A szentírások tanulmányozása

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A sásztra olvasása

Emlékezzünk vissza Rishi Jágjavalkja leírására, ahogy a Brahman kilélegezte a Védákat, upanisadokat, az eposzokat, a puránákat, az összes szútrát, kommentárt és tudományt, és velük együtt a szanszkrit nyelvet. Ez az állítás magában foglalja a sásztrák különböző osztályainak egységét, és hordozójukat, a szanszkrit nyelvet. Más szavakkal, a szanszkrit elválaszthatatlan a jóga és a szentírások valódi tudásától (vidjá). Ebből pedig az következik, hogy a szanszkrit megértése nem csak azt a képességet adja meg, hogy helyesen gyakoroljuk a mantrákat, hanem arra, is hogy értelmezzük a sásztrát. Némi szanszkrit-tudással képesek leszünk eldönteni, hogy mikor hibásak a szanszkrit szövegek angol fordításai, ami sok esetben előfordul, mivel a fordítók általában nem misztikusok és jógik, hanem tudósok. Azt is képesek leszünk eldönteni, hogy mikor használ egy szentírás „virágnyelvet”, vagyis mikor használ egy látszólagos jelentést arra, hogy elrejtse a mélyebb jelentést a képesítetlenek elől. Így nagyban javul a jógikus technikákkal kapcsolatos megértésünk.

A sásztra azért fontos, mert sokkal pontosabban megőrizte a védikus tanítások eredeti tudását, mint a modern szövegek vagy tanítók. A jóga eredeti tanítása már a sabda-Brahman állapotában megtalálható, mint az isteni szándék. Onnan nyilvánult meg az Óm mantra formájában, melyet meditáció közben hallhatunk. A szent szótagból alakult ki a szanszkrit ábécé ötven betűje, melyet szintén hallhatunk, amikor a csakrákon meditálunk. Az ötven betű lett felhasználva a sokféle sásztra összeállításához. Ezután keletkezett a sokféle különböző nyelv, és velük együtt megnövekedett a zavar az eredeti tudás valódi jelentését illetően.

Az univerzum történetét, valamint az emberi civilizációk története könnyen érthetővé válik, ha a termodinamika második főtételét alkalmazzuk rá. Ez a törvény azt jelenti ki, hogy az idő elteltével az entrópia (rendezetlenség) növekszik az univerzumon belül. A rendezetlenség mértékének növekedésével párhuzamosan a rendelkezésre álló energia fokozatosan csökken, mígnem a rendszer működésképtelenné válik és szétesik. Ezt a tendenciát minden szervezeti egységen belül megfigyelhetjük, beleértve magát az univerzumot, a galaxisokat, csillagokat és bolygókat, civilizációkat, birodalmakat, vallásokat, cégeket, növényeket, állatokat, és az emberi testet is. Sok ezer éven keresztül változott ugyanígy az indiai gondolkodás és spirituális kultúra.

Ezen elvvel összhangban, az indiaiak szerint a védikus civilizáció (és az emberi társadalom általánosságban) egy ideális, nemes és spirituális elképzelésből indult ki, és onnan fokozatosan degradálódott a káoszba. (A spirituális értékek tekintetében bizonyos, hogy az emberiség lefelé haladt a Védák óta. Lehet, hogy feltaláltuk a tudományt és a technológiát, de a gyorsuló környezeti pusztítás fényében még nem egyértelmű, hogy az elkövetkezendő generációk áldásnak vagy veszedelemnek fogják-e tartani feltételezett fejlődésünket.) Ennek megfelelően, most a Kali-júga nevű sötét korszak markában vagyunk. A Kali-júgát három tény alapján lehet felismerni: valahol mindig háború van; az embereket a testükkel és a pénztárcájukkal azonosítják, az önvalójuk helyett; és végül virágzanak a korrupt tanítok és tanítások. Saját magunk eldönthetjük, hogy illik-e ez a leírás a világra, amelyben élünk.

Azon találom magamat, hogy kevesebb jógakönyvet olvasok, amit modern szerzők írtak, és kevésbé gyakran hallgatom a modern és kortárs tanítókat. Ehelyett egyre jobban a sásztrában leírt eredeti tanításokra hagyatkozom. Ebben a korban mindannyiunk számára fontos, hogy személyesen felelősséget vállaljunk saját spiritualitásunkra, és megkapjuk az ősi bölcsek tanácsát és tanítását, akik az Aranykorban (Szatja-júga) éltek. Ez a tanács mindenki számára hozzáférhető a sásztrában.

Minél több sásztrát olvastunk el és valósítottunk meg, annál kisebb eséllyel veszünk el a világban ma létező különböző vélemények rengetegében. Nagy fejlődésünk ellenére, a történelem előrehaladtával ez a dzsungel egyre sötétebbnek tűnik. Azt javaslom, hogy találjuk meg az utat, amely visszavezet a jóga eredeti gyökereihez és forrásához. Inkább ne olvassuk a sásztrák modern interpretációit, amik a Kali-júga termékei; ehelyett olvassuk a sásztrákat az eredeti, közvetlen fordításban. Ellenőrizzük, hogy a közvetlen fordítások mellett megtalálható bennük az eredeti szanszkrit szöveg is (amit dévanágarínak neveznek). Miközben olvassuk, tartsuk nyitva az elménket, és amikor egy olyan részhez érünk, amelyiket nem tudunk értelmezni,

fussuk át a szanszkritot. Általában az érthetetlenség vagy kétértelműség oka a fordító által választott angol kifejezésekből adódik. A leggyakrabb esetben a szanszkrit kifejezésnek nincs nincs közvetlen fordítása, mivel a szanszkrit sokkal több szót tartalmaz, mint az angol. Meg kell értenünk, hogy minden egyes kiválasztott angol kifejezés egy interpretációt jelent. Ha megszokjuk ezt a módszert, hogy inkább megpróbáljuk megérteni a szanszkritot, mint hogy elfogadjunk egy homályos értelmezést, hamarosan rájövünk, hogy az ősi tanítok hangja közvetlen utat talál a szívünkhöz.

