi. Ez a meghatározás szerint nem jóga-ászana.

A jóga-írások szerint, az ászanában a testrészeket kellemes és szilárd módon kell elhelyezni, hogy ne zavarja a jógi koncentrációját. Ekkor a belső légzés (prána) mozgása megtorpan, és belép a központi csatornába (szusumnába). A szusumná felfalja az időt, és az elme hullámai (vrittik) megszűnnek. Ekkor megtörténik a meditáció a Brahmanon. Így az ászana a szamádhira készít fel, míg az olyan gyakorlás, ami fájdalomhoz vezet, erősíteni fogja a kötődést az egyéni önvaló (dzsíva) és a test között, ami önmagában a szenvedés jógikus meghatározása. Az ilyen gyakorlás gimnasztikának minősül, és még egészséges is lehet, de nem jóga, amely felismeri a látó (drastrí) és a látott (drisjam) közötti hamis egységet (szamjógát)."