Két fő buktató vár ránk, amikor közvetlenül olvassuk az írásokat. Az első buktatóval akkor találkozunk, amikor megpróbáljuk áttekinteni a sásztra sokféle különböző típusát. Mivel mindegyik írás valamennyire eltérő dolgokat állít, összezavarodhatunk, és nem fogjuk látni a fától az erdőt. Emlékezzünk rá, hogy egy közös igazság van, amely a különböző szentírások alapjául szolgál, de sokféle módon van felöltöztetve. A második buktató akkor következhet be, amikor csak egy sásztrát, vagy a sásztrák egy osztályát olvassuk. Mivel nincs más viszonyítási pontunk, hamar arra a következtetésre juthatunk, hogy amit olvasunk, az tartalmazza a teljes igazságot, pedig valójában sokféle sásztra van, és mindegyik a bölcsesség tárháza.

Ezek a buktatók főként amiatt a mód miatt léteznek, ahogy a sásztrák meg lettek írva. Túlzó nyelvezetet használnak, amit sztutinak neveznek, hogy dicsőítsék azokat a módszereket, amelyeket képviselnek, miközben egyidejűleg hasonlóan túlzó nyelvezettel kritizálják az ellentétes gondolkodást képviselő iskolákat. Ezt a stílust főleg a követők toborzása céljából alkalmazták, nem pedig más tanítások becsmérlése céljából. A sztuti gyakran olyan állításokat tartalmaz, mely szerint a sikert csak úgy érhetjük el, ha a jelen sásztrában leír folyamatot követjük. A Hatha-jóga Pradípiká például azt állítja, hogy mindaddig, amíg az életerőt nem irányítjuk a központi csatornába (szusumnába), minden, a felszabadulásról szóló mese csupán idióták értelmetlen motyogása (HJP, 4.113.). Ez nem szükségképpen azt jelenti, hogy a gjána-jóga (amely nem kifejezetten foglalkozik a pránának a szusumnába juttatásával), idiotizmus. A vers azt is javasolja, hogy aki a hatha-jógát gyakorolja, az szorgalmasan végezze annak technikáit, és ne törődjön azzal, hogy a gjáník (a gjána-jóga gyakorlói), akik a szomszédban meditálnak, azt mondják, hogy hamarosan lehagyják a hatha-jógikat a spiritualitásban. A saját iskolájuk erejével való büszkélkedés ugyanolyan népszerű volt az ősi jógik között, mint a modern focidrukkerek között a saját csapatuk éljenzése.

Hasonlóképpen, bizonyos védánta-szövegek a jóga-technikák gyakorlása ellen emelnek szót. Sankara például azt mondja az Aparoksánubhútiban, hogy akik még mindig gyakorolják a pránájámát, azok tudatlanok, és meg kéne, hogy jöjjön az eszük. Ezen állítás helyes értelmezéséhez tudnunk kell azt, hogy nem mindenkihez szól, hanem azokhoz, akik már elérték a Brahmanon történő meditáció szintjét. Ha elértük már ezt a szintet, akkor a sásztrák erősen ellenzik azt, hogy visszatérjünk azokhoz a gyakorlatokhoz, amik idáig vezettek bennünket. Nyilvánvaló okból teszik ezt. Mielőtt felvennénk egy ruhát, kimossuk, ha piszkos lett. Ha viszont már tiszta, akkor nincs értelme tovább mosni, mivel mindig, amikor fel akarod venni, nedvesen fogod találni a szárítókötélen. Egyik indiai tanárom sokszor használta ezt a példát, amikor azokra a nyugatiakra utalt, akik csak az ászanára korlátozták a jóga-gyakorlásukat. A mosás itt az előkészítő gyakorlatokra utal, mint az ászana vagy a pránájáma, míg a ruha viselése a tudat (Brahman) megvalósítására.

Szerencsénkre Sankara mindent tisztáz a Jóga-tárávalí című írásban, amit a „ködös értelmű” jógik számára írt, akik nem voltak képesek követni őt az azonnali megvilágosodás szédítő magasságaiba. A Jóga-tárávalíban ajánlja a pránájámát, ugyanazt a gyakorlatot, amit kritizál az Aparoksánubhútiban. Ez a hajlam, hogy kétértelmű dolgokat állítanak, sok nagy indiai tanítóra jellemző, és bölcsességnek kell látni, mellyel a különböző tanítványokat különböző irányba terelik.

Az adott sásztrában tanított módszer dicsőítése (sztuti) gyakran azt a formát ölti, hogy erősen eltúlozzák a gyakorlás hatásait. Patandzsali például azt állítja, hogy ha egyszerűen tartózkodunk a mohóságtól, akkor a gyémántköpő mennyei mongúz eláraszt bennünket gazdagsággal. A bölcsek csínján bánnak az efféle kijelentésekkel. Amikor olvassuk a sásztrát, nem árt, ha elképzeljük a szerzőt, mint egy indiai bölcset, aki egy kacsintással hirdeti a tanait